köszi

Kedves Margit!
Jó olvasgatni a lapon, örülök, hogy rátaláltam.
Jó pár évvel ezelõtt édesapám agyvérzést kapott. Látogatóban voltunk nála és találkoztunk ott egy idõs hölggyel, akibõl áradt valami. Ott hallottam elõször a karma szóról. Akkor valami karma oldást vagy mit csinált, igazából nem értettem az egészet, de végigcsináltuk. Azt mondta nekem meg a feleségemnek, hogy minket egymásnak teremtett a Jóisten. Lesz majd olyan, hogy más lesz fontosabb, aki szebb jobb és stb., de majd rá fogunk jönni, hogy mi duálpárok vagyunk, egymásnak vagyunk teremtve. Nem értettem semmit.
Aztán pár év múlva , máig nem tudom a pontos okot miért elkezdtünk olyanokon vitatkozni amin eddig nem szoktunk. Szerintem a feleségem sem értette ennek az okát, nagyon nehéz idõszak kezdõdött. Lassan eljutottunk oda, hogy egymást vádoltuk a kialakult helyzet miatt. Azt mondta, tudja, hogy a kisujját kéne kinyújtani de nem tudja megtenni, olyan vagyok neki mint egy testvér v. barát. Bárhogy próbáltam közeledni, úgy éreztem mindent elrontok, nem engedett közel magához. Tehetetlen és indulatos voltam. Bármit megtettem volna, hogy elhiggye fontos nekem. Elköltözött, aztán a lelki távolság miatt jött a 3. személy. Nem bírtam feldolgozni. Mikor azt mondta, gyûlöli, hogy úgy viselkedem mintha nélküle megállt volna az idõ, kétségbe estem. Én is kerestem valakit, de indulatból, bosszúból cselekedtem és fájdalamat okoztam valakinak aki nem érdemelte meg.
Próbálkoztam mindennel, lelki megnyugvást az hozott valamennyire, hogy Istenhez fordultam a magam nehézkes világi gondolkodásával, sértett fájó szívvel. Mikor templomban vagyok akkor olyan nyugodtnak érzem magam, mikor a fiam velem van (9 éves) jó. De bármit is teszek valahol mindig is azt remélem, hogy egyszer még leszünk egy család, belemerülök valamiben ami egy álom. Szeretem a feleségem, pedig tudom már 1,5 éves a kapcsolata, bárhogy megbánt és nem vesz semmibe, szeretem, akár vasvillát is döfhet hasamban ha túlélném szeretném. Ez hülyén hangzik tudom. El akarom fogadni ami van, remélem Isten segít nekem, ha nem annak oka van, talán egyszer rájövök mi. Nem tudom beadni a válópert, felesleges is mert amit Isten egybe kötött az marad. Õ sem adta be. Elköltözni nem tudok, itt a fiam aki szeret és számít rám, õt már nem szeretném elveszíteni.
Egy ilyen kilátástalannak tûnõ hétvégén a neten szoktam böngészni, igy találtam rá erre az oldalra, ami kicsit megnyugtatta a lelkemet. Köszönöm Neked!!
Szabolcs