Reinkarnáció - tévtanításnak tartott az egyház szerint

.
Reinkarnáció


"Mágia és hit" rádiósorozat, 14. elõadás

Gárdonyi Géza Isten rabjai c. regényében Jancsi frátert kioktatják a dominikánusok a reinkarnáció tanáról.

A keleten járó dominikánusok megismerkedtek a keleti filozófiával is. Haza is hozták. Beszélgettek róla. Hogy az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad a ruha, újat osztanak a világ-magazinból.

Már Petõfinél is találunk olyan verset, amelyben a reinkarnációt vallja:

Halhatlan a lélek, hiszem,
De más világba nem megy át,
Csak itt lenn a földön marad,
A földön él és vándorol.

Petõfi persze aligha hitt ténylegesen a lélekvándorlásban, kijelentése csupán játékosan magára öltött költõi szerep, alkalom arra, hogy elmondhassa, milyen forradalmárokat tekint történelmi elõdeinek. Gárdonyinál más a helyzet, õ a reinkarnációt ténylegesen vallotta, egri sírfelirata: "Csak a teste", azt jelenti, hogy testét valóban nem tekintette többnek elszakadt ruhánál; az ember "szerinte" kizárólag a lélek. (Ezt fejezi ki A láthatatlan ember regénycímével is.) Mint Ábrahám testvér mondja Jancsinak:

- Isten lehelete az ember.
- Testbe foglaltan.
- Most testbe foglaltan. Most. Érted? Most. De ki tudja, mikor lehelt ki engem Isten? Ez-e az elsõ testem? Vagy ez már a második? Vagy a századik?
- Hát te is azt gondolod...
- Azt gondolom, hogy addig élünk ezen a Földön, amíg tisztára nem érezzük, hogy mikor azt mondom, én, az nem a test.

Ezek a nézetek a huszadik század második felében, a New Age hullám hatására, széles körben elterjedtté váltak. Emlékszem egy régebbi shareware (vagyis: kipróbálás után fizetendõ) számítógépes programra, amely azzal biztatott regisztrációra (azaz: fizetésre), hogy az kitûnõ karmát biztosít. Azóta a shareware programok készítõi materiálisabb módszerekre tértek át (ha nem fizetsz, a program nem hajlandó tovább mûködni), de jellemzõ, hogy a huszadik század utolsó évtizedében a karmában való hitet ennyire általánosnak tekintették. A karma hindu fogalom, az ember cselekvését és cselekvése révén kialakult sorsát jelenti. A karma az a teher, amelyet az újabb és újabb testben történõ újjászületések során föl kell dolgoznunk, hogy megszabaduljunk a reinkarnációk körforgásától, a szamszárától, és egyesülhessünk Brahmával vagy beléphessünk a vágyaktól mentes Nirvánába, a különbözõ vallási irányzatok tanítása szerint. A buddhizmus révén a reinkarnáció tana az egész Távol-Keleten elterjedt. De nem kizárólagosan hindu eredetû. Lélekvándorlás (metempszüchószisz) szerepel a görög filozófiában is, az orfikusoknál, Püthagórasznál, Empedoklésznél és Platónnál; vallották a reinkarnációt a gnosztikus szekták, a manicheusok és a neoplatonikusok. Az újkorban kedveztek a lélekvándorlás gondolatának Lessing és Goethe, Fichte és Schleiermacher, sõt Nietzsche is; lelkesen átvette az eszmét a teozófia, amelybõl a New Age mozgalom született. Manapság alig-alig találunk mágikus irányzatot, amely ne vallaná egyszersmind a lélekvándorlást is.

