header ok

A négy szeretetkönyvecske története

A BÖLCS EMBER KÖNYVE karácsony előtt elküldte négy kis SZERETETKÖNYVECSKE UNOKÁJÁT, hogy vigyenek SZERETETET az otthonokba.

Az ÉLETBÖLCSESSÉGEK, a TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK, A BÖLCSESSÉG ÁBÉCÉJE, és AZ ÉLET SZÉP AJÁNDÉKAI kiskönyvek útra keltek.
Magukkal vitték a SZERETETET, a BÖLCSESSÉGET, a MEGÉRTÉST és a BÉKÉT.
Szép hazánk négy városába mentek, négy különböző gondolkodású, habitusú személyhez. Egy közös vonás azonban van bennük, mégpedig az, hogy szeretik a szépet, a szép és igaz gondolatokat.

Teltek, múltak a napok, s a BÖLCS EMBER KÖNYVE úgy gondolta, találkozóra hívja unokáit. Ennek célja pedig az volt, számoljanak be fogadtatásukról.

Az ÉLETBÖLCSESSÉGEK kezdte a beszámolót: Nagyon aranyos, kedves, élettapasztalattal is megáldott, kétgyermekes családhoz kerültem. Munkája közben kapott meg engem, s amikor kibontott a csomagolásból láttam az arcán, hogy nagyon örül nekem. Szeretettel megsimogatott, s elhelyezett a karácsonyfa alá. Telefonon keresztül megköszönt engem. A bennem lévő gondolatokat csak az ünnep után tudta elolvasni - sokszor megállt, visszaolvasott, s láttam rajta, elraktározza tudatában azokat. Örömről, megelégedettségről tudok beszámolni, tehát jó helyre kerültem.

A TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK folytatta a beszámolót: Idősebb házaspárhoz kerültem, akiknek gyermekei már kiröppentek otthonról - igaz, unokájuk még nincs, de remélem lesz hamarosan - a fiatalok nem kapkodnak el semmit. Ők azonnal megkaptak, mivel egyikük éppen otthon volt, készülődött az ünnepekre. A csomag kibontása után kis meglepetést láttam az arcán, de miután belém olvasott a meglepetés mosollyá változott. Alig akart letenni, majdnem odaégette az ételt is miattam. Éreztem, hogy örült nekem, s telefonbeszélgetést folytatott a feladómmal. Nyomban a karácsonyfa alá rakott, s ahányszor elment előttem, szemével szeretetet küldött felém. Jó volt látni, hogy így ismeretlenül is szeret.

Harmadikként a BÖLCSESSÉG ÁBÉCÉJE tette meg beszámolóját: Egy kis szorongás töltött el, mert nem volt otthon, akihez küldtek. Szomorúan várakoztam a postán arra, hogy átvegyenek. A postás kisasszony odajött a polchoz, s kezébe vett. Ekkor egy nagyon jó érzés futott át rajtam, s örömmel nyugtáztam, értem jöttek. Hazafelé az úton éreztem, hogy melegség árad felém, s ez kíváncsivá tett. Alig vártam, hogy hazaérjünk, mert igen furdalta oldalamat a kíváncsiság - hogyan fogadnak. Azt éreztem, hogy nagyon szeretni fognak, mert a feladó nevének elolvasása után nagyon, erősebben szorítottak a szívhez. Elérkezett a nagy pillanat, hazaértünk. Nagyon gyorsan, türelmetlenül hámoztak ki a csomagolásból. Még sohasem tapasztaltam olyan nagy örömöt, mint amellyel engem fogadtak könnyek között. Igyekeztem szeretetemet kisugározni, hogy elapadjanak az örömkönnyek és lapozgatni, ismerkedni tudjon velem. Közben a telefon után nyúlt és könnyeivel küszködve felhívta feladómat. Mindkettőjük hangjából egymás felé az igaz szeretet áradt. Mondanom sem kell, úgy tettek a fa alá, hogy egyszer teljes egészében kiolvastak, s azóta többször is. Öröm volt nézni, ahogyan teljes szívből örültek nekem. Azóta bővültünk, már nem vagyok egyedül, mert időközben hozzánk került egy új jövevény formájában AZ ÉLET SZÉP AJÁNDÉKAI is.

Utolsónak AZ ÉLET SZÉP AJÁNDÉKAI folytatta: Engem is azonnal átvettek, mert otthon voltak. A sorozatból több könyvecskét ismertek, bár szerencsére én még nem voltam a birtokukban. Megelégedéssel nyugtáztam a csomag kibontása után, hogy nagyon jó helyre kerültem. Nagy szeretettel fogtak kézbe, s azonnal olvasgatni is kezdtek, na még nem teljesen, csak úgy bele-bele nézősen. Eközben egyre több örömöt fedeztem fel új gazdácskám arcán. Meglepődtem, hogy egyszer csak letett, s a telefon után nyúlt. Kíváncsivá tett, ki lehet fontosabb nálam. Nem sokáig tartott kíváncsiságom, mert Őt hívta, aki feladott engem. Öröm volt hallgatni szeretetteljes beszélgetésüket. Mindkettőjükből a tiszta szeretet sugárzott. Ünnepi hangulatban kerültem a fa alá, s ez teljes megelégedettséggel töltött el. Azóta is érzem, amikor rám néz, amikor kézbe vesz szeretet tölti el szívét.

A beszámolókat követően a négy kis SZERETETKÖNYVECSKE szótlanul várta a BÖLCS EMBER KÖNYVÉNEK megnyilvánulását.
Ő megdicsérte unokáit, bíztatást kaptak , hogy továbbra is sugározzák ki magukból azt a SZERETETET, mellyel írták Őket.
Ezek után újból útjukra bocsátotta Őket, s megelégedés töltötte el szívét. Ahogy egymást követve eltávoztak tőle, SZERETETTEL nézett utánuk.
Letette szemüvegét, s az unokái szeretetében fürödve elszunyókált.
(Táltos)


Idézet

"Higgy, remélj és szeress, hogy boldog ember lehess!"

Keresés

Képes idézetek (kattints a képre)

Látogatottság

Ma346
Tegnap482
A héten2238
Ebben a hónapban8240
Összesen6359615

2025-03-22