Jézus a fény

Az Úton járás veszélyeiről -----2010.01.04.

2010.01.04.

Számomra  az út egy nagyon fontos szempont az életemben, mármint a Jézusi úton való járás. A legfontosabbnak azt érzem, hogy legyen az embernek olyan érzéke, hogy felismerje azt, hogy számára melyik  az, az út, ami az ő feladatához kapcsolódik. Vagyis lehet, hogy szép és ígéretes út amit választ magának az ember, de az nem biztos, hogy az, az életfeladatai között is szerepel.
Ezt leginkább azon veszi észre az ember, hogy nem sikerülnek az életében azok az események, amelyekhez olyan nagy reményt fűzött.
Itt megemlíteném azt is, hogy nagyon figyelmesnek kell lennie az embernek, mert könnyen csapdába is eshet, ha nem  éber eléggé. Itt gondolok arra, hogy csak azt építem be a gondolataim közé, amit érzek, hogy a lelkemben is olyan hatást kelt, ami a későbbiekben is a hasznomra fog válni.

Az  egyenes úton,  messzire el lehet látni, de ott vannak az árnyékok, az út szélén a veszély, a fák, a bozótos, hogy onnan ha nem vagyok elég figyelmes, akkor veszély leselkedhet rám. Minden fizikai esemény egy előjele a lelki megtörténéseknek. Például, ha én azt veszem észre, hogy nagyon biztosan haladok az úton, de nem figyelek sem jobbra, sem balra az azt jelenti, hogy nagyon elbizakodott vagyok és nem érdekel a rajtam kívül történt események sorozata.
Ha úgy haladok az úton, hogy figyelmes vagyok, akkor észre vehetem azt is, hogy pl. az út másik oldaláról valaki át akar jönni, de nincs neki segítsége, egyedül képtelen. Ha átsegítem akkor már nem csak magammal voltam elfoglalva, hogy én haladhassak, hanem közben segítettem másnak is, hogy visszataláljon esetleg az útra, amelyről valami oknál fogva letért.

Szóval az úton való haladás az csak addig történik egyedül, amíg az ember magába burkolózik, és nem enged magához közel senkit, csak az ő rideg természete úralja és a megrögzött elképzelése az Istenről és az Ő tanításáról.
Pedig Jézus is azt tanította a tanítványainak, hogy „alakítsátok át a gondolkodásotokat”. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor nyitottnak kell lenni az embernek, hogy észrevegye a körülötte  lévő emberek segítségét is. Csak sokan nem segítségnek veszik, hanem kioktatásnak  érzik azt. Itt van a bezártság, a nyitott ember mindenkitől képes tanulni valamit, aki pedig bezárkózik, csak egyetlen formában képzeli el az Isten tanítását, az nagyon silány és szegény erszénnyel érkezik meg a mennyei otthonába.

Az egyenes út nagyon szépen szimbolizálja az emberiség által elfogadott egységes hitet, mert nem lehet róla eltévedni, mert egyenes. Csak sokan azt felejtik el, hogy az úton nem csak egyedül jár az ember, mások is ott vannak, másoknak is van véleménye, gondolata, kérdése és megélt Istenélménye.

És ha ezeket mindenki összeveti, tanul belőle, akkor már nem lenne akkora feszültség a földi emberek között, akik a Jézusi utat járják. Akkor, ha lenne megértés, elfogadás egymás iránt, akkor mindenki tudna tanulni a másiktól. De ameddig a kemény megrögzött Istenhitet képviselik az emberek és nem nyitottak, addig sajnos a Jézusi tanítást képviselők között is eluralkodik az ellentétes érzések a másik iránt, mert ha ő nem úgy képviseli az Istent, ahogyan ő akkor azt már megbélyegzik a sátán jelzővel. Pedig ha egy kicsit is elgondolkodnának, hogy ők zárták be magukat egy hitelesnek képzelt tanításba, ami csak egy megrögzött szemlélet, hogy onnan nincs már más csak ez. Ha rájönnének arra, hogy Isten nem csak egy közösségé, hanem minden szerető ember szívében él, bárhogyan gondolkodik is az Istenről, akkor bizony eluralkodna a földön a békesség, a szeretet, a megértés. Milyen jó is lenne ez.
Próbáljuk meg mindannyian felülvizsgálni magunkban, hogy helyes- e ahogyan gondolkodunk az Istenről, helyes-e ahogyan  cselekedünk Isten nevében??  Szeretjük-e és tiszteljük -e embertárainkat úgy, ahogyan Jézus szeret és tisztel a szabad akaratunk meghagyásával.????