A zsidó vallásban is találkozunk a reinkarnáció hitével. Ennek gyökerei azonban aligha bibliaiak. Hallgassuk meg errõl Raj Tamás rabbit:

A lélekvándorlás (héberül gilgul nesamot, röviden gilgul) csupán a középkori zsidóságban jelentkezik (minden bizonnyal keleti, indiai hatásra), s akkor is elsõsorban nem a hivatalos (rabbinikus) irodalomban. Így megtalálhatjuk ezt a gondolatot a 8. század közepén jelentkezõ karaita mozgalomban, több zsidó vallásfilozófus eszmevilágában, és mindenekelõtt a kabbalista irodalomban, majd késõbb (a kabbala hatására) a kelet-európai hászidizmusban.

Silberfeld Jakab békéscsabai rabbi, aki a Holokauszt idején sem volt hajlandó magára hagyni híveit, hanem visszautasította a felkínált menekülést és hitközségének tagjaival együtt halt meg Auschwitzban, doktori értekezésében foglalkozott a zsidó lélekvándorlás-tannal. Õ mondja:

A Talmud idejében hódított tért a zsidók között, különösen a palesztinaiaknál és babiloniaknál a gnoszticizmus, Alexandriában pedig a platonikus eszmék találtak hálás talajra a zsidóság körében. A gnoszticizmus anyaméhében született a kabbala, a misztikus világnézetek és a titkos magyarázatok tudománya, amelybe azonban különféle csatornákon keresztül az alexandriai Philón újplatonizmusa is beszivárgott és annak egyik fõ elemévé lett. A transzcendentális ideákat a kabbalisták az idegen bölcsészetei rendszerek értelmében fejtegették, de ezeket a rendszereket a Biblia, a monoteizmus (az egyistenhit) és a zsidó hagyomány mezébe igyekeztek öltöztetni.

Egy zsidó barátomtól úgy tudom, õt arra tanították, hogy újramegtestesülés akkor történik, amikor az ember nem végezte el feladatát a földi életben, ezért Isten úgy dönt, hogy visszaküldi õt a földre. Hozzátették, hogy egy embernek legfeljebb négy inkarnációja lehetséges. Mint azonban Silberfeld rabbi kimutatja, az ilyen nézetek forrása a zsidó okkultizmus, a kabbala; tehát nem a Biblia. Az Ószövetségbõl csak gyönge, mit sem bizonyító érveket tudnak fölhozni a lélekvándorlás hívei. Pl. "Por vagy, és visszatérsz a porba" (Ter 3,19) szerintük azt jelenti, hogy "visszatérsz egy másik testbe". De a vers elsõ része világosan mondja: "Visszatérsz a földbe, amelybõl vétettél." Vagy amikor Ádám Szet születése után így szól: "Másik magzatot adott nekem Isten Ábel helyett, akit megölt Káin!" - szerintük ez azt jelentené, hogy Szet nem más, mint Ábel reinkarnációja. De ez teljesen önkényes értelmezés, semmiképpen nem következik a szövegbõl. A többi ószövetségi érv is hasonlóan erõltetett. Kizárólag az fogadhatja el ezeket argumentumnak, aki eleve hisz a lélekvándorlásban. Ez világosan mutatja, hogy a reinkarnációs eszme nem az Ószövetségbõl származik, hanem csak utólag keresnek hozzá bibliai megalapozást. Maga Silberfeld is kritikusan szemléli a lélekvándorlás tanát, és bemutatja, hogy annak a zsidóságon belül is komoly ellenzéke van.

Hogy állunk az Újszövetséggel? Az Isten rabjaiban Fráter Rudolf fogalmazza meg Gárdonyi nézetét:

Miért ne hinném? ... A hitünk nem mond ellene. A vallásunk meg nem tiltja, hogy ne higgyük. Miért szenvedne itt annyit az ember, ha nem követett volna egy elõbbi életében bûnöket? A kis ártatlan gyermek a fogzásban, torokgyíkban... Az ember munkájában is van logika. Isten munkáiban ne volna?!

