A tanitványok feladata és hogyan ismerhetők fel
2010.10.05.
Ez leginkább abban mérhető, hogy ki milyen tanítványa az Istennek, hogy a lelkében hogyan él az Isten. Ő által él, vagy csak az emberek maguk akarják azt, hogy tanítványai legyenek az Istennek. Erről lehet felismerni azokat a tanításokat, amiket az emberek maguk fabrikálnak maguknak, mert abban az Istenre hivatkoznak, csak a cselekedeteikben nem nyilvánul meg az a tanítás, amit az Istennel igazolnak.
Mindig az legyen a számotokra a döntő minden esetben, amikor a tanítványság kérdéséről hallotok, hogy az a ti lelketekben milyen érzéseket vált ki. Ha nem örömmel és kitartással vagytok ebben a tanításban, akkor az a ti számotokra nem szükséges. Vagyis nem a ti számotokra készült.
Mindig legyetek nagyon éberek, hogy észrevegyétek azt, hogy a lelketek miben akar benneteket szolgálatra hívni, hogy ne kerüljétek el azt a lehetőséget, amit az Isten a ti számotokra felkínál.
Jézus mondja "ti vagytok a föld sója, ha izét veszíti semmire sem való, akkor azt kidobják". Ebben az esetben Jézus arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire fontos, hogy az emberek az Igaz tiszta Jézusi tanítást tudják magukba szívni és azt továbbadni, mert ha az fertőzött, "ízét elveszítette" akkor az már nem használható.
Arra is felhívja a tanítványai figyelmét, hogy "ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni."
Jézus azt szeretné, ha minden gyermeke a világosság hordozója lenne, és abban a lelkületben élni a földi életét. Akkor nem lenne az emberi lelkekben ennyi szomorúság és békétlenség, ami megkeseríti az emberek életét.
Jézus ahogyan mondta a tanítványainak, hogy a hegyen épült várost nem lehet elrejteni, ugyanúgy az emberi szívekben lévő jó tulajdonságokat sem lehet elrejteni, mert azok a maguk természetéből adódóan végzik a földön a szeretetteljes munkájukat, anélkül hogy ezekről ők tudomást szereznének, mert ez nekik természetes.(megj. mint pl. Teréz anya).
" És ha világosságot gyújtanak nem rejtik véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenki lássa."
Testvéreim ti is tegyétek a tartóra a ti szíveitekben lévő jó tulajdonságaitokat, hogy meglássák az emberek, hogy ti Jézus tanítványai vagytok. Ne ti mondjátok magatokról, hogy tanítványok vagytok, hanem a környezetetek vegye észre rajtatok.