.
Angyal
Ha úgy látná az ember önmagát, ahogyan a Jóisten gyönyörködik "gyermekeiben" - nem lenne értelme többé az önpusztításnak, csak a csodálat fénye ragyogna létezésünkbõl.
Aki másokat kritizál, bírál, bánt, megaláz - saját magát bünteti, mert fél lángra lobbantani lényében az isteni fényt. Miközben gyilkos pillantása a másikat sebzi, saját fájdalma egyre mélyül: szakadékokat tágít, karmikusan önbüntetésre ítélve önmagát. Rosszindulatával, öngyûlöletével olyan jövõt hív meg magához, amely fájdalommal és szenvedéssel körített események, kapcsolatok láncolatát sorakoztatja. Míg egy nap végre ráébred: a másik emberen keresztül csak saját lényén kívánt bosszút állni.
Amit a másiknak adsz, kifelé " azt valójában befelé szánod, mérgezett nyílvesszõként."
Nincs szomorúbb megnyilvánulása az önbizalomhiánynak, mint a másik gyengítésének tudatos vágya: az Egység sötétítésének kábulata.
Angyalszépségû fényedet miért rombolod, amikor a szívedben van a Megváltás kulcsa?
Írta: Cs. Szabó Virág
Forrás: fenyhordozok.hu
elozoeletek.blogspot.com/2015/07/angyal.html