Mendegélt az úton egy ember, a lova meg a kutyája.
Egyszer egy hatalmas vihar kerekedett, és mellettük belecsapott egy fába a
villám. Mindhárman meghaltak. De az ember nem vette észre, hogy már
elhagyta az élők világát, és tovább bandukolt a két állattal. Néha időbe
telik, míg a halottak megszokják új helyzetüket...
Nagyon hosszú volt az út, emelkedőn kellett menniük, a nap is erősen
tűzött, csorgott róluk a verejték, és rettentő szomjasok voltak. Az egyik
kanyarban végre észrevettek egy hatalmas márványkaput, amely egy
arannyal kikövezett térre nyílt.
A tér közepén egy kút állott, amelyből kristálytiszta víz csordogált. A
kapuban egy férfi őrködött. A vándor odament hozzá, és megszólította:
- Jó napot.
- Jó napot - felelte az őr.
- Miféle hely ez, hogy ilyen gyönyörű?
- Ez itt a mennyország.
- Milyen jó, hogy a mennyországba jutottunk! Nagyon szomjasak vagyunk.
- Lépjen be nyugodtan, itt annyit ihat, amennyit csak akar.
Az őr a kútra mutatott
- A lovam és a kiskutyám is szomjasak.
- Nagyon sajnálom - mondta az őr. - Állatok nem léphetnek be ide.
Az ember nagyon elkeseredett, mert rettenetesen kínozta a szomjúság, de
nem akart egyedül inni. Megköszönte hát az őrnek, és továbbment.
Megint sokat gyalogoltak fölfelé, és már teljesen ki voltak merülve,
amikor megérkeztek egy másik helyre, amelynek egy ócska kapu volt a
bejárata. Mögötte poros földút volt, kétoldalt fákkal. Az egyik fa
árnyékában hevert egy férfi, az arcát eltakarta a kalapja, valószínűleg
aludt.
- Jó napot - köszöntötte a vándor.
A férfi félretolta a kalapját, és biccentett.
- Nagyon szomjasak vagyunk, én, a lovam és a kiskutyám.
- Van ott egy forrás a kövek között - mondta a férfi, és megmutatta nekik
a helyet.
- Igyanak csak kedvükre.
Az ember, a lova meg a kutyája odamentek a forráshoz, és sokáig ittak.
Aztán az ember visszament a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki.
- Jöjjenek csak nyugodtan, bármikor - felelte a férfi.
- Egyébként hogy hívják ezt a helyet?
- Mennyország.
- Mennyország? Az nem lehet! A márványkapu őre azt mondta, hogy az ott a
mennyország!
- Az nem a mennyország. Az a pokol.
A vándor megdöbbent.
- Meg kellene tiltaniuk, hogy ők is ugyanezt a nevet használják! Ez a
téves információ óriási zűrzavart okozhat!
- Bizonyos szempontból viszont nagy szolgálatot tesznek nekünk. Ugyanis
ott maradnak azok, akik képesek elhagyni a legjobb barátaikat.
Egyszer egy hatalmas vihar kerekedett, és mellettük belecsapott egy fába a
villám. Mindhárman meghaltak. De az ember nem vette észre, hogy már
elhagyta az élők világát, és tovább bandukolt a két állattal. Néha időbe
telik, míg a halottak megszokják új helyzetüket...
Nagyon hosszú volt az út, emelkedőn kellett menniük, a nap is erősen
tűzött, csorgott róluk a verejték, és rettentő szomjasok voltak. Az egyik
kanyarban végre észrevettek egy hatalmas márványkaput, amely egy
arannyal kikövezett térre nyílt.
A tér közepén egy kút állott, amelyből kristálytiszta víz csordogált. A
kapuban egy férfi őrködött. A vándor odament hozzá, és megszólította:
- Jó napot.
- Jó napot - felelte az őr.
- Miféle hely ez, hogy ilyen gyönyörű?
- Ez itt a mennyország.
- Milyen jó, hogy a mennyországba jutottunk! Nagyon szomjasak vagyunk.
- Lépjen be nyugodtan, itt annyit ihat, amennyit csak akar.
Az őr a kútra mutatott
- A lovam és a kiskutyám is szomjasak.
- Nagyon sajnálom - mondta az őr. - Állatok nem léphetnek be ide.
Az ember nagyon elkeseredett, mert rettenetesen kínozta a szomjúság, de
nem akart egyedül inni. Megköszönte hát az őrnek, és továbbment.
Megint sokat gyalogoltak fölfelé, és már teljesen ki voltak merülve,
amikor megérkeztek egy másik helyre, amelynek egy ócska kapu volt a
bejárata. Mögötte poros földút volt, kétoldalt fákkal. Az egyik fa
árnyékában hevert egy férfi, az arcát eltakarta a kalapja, valószínűleg
aludt.
- Jó napot - köszöntötte a vándor.
A férfi félretolta a kalapját, és biccentett.
- Nagyon szomjasak vagyunk, én, a lovam és a kiskutyám.
- Van ott egy forrás a kövek között - mondta a férfi, és megmutatta nekik
a helyet.
- Igyanak csak kedvükre.
Az ember, a lova meg a kutyája odamentek a forráshoz, és sokáig ittak.
Aztán az ember visszament a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki.
- Jöjjenek csak nyugodtan, bármikor - felelte a férfi.
- Egyébként hogy hívják ezt a helyet?
- Mennyország.
- Mennyország? Az nem lehet! A márványkapu őre azt mondta, hogy az ott a
mennyország!
- Az nem a mennyország. Az a pokol.
A vándor megdöbbent.
- Meg kellene tiltaniuk, hogy ők is ugyanezt a nevet használják! Ez a
téves információ óriási zűrzavart okozhat!
- Bizonyos szempontból viszont nagy szolgálatot tesznek nekünk. Ugyanis
ott maradnak azok, akik képesek elhagyni a legjobb barátaikat.
