header ok

Lehetőség a változásra ------2009.12.02.


2009.12.02.

Az, az ember, aki csak azt veszi észre ami körülötte van az nagyon szegény, mert nincs meg  a rálátása az Életre, vagyis a nagy világmindenségre,  mint annak, aki nyitott és nagyon sokféle tanításból képes meríteni.
Az, hogy egy ember  abban a közegben él és dolgozik ahova az Isten helyezte őt, az annak az eredménye, hogy mindig arra figyel, hogy mi lehet az amivel a lelkében tovább tudna lépni. Az emberek általában elutasítják azokat az embertársaikat, akik náluk több információval rendelkeznek, mert az, az ő számukra nem ismert.

Ebbe a helyzetbe kerültél te is, hogy olyan avatatlan emberek kerültek kapcsolatba veled, akik egyáltalán nem fogadják el azt a tanítást, amit te képviselsz. Ez annak a következménye, hogy minden egyház a maga akarata szerint él és cselekszik, de nem törődik azokkal, akik másként akarnak dönteni, mert meghatározott szabályok szerint lehet csak élni abban a közegben. Aki ennek a feltételnek nem felel meg, annak nincs ott helye tovább és megbélyegzik az ördög vagy sátán, mindegy hogy hogyan mondjuk  jelzővel. Ezért is történnek olyan meghatározó döntések egyes vallási tömörülésekben, hogy csak azt a tanítást szabad elfogadni és képviselni, amit ők mondanak, mert ellenkező esetben csak kívülről szemlélhetik a közösségüket.

Minden ilyen tömörülés sajnos azzal a veszéllyel jár, hogy az embereknek elveszik a döntés jogukat, vagyis meghatározzák, hogy hogyan éljenek és cselekedjenek, mert ha ettől eltérnek, akkor már őket is megkörnyékezte az ellentét ereje. Az emberek bízva azokban a vezetőkben, képesek a szabad döntés jogukat átadni olyan képviselőknek, akik azt hiszik, hogy ő általuk  fognak az üdvösségre jutni. Minden olyan vallási tömörülés megkérdőjelezhető, ahol az embereknek nincs saját döntésük, joguk arra, hogy másként gondolkodjanak.
Ebben az esetben kénytelenek elfogadni azt, amit mások mondanak, hogy az, az igazság, mert ha nem akkor más eszközökkel fogják őket rábírni arra, hogy ne legyenek senkinek se a bizalmasa, nehogy valaki véletlenül is olyan külső információhoz jusson, ami által esetleg elkezd gondolkozni és véleményt alkot az eddigi jónak ítélt közösségéről.
A vezetők ezt nagyon veszélyesnek ítélik meg, mert akkor esetleg más emberek is elkezdenek érdeklődni az új tanítások iránt, mármint nekik  új.

Legtöbb ember egyszerűen elhárít magától minden új gondolatot, lehet az bármilyen forrásból, mert számára csak azt lehet elfogadni, amit nekik megmondanak, mert ellenkező esetben nem azt az egyházat, tömörülést szolgálja.

Így jártál te is most kedves földi testvérem, hogy az a tanítás, amit te képviselsz és tovább adod az embereknek, emiatt célpontja lettél egy olyan erős vallási irányzatnak, mert képtelenek elviselni azt a vereséget, ami majd vár reájuk az elkövetkező időszakokban, és ezért mindenki foggal körömmel ragaszkodik a megszokott eszméhez, hogy ki ne csússzon a kezükből a gyeplő. 
 Mi égi segítőid azon dolgozunk, hogy minél több olyan emberhez eljusson az a tanítás amit adunk, hogy minél több ember tudjon az üdvösségre jutni, ha megtalálja az életében azt fordulópontot, hogy befogadja az Istent a szívébe.

