A csiszolatlan gyémánt
Sajnos a jelenlegi világban az emberek jelentõs többsége elvesztette természetes érzékelését, Istenbe vetett hitét, õsi tudását, és nem utolsósorban szertartásait.
Egyre távolabb került a természetestõl, és ezáltal egyre messzebb az Istenitõl.
Ebben a közegben kihalófélben vannak az õsi gyógyítási technikák, az õsi szertartások és rítusok, ahol az emberek még Isten közelében éltek és mindennapjaikba is behelyezték Õt. Ahol a mesék, a mítoszok szájról szájra terjedtek, és az idõs embernek meg volt a becsülete, tisztelete. Mivel õ már élete útján jelentõs tapasztalatokra tett szert, így azt át tudta adni az õt követõ nemzedéknek.
Ezáltal kialakult egy olyan közeg, amely Istenbe vetett hittel és tudattal élte mindennapjait, és ezen keresztül megélt tapasztalatait feltárta, és beavatta az õt rend szerint követõknek.
A mai emberre ez nem jellemzõ.
Egyre jobban eltávolodott a természetes közegétõl és a belsõ énjétõl!
Nem igazán hallgat a megérzéseire, a belsõ hangra, amely segítõként jelentkezik nála, és általában a legkevésbé bízik meg önmagában.
A mai világban kevés szó esik arról, hogy milyen érzések, lelki folyamatok játszódnak bennünk. Egyszerûbb az embereknek ha elterelik magukról a figyelmet, csak hogy ne szembesüljenek saját hiányosságaikkal, és inkább a másik ember felé fordítják figyelmüket,- vele foglalkoznak és ítélkeznek felette, ahelyett hogy a saját házuk táján söprögetnének.
"A kézzel ütött sebek elõbb-utóbb begyógyulnak, a nyelv tõrével vágottak egy egész életen át fájni tudnak."
Nagyon sok ember akarva, akaratlanul is meg akar felelni a körülötte lévõ világnak, és a kihívásoknak.
Ezzel együtt jár, hogy nem saját magukat adják, hanem mindenkinek azt az arcukat mutatják, amit elvárnak tõlük.
Talán már azt sem tudják mélyen legbelül, hogy kik is õk valójában....
Azt pedig végképp sokan elfelejtettük, hogy egy csiszolatlan gyémántként jöttünk a világra.
Az évek során megélt fájdalmak és megpróbáltatások, a félelem és a másokkal való azonosulás következtében, ezt a gyémántot egy vastag védõburokkal fedtük el. Azonosultunk vele és elhisszük, hogy mi magunk vagyunk.
El kell jutnunk odáig, hogy felismerjük ez nem így van, és szép lassan letisztogatni a ránk rakódott és felvett piszkot.
Lassan, egyénként lebontani a különbözõ korlátozó rétegeket, mint ahogy a hagyma rétegeit is eltávolítjuk egymásról.
Ahogy egyre mélyebbre hatolunk magunkban, egyre inkább feltárjuk és megismerjük saját lelkünk nagyságát.
Viszont ez nem megy másképp, csak kemény önismerettel. Ami nem igazán tartozik a legkellemesebb dolgok közé, mert közben saját hiányosságainkkal is szembesülünk,- valójában ez egy nagyon nehéz belsõ munka eredménye.
Útközben egyre jobban megismerjük saját magunkat, és ezáltal közelebb kerülünk Isteni Önvalónkhoz.
Megértjük, hogy életünkben különbözõ eseményekre, miért és hogyan reagáltunk, és ha ez nem tetszik, megpróbálunk változtatni rajta.
Ha elég kitartóak vagyunk és közben nem tudnak eltéríteni az útról, végül célba érünk.
Rátalálunk saját igazi nagyságunkra, az Isteni mivoltunkra, a mélyen megbúvó csiszolatlan gyémántunkra, ami valójában mi MAG-unk vagyunk.
Talán erre legjobban a következõ kártyalap magyarázata mutat rá.
aranyfeny.freeblog.hu/archives/2010/07/03/Csiszolatlan_gyemant/