Villámok

A villám nagy energiájú, jellemzõen természetes légköri kisülés. Keletkezhet felhõ-felhõ és felhõ-föld között. Áramerõssége a 20-30 000 ampert is eléri, kivételes esetekben meghaladhatja a 300 000 ampert is.

A villám keletkezése

A villám elektromos gázkisülés, amely a felhõk között, vagy a talaj és felhõk között jön létre. Többnyire vonalas szerkezetû, de van felületi villám is, amely a felhõk felületén keletkezik. Ritkább jelenség a gömbvillám. A villám keletkezése a felhõk vízcseppjeinek, jégkristályainak súrlódására, széttöredezésére vezethetõ vissza. A tulajdonképpeni villámot elõvillám vezeti be, amely több lépésben ionizálja a levegõt, és így egyre nagyobb szakaszát vezetõvé teszi. Eközben a földfelületrõl (vagy az ellentétes elõjelû elektromossággal feltöltött felhõ felõl), fõként a kiemelkedõ részekbõl megindul az ellentétes elõjelû elektromosság áramlása a felhõ felé. Ugyanazon az ionizált légcsatornán több villám is áthaladhat. A kisülésben szállított töltésmennyiség mindössze 1-2 C, de az igen rövid kisülési idõtartam miatt 30-40 000 amperes áramerõsség lép fel. A villám sebessége igen nagy, 180 km/s.


A villámok fajtái

A zivatarokban vagy a szupercellában egy vihar alkalmával többféle elektromos kisülés is megfigyelhetõ. Az egyik a cikázó (vagy vonalas) villám, amely az ún. villámcsatornában jön létre. Ha ez a felhõ és a föld között jön létre, akkor lecsapó villámnak nevezzük.[1] Ha viszont a felhõk között jön létre, ekkor legtöbbször vízszintes, avagy szöget zár be vele. A másik fajtája a statikus elektromosság megnyilvánulásának az, amit felhõvillámnak nevezünk.[2] Ekkor nem látjuk a villámot, csak a nagy fényességet. A harmadik pedig az, amit szakszóval felületi villámnak nevezünk. Ezt leggyakrabban akkor figyelhetjük meg, amikor egyedülálló zivatarfelhõbõl látjuk a kisülést.
(ismeretlen forrás)



Kép: idõkép.hu)