Gárdonyi fejtegetésében kettõs hiba van. Az elsõ az a tévedés, hogy hitünk nem mond ellene a reinkarnáció tanának. Mi Jézus evangéliumában hiszünk, márpedig annak izzó magvához tartozik a sürgetõ felhívás a megtérésre. "Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok" (Mt 24,42). Szó sincs arról, hogy ráérnénk megtérni egy következõ életben. "Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat" (Jn 9,4). A példabeszédbeli gazdag embernek a kárhozat kínjai között tudomásul kell vennie, hogy állapota végleges (Lk 16,19-31). Mint a Zsidó levélben olvassuk, „el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet” (Zsid 9,27). Kevés dolog világosabb az evangéliumból, mint az, hogy örök sorsunk egyszeri földi életünk során dõl el. Az ember véglegességre rendelt lény, Isten örök szeretetében kell beteljesednie, és megadatott neki a gyönyörû és félelmetes szabadság, hogy visszavonhatatlanul döntsön. Egyúttal azonban a véges anyagi világba ágyazott lény is, az emberi szellem az anyaghoz van rendelve és testi folyamatok igénybevételével hozza meg döntéseit. Látni fogjuk, hogy ami totálisan és látványosan kizárja a reinkarnáció lehetõségét, az éppen a test és lélek egymásrarendeltsége.

Órigenész, a 3. század elejének nagy egyházi írója, a bûnbeesés és megtisztulás végnélküli körforgásában hitt, melynek során az emberi lelkek angyallá vagy démonná válhatnak, és újra emberré is testesülhetnek. Ezt õ még jóhiszemûen tanította, az origenizmust azonban az Egyház gondolkodása markánsan elutasította, a Tanítóhivatal ismételten elítélte, legmagasabb szinten 553-ban a II. Konstantinápolyi Zsinaton. Az Egyház nem fogadja el a lélekvándorlást.

Gárdonyi másik tévedése a fent idézett szövegben, hogy Isten mûveibe kényszerítõ logikát visz, amely magát Istent is köti. Így vezeti le a reinkarnációt abból a tételbõl, hogy ártatlanul nem szenvedhetünk, mert ez igazságtalanság volna. Csakhogy a tétel hibás. A szenvedés nem okvetlenül büntetés. Az ártatlanok szenvedése lényeges része a keresztény világképnek: az ártatlan Jézus szenvedése váltott meg bennünket. Az Ószövetségben Jób könyve hosszadalmasan viaskodik az ártatlanok szenvedésének problémájával, míg végül ott köt ki, hogy a dolog Isten misztériumához tartozik, akit nem lehet felelõsségre vonni. Az újszövetségi kép még mélyebb: magát a megfeszített és föltámadt Jézust nyújtja nekünk válaszként a kérdésre. A szenvedés, mint kiüresedés, mint az emberi egzisztencia határainak lebontása, a szeretet áldozataként elfogadva megnyitja az embert az isteni transzcendencia elõtt, amely Jézus föltámadásával boldogító gazdagságban áramlik be a megváltott emberiségbe. A forgószélbõl beszélõ, félelmetesen szuverén Isten helyébe, aki elõtt Jób megsemmisülve némul el, a nagypéntek borzalmától pünkösd tûztengeréig ívelõ húsvéti misztérium fölfoghatatlanul csodálatos Istene helyébe a reinkarnáció eszméje olyan istenséget tesz, aki be van tokozva egy nyárspolgári logika csõrendszerébe. Istennek ez a lefokozása tökéletesen megfelel a mágikus világképnek, amely manipulálható numinózumot kíván. Ugyancsak nagyon megfelel a reinkarnáció a mágia emberképének is: "Olyanok lesztek, mint az Isten." Az ember lehetõségei határtalanul variálhatók: a félkezû nyomorék fanyûvõ supermanként születhet újra, az idióta zsenivé válhat következõ életében. Jusson eszünkbe a Tabula Smaragdina szövege: "Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van". A reinkarnáció olyan módon torzítja Isten és az ember képét, hogy ez a tétel hihetõvé váljék. A kereszténységben viszont az ember, egyszeri és behatárolt lehetõségei közepette, azáltal tágul a végtelenbe, hogy mindenestül kiszolgáltatja önmagát Isten határtalanságának.

