Gyertyák vagyunk

Gyertyák vagyunk, kiket a Teremtő gyújtott,
Gyertyaként élünk a fényben, mit Ő nyújtott
Dolgunk az életben, őrizni a lángot,
Elűzni a sötét semmit, vigyázva e világot.

Minden gyertya külön sorsot hordoz,
Ez sercegve ég, amaz lobogva bolondoz
Egyik gyertya vékony, és tömzsi lett a másik,
De minden egyes gyertya csupán égve világít.

Együtt szép és meleg csak a fényük,
Délceg ragyogás, vagy szerény fény a létük
Éltükben lobogva egyre-egyre csak égnek,
Ők adják a meleg lelket, a hideg égi éjnek.

Ám eljő az idő, mikor testük görnyedve elfárad,
Elfogynak, mint a viasz, létük végén járnak
Apróka megfáradt lángjuk egy utolsót rebben,
Örökre elpihen bennük a fény, halkan, csendben.

De az örök fény nem pihen meg soha,
Mert éled már az új gyertyák délceg sora.
Mi kik elődeinktől kaptuk hajdan a lángot,
Értük is fénybe borítjuk, az egész világot.
(M. Laurens)