Azon testvéreid, akik ezt nem fogadják be, sőt  elutasítják,  nagyon nagy tévedésben vannak, mert nekik is ugyanolyan lehetőségük adatott, mint másoknak, hogy megtalálják az életükben azt a jelzést, hogy lehet másképpen is élni. Lehet úgy is élni, ha nem csak azt cselekszem amit más akar, hogy cselekedjek, hanem saját magam találom meg azt, ami az én lelkemet építi.

Sajnos azok a kedves földi testvéreid ezzel a lehetőséggel nem éltek, mert az ő lelkükben keményen él a fenyegetés, az elszigetelődés, ami annak a következménye, hogy nincs egyetlen olyan érvük sem, ami abban nyilvánulna meg, hogy a szeretet élik meg a közösségükben. Összejönnek, de mint idegenek úgy élnek, nincs meg a kellő öröm azokban a tömörülésekben, amelyeket ti egyházaknak hívtok, de a valódi funkcióikat nagyon kevesen töltik be, mert az uralkodási vágy erősebb a vezetőknek a lelkükben, mint a megértés és a szeretet.
Minden alkalommal, amikor arra döbbensz rá, hogy téged csak elutasítanak, nem fogadnak el, ne keseredj el. azok nem csak téged utasítanak el hanem ezzel együtt azokat a lehetőségeket is amit mi küldünk a számukra. Mi égiek nagyon sokat törekszünk abban az irányba, hogy az utolsó időkben minél több embernek tudjunk segíteni.
Azért is hoztuk létre általad ezt a nagy mennyiségű írás tömeget az interneten, hogy minden idelátogató, vallástól, fejlődési foktól függetlenül megtalálja mindenki a neki küldött ajándékot, amit mi égi segítőitek küldünk nektek kedves földi testvéreink.

Az, hogy nagyon sokan nyitottak, az annak is köszönhető, hogy nagyon sok ember a lelkében érzett változásra való késztetést, mert neki mi azt küldtük, hogy ébredjen fel. De nagyon sokan nem hallják meg ezeket a jelzéseket és továbbra is csak abban a langyos közegben tengődnek. Ennek az lesz a következménye, hogy nagyon sok ember képtelen lesz az igazi megtérésre, ami Isten szerint is az, mert most nagy divattá vált a földön ez a szóhasználat, hogy „megtérés”. Ennek a szónak a tartalmát nézve, csak akkor van jelentősége, ha azt az ember a lelkében éli meg, nem csak beszéli, hogy megtért ember.

Mindenképpen arra szeretnénk a figyelmedet felhívni, hogy soha ne legyél senkivel sem ellentétes viszonyban, mert azzal csak magadnak ártasz. Legyen benned mindig békesség és hirdesd azt a tanítást, amit eddig is tettél Jézus nevében.
Nagyon sok ember lesz ezután is a látogatója ennek a forrásnak, mert mi égi segítőitek is azt szeretnénk, ha elfogadnák az emberek azokat a formákat, amit eddig keményen elutasítottak. Sajnos mi csak terelgetjük az embereket, de ott van a kemény akarat, ami nem engedi őket a változásra. Sőt még nem csak a változásra nem hajlandóak, hanem még azokat a földi testvéreinket is keményen támadják, akik a mi segítségünkkel végzik a földi feladataikat.

Bízzatok kedves testvéreim abban, hogy nektek az Isten megadta azt a lehetőséget, hogy már elindulhattatok azon az úton, amelyen visszataláltok Hozzá.
Szeretettel búcsúzunk tőletek kedves földi testvéreink, akik az Úrban egyek vagytok velünk. Az áldás szálljon reátok és azokra a kedves testvéreitekre, akik olvassák ezeket az írásokat.
Ámen.


Idézet

"Higgy, remélj és szeress, hogy boldog ember lehess!"

Keresés

Képes idézetek (kattints a képre)

Látogatottság

Ma139
Tegnap334
A héten139
Ebben a hónapban6482
Összesen6346933

2025-02-17