Pozitív gondolkodás

.

A boldog ember nem bánt...

Egy boldog ember nem érez késztetést, hogy bántsa, megalázza, megszégyenítse vagy bírálja a másikat. Aki nincs kibékülve saját életével, másokéval foglalkozik. Mindig tudja, kinek mi a jó, hogyan kellene cselekednie. Sőt! Meg is sértődik, ha nem eszerint cselekszel. Személyes visszautasításnak veszi, ha nem hallgatsz rá.

Az ember lelkéből feltörnek időnként legmélyebbre elásott félelmei, a múlt fájdalmai, berögződései. Sokan ezt tapasztalatnak nevezik.

De be kell látnunk, hogy mindenki más megtapasztalásokkal rendelkezik, így nem tudhatja senki, nekünk mit kell felülírni, meggyógyítani, "kijavítani" magunkban. Éppen ezért a lelkünk lehet az egyetlen tanácsadónk.
Mások felébreszthetnek bennünk érzéseket, és segíthetnek döntéseket hozni azzal, hogy megerősítenek, vagy rávilágítanak arra, amit belül érzünk.
Vannak olyan helyzetek, amikor az ember egész egyszerűen késztetést érez arra, hogy olyat tegyen, amit később megbán. Már a döntés pillanatában tudja, hogy helytelenül cselekszik, mégis megteszi. Ez általában olyankor történik, amikor valaki a múltban (akár elmúlt életeinkben) sérülést okozott nekünk, és tudatalatt igyekszünk "visszaadni" neki. A kiegyenlítődés megtörténhet azáltal is, hogy megbocsátok, felismerem a tanítást, és legközelebb tudatosan figyelek arra, hogy kiállok magamért ezekben a helyzetekben.
Éppen ezért a boldog és tudatos ember nem bírál, nem aláz és nem bánt. Nem fogja a karmára cselekedeteit. Tudja, hogy minden pillanatban ott a lehetőség a döntésre.
Választhatjuk mindkét utat. Nem nekem kell eldönteni, hogy ki mit érdemel cselekedeteiért. Az én feladatom az, hogy boldog legyek a saját világomban.

Az elégedett ember a boldogsának szenteli a figyelmét, nem pazarol éveket a bosszúra, nem vár éveket senkire, nem a múlton rágódik és a jövőn aggódik. A boldog ember a jelen pillanatnak él, és megtalálja azt, amiben pont most, és pont itt örömét leli.

Hálás az életéért, bármilyen is legyen, hiszen tudja, hogy minden eseményt Ő hívott életre, így lehetősége van bármikor másik jövőt választani. Ugyanakkor nem halogat, hanem cselekszik, amikor sorsa hívja.
A boldog ember hagy másokat élni, elfogadja a szabad akaratot. Nem akar megmenteni senkit Önmagától.
A saját világában él, önfeledten, saját maga hozzájárulásával...

Guzsik-Mohácsi Viktória (elozoeletek.blogspot.hu)

.

Felemelő gondolatok a bőségről a jólétről és a pénzről

,A gyors ítélkezés csapdája


Sosem lehet tudni, hogy a rossz, milyen jót, illetve egy látszólag jó milyen rosszat takar. Mielőtt bármiről ítéletet mondanál, gondolj az öreg kínai paraszt történetére...

Egy öreg kínainak olyan csodálatos fehér lova volt, hogy az ország leggazdagabbjai irigykedtek rá. Valahányszor sok pénzt ajánlottak fel neki a lóért cserébe, az öregember csak a fejét rázta.
- Nem, nem. Ez a ló sokkal többet jelent nekem, mint egy állat, ő inkább barát , nem adhatom el.
Egy napon a ló eltűnt. Az üres istálló előtt összegyűlt szomszédok máris ítélkeztek:

- Látod, milyen bolond vagy!? Sejthetted, hogy el fogják lopni tőled ezt a csodás állatot. Ha eladtad volna, most legalább a pénzed meglenne.
A paraszt megint a fejét rázta.
- Ne túlozzunk! Mondjuk csak azt, hogy a ló nincs az istállóban. Ez tény. Minden más csak a ti értékelésetek. Honnan lehetne tudni, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség? A történetnek csak a töredékét ismerjük. Ki tudja, mi fog történni?

Az emberek kinevették. Jó ideje már bolondnak tartották. Meghálálta a szeretetet Két hét múlva visszajött a fehér ló. Nem lopták el, csak kiszabadult, és tizenkét vadlóval együtt tért vissza szabad portyázásáról. A falusiak újra összegyűltek:
- Igazad volt, nem szerencsétlenség történt, hanem áldás!

- Én azért ezt nem mondanám még. Elégedjünk meg annyival, hogy a ló visszajött. Honnan tudhatnánk, hogy ez szerencse-e vagy baj? Ez csak egy mondat. És vajon meg lehet-e ismerni egy könyv tartalmát egyetlen mondat elolvasása után?
A falusiak szétszéledtek, meg voltak győződve arról, hogy az öreg összevissza beszél. Kap tizenkét gyönyörű lovat, szinte ajándékba, és nem örül neki.


A paraszt fia elkezdte betörni a vadlovakat. De az egyik ledobta a hátáról és összetaposta.
A falubeliek megint összegyűltek, hogy elmondják véleményüket:
- Szegény öreg, igazad volt! Ezek a lovak nem hoztak neked szerencsét. Lám, az egyetlen fiad nyomorékká lett. Ki segít majd neked idős napjaidban? Igazán sajnálatra méltó vagy.

- Ne szaladjatok ennyire előre - válaszolta nekik a paraszt. A fiam nem tudja többé használni a lábát, ez minden. Ki tudja megmondani, mit hoz ez majd nekünk? Az élet apránként mutatkozik meg, senki nem tudja megmondani egy cserép láttán, milyen is a váza maga?

Nemsokára kitört a háború, és a falu összes fiatal emberét besorozták, kivéve az öreg nyomorék fiát.
- Nahát, öreg, megint igazad volt. A fiad ugyan nem tud járni többé, de legalább melletted marad. A mi fiaink pedig mennek a halálba.

- Kérlek benneteket - válaszolta a paraszt -, ne ítélkezzetek rögtön. A fiaitokat besorozták a hadseregbe, az enyém itthon maradt. Ennyit tudunk csupán. Isten tudja csak, hogy ez jó-e vagy rossz?.  

(ismeretlen szerző)