A szív titkos kamrái

Az emberi szívnek vannak titkos kamrái, amelyekben a jóság pihen. Itt
van elrejtve a készség a jóságra, az odaadásra, az áldozat hozatalra,
a lemondásra, az önlegyőzésre, a segítésre. Benne pihennek a nagy és
fennkölt gondolatok, amelyek az élet elhatározó pillanataiban nagy
tettekre sarkalnak bennünket, amelyekre magunktól vállalkozni nem
mernénk.

Vannak azonban a szívnek másféle kamrái is. Bennük lakik az irigység,
a gyűlölet, az áskálódás, az alattomosság, a bosszúvágy. Bennük lakik
mindaz, ami a szenvedély pillanataiban olyan tettekre sarkal
bennünket, amelyektől a nyugodt megfontolás óráiban
visszaborzadunk. Ha az emberi szív jó tulajdonságainak kapuja
fölnyílik, s ha ezen a kapun keresztül az emberi szív jóságának minden
képessége előtérbe lép, akkor a gyűlöletnek, bosszúvágynak és
irigységnek el kell tűnnie. Mint ahogyan a sötét felhő elvonul a felkelő
nap sugarai elől. Ha azonban a szív másik kamrájának ajtajai nyílnak
föl, akkor a gonosz és szeretetlen indulatok úgy támadnak a lelkünk
jóságos gondolataira, mint amikor a vadállatok a magatehetetlen
ember nyakára ugranak, hogy összetépjék. Vannak emberek, akik a
szívük jóságkamráját állandóan nyitva tartják… boldogok, akik ezek
közé tartoznak. Azonban vannak mások, akik a szívjóság kamráját
annyira elzárják, hogy szinte berozsdásodik. Az ilyen elzárt szíveket ki
sem lehet nyitni. Szerencsétlen ember, akinek a szíve el van zárva.

Hiszitek, hogy ti talán nem kerülhettek az elzárt szívűek nagy
sokaságába?

Vannak gyermekek, akik apjuktól és anyjuktól sohasem tapasztaltak
egyebet, csak szeretetet. Aztán kimentek a nagyvilágba, fejükön az
édesapa áldásával, homlokukon az édesanya keresztjelével, tele voltak
reménységgel és fölujjongtak az élet láttára… aztán úgy tértek haza,
mint tékozló fiúk és mint elkallódott leányok. És ha a szülők haja idő
előtt őszült fehérre, az csak figyelmeztetés akart lenni, mintha a szív
jóságkamrájának rozsdás zára nyikorgott volna és nyögve, sóhajtva
kérte volna: Nyiss föl! De hát ki ne ismerné a régi történetet: - Késő! És
ismeritek a régi közmondást, mikkor a gyerekkéz láthatatlan szögeket
ver a szülők koporsójába. A meghalt apa, a meghalt anya sírkövére ezt
a rövid szót szokták vésni: Meghalt. A valóságnak azonban sokszor ez a
fölirat felelne meg: Megölték!

Drága, jó Istenem! Sokszor milyen semmiségek miatt különböznek
össze az emberek! – Az egykori jó barátok halálos ellenségek lettek.

Szabad-e a barátainkra akkora szeretetlenséggel rátörni, hogy a szívük
beleszakadjon?

Pláne akkor, ha ellenségek állnak egymással szemben, akik az
emberszív lobogó gyűlöletével gyűlölik egymást. Miféle őrületekre
képesek sokszor az emberek, ha egy kellemetlen versenytársat letörni,
ha egy kiállhatatlan szomszédot halálra bosszantani, ha...