Nem vehetõk komolyan azok az állítások, melyek szerint az Újszövetség maga is tanítja a reinkarnációt. Jézus beszél új születésrõl Nikodémusnak, de ez nem más, mint a "vízbõl és Szentlélekbõl" történõ születés (Jn 3,5), vagyis a keresztény beavatás, a keresztség és a bérmálás, ami egyszeri földi életében teszi az embert Isten gyermekévé, nem pedig egy másik földi élet kezdete. Az is igaz, hogy Jézus Keresztelõ Jánosról azt mondja: "Õ Illés, aki eljön" (Mt 11,14). De ennek a mondatnak értelmét Gábriel angyal Zakariásnak mondott szavai mutatják meg, amikor így beszél a születendõ Jánosról: "Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog elõtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa..." (Lk 1,16-17). Vagyis János Illés próféta szerepét fogja betölteni. Õrá vonatkozik Malakiás próféta jövendölése: &"Íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielõtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja, hogy visszatérítse az atyák szívét fiaikhoz, s a fiúk szívét atyáikhoz" (Mal 3,23-24). Illés elõkép, amit János beteljesít: Illés szellemével és erejével jár, de ebbõl nem következik, hogy azonos Illés személyével. Jézus a színeváltozás után így beszél: "Illés valóban eljön, és helyreállít mindent. De mondom nektek: Illés már eljött, s nem ismerték fel õt, hanem azt tették vele, amit csak akartak ... Akkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelõ Jánosról beszélt nekik" (Mt 17,11-13). Mivel röviddel azelõtt Jézus Mózes és Illés társaságában mutatkozott elõttük a hegyen, ezt aligha kellett volna nekik magyarázni, ha Illés azonos lett volna Keresztelõ Jánossal, akit jól ismertek. János illési alak, a nagy térítõ próféta típusa, még öltözködésében is Illésre emlékeztet, ám ebbõl csak Illés prófétai szerepét lehet rábizonyítani, nem személyazonosságát. Ha a Szentírás igaznak vallaná a reinkarnációt, sokkal világosabban kellene beszélnie – jelentékeny részét pedig törölni kellene.

Egyszer újságban olvastam egy kisbabáról, aki állítólag aranyfoggal jött a világra. Ebben a lélekvándorlás bizonyítékát látták, jóllehet legföljebb az aranyfog-vándorlást bizonyítaná "már t.i. ha igaz volna. De, fájdalom, amint nem hiszek a fán termõ kacsák meséjében, úgy ebben sem hiszek. A kacsák a sajtóban teremnek. Nem tudom, mennyire hitelesek az idõnként felbukkanó történetek, amelyek szerint egyes gyermekek emlékezni vélnek állítólagos elõzõ életükre, leírnak helyszíneket, amelyet sosem láttak. Ám amennyiben hitelesek, fölmerül a kérdés, hogy mások miért nem emlékeznek elõzõ inkarnációjukra? Mert a nagy többség nem emlékszik. Ha egy ilyen történet valóban igaz, nem tudom mással magyarázni, mint démoni befolyással, adatközléssel. Ami, sajnos, lehetséges - a reinkarnáció viszont, mint nyomban kifejtem, nem lehetséges. Müller Péter író és okkult mester biztosan tudni véli, hogy az öngyilkossá lett színész, Latinovits Zoltán, elõzõ életében Gogol volt, a nagy ukrán író. Többek között azzal bizonyítja ezt, hogy amikor Latinovits Cipollát alakította a Mario és a varázslóban, nagy orrot tett föl, és Gogolnak is nagy orra volt. Ellenállva a kísértésnek, hogy megkérdezzem, történetesen miért nem Cyrano de Bergeraccal azonosítja szegény Latinovitsot, annyit azért megjegyeznék: még jó néhány millió ember élt a történelemben, akinek nagy volt az orra. A dolog kissé komolytalan. Az eredeti Bhagavad-Gita címû kiadványban van egy képsor, amely szemlélteti, hogyan alakulnak át az emberek az újraszületéskor karmájuk következtében: a húsevõbõl tigris lesz, a haspókból disznó, a hajladozó ledér táncosnõbõl görbe fa, a hétalvóból medve. E kétéltû rajzok alkotójának, gondolom, stílszerûen ebihalként illene reinkarnálódnia. A szemléltetés fölöttébb naiv.

