A vándor és a pásztor

.....és mi az a titok ? - kérdezte a vándor.
- Hogy nincs nagyobb öröm, mint adni. Adni azt, ami a miénk. Jó szívvel adni testvéreinknek. Mindenkinek!
A vándor hallgatott, s tűnődve nézett maga elé. Aztán még egyszer megkérdezte csöndesen:
- De mit tudtok Ti egymásnak adni?Ott fenn a hegyen, ahol semmi nincs?Hiszen senkinek sincs semmije, amit adhatna?
A pásztor elkacagta magát, vidáman, derűsen....
- Jaj, de buta vagy Te! Hátha azt hiszed Te, hogy csak holmikat lehet adni egymásnak, értéktelen holmikat, mint egy lábbeli vagy bicska, meg mit tudom én mi?
- Földet is lehet adni- felelte a vándor kimérten, és kissé sértődötten- birtokot , vagyont. Az akinek van adhat annak, akinek nincs.
A pásztor arcán csodálkozás és döbbenet volt. Nem nevetett már.
- Főldet? - kérdezte ijedten- miket beszélsz?
Birtokot mondasz , vagyont. Nem érzed, hogy ezek csak üres szavak, hogy nem jelentenek semmit?
Az ember csak azt adhatja, ami az övé. Ami benne van! A fejében és a szívében.
A többit csak az Isten adhatja, mert az, az övé!!
(Vass A.)