Gyakran hivatkoznak a regressziós hipnózisra, mint a lélekvándorlás bizonyítékára. Csakhogy hipnotizált állapotban az ember erõsen szuggesztibilis. Ha azt szuggerálják neki, hogy menjen vissza elõzõ életébe, el fogja hinni, hogy volt elõzõ élete. Az "elõzõ élet" emlékei azonban, mint több eset bizonyítja, a jelen életbõl származnak. A húszéves Anna Settmann "elõzõ életében" afrikai benszülöttként tengerparton, pálmafák között látta magát. Késõbb ugyanazt a tengerparti tájat viszontlátta egy kétéves korában készült fotón, amely egy algériai nyaralásuk emlékét õrizte. Õ ezt tökéletesen elfeledte, de a hipnotikus állapotban elõjött az emlék - tudatküszöbe alól, nem "elõzõ életébõl".

És most hadd mondjam el, miért vagyok teljesen biztos abban, hogy a reinkarnáció lehetetlen. Azért, mert az ember egységes lény. A lelkem én vagyok, de a testem is én vagyok. A test nem egyszerûen lakás, amelybõl a lélek kiköltözik; ha a lélek elhagyja a testet, az ember meghal. Lelki funkcióinkhoz szükség van testünkre. Ezzel nem tagadom az ember természetfölötti jövõjét, de az a kegyelmi rendhez tartozik, nem a természet rendjéhez, s az is a test feltámadásával teljesül be. A merõ természet rendje szerint az ember lelke, ha nem is semmisülne meg, a halál után nem volna képes további cselekvésre, kristályos idõtlenségben maradna fenn. Ha viszont a lélek újból visszaágyazódik az anyagba, akkor azt a saját testévé határozza meg, hiszen az emberi szellem nem veszíti el személyazonosságát. Ha Gogol lelke újból testet ölt, az Gogol teste lesz, nem Latinovits Zoltán teste. Hitünk szerint ez meg is fog történni az Úr eljövetelekor, a holtak feltámadásakor. A föltámadt test azonosságát nem a molekulák azonossága biztosítja, elvégre testünk anyaga már életünkben is állandóan cserélõdik, halálunk után pedig sok további test anyagává válhat. A föltámadt test azonosságát, mint Joseph Ratzinger - jelenlegi Szentatyánk - levezeti, a lélek azonossága biztosítja. A lélek szervezi a testet ezzé a testté. Egész egyszerûen ellentmondás, hogy ugyanaz a lélek egy másik testben éljen tovább. Ha a lélek ugyanaz, a test is ugyanaz; a föltámadás dicsõségét magára öltve is ugyanaz a test marad. A lélekvándorlás lehetetlen.

Mellesleg: erkölcstelen is. A kereszténynek azt mondja: ráérsz megjavulni következõ életedben. Hogy a hindunak mit mond, arra nézve kérdezzük meg a Bhagavad-Gitát. Arjuna herceg habozik ütközetbe bocsátkozni, mert polgárháborús ellenfelei rokonok, ismerõsök, általa tisztelt, szeretett személyek. Krisna viszont arra buzdítja, hogy csak hányja õket kardélre szorgosan, - hiszen az elpusztíthatatlan, felfoghatatlan és örök élõlénynek csupán az anyagi teste van kitéve a megsemmisülésnek ... Miként az ember leveti elnyûtt ruháit és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe”. Ez a lélekvándorlás üzenete. Vétkezz nyugodtan. Gyilkolj nyugodtan.

2006. június 8.
www.hagiosz.net/?q=reinkarnacio