2006.12.04.
Minden emberi gondolkodás abban merül ki leginkább, hogy egymástól az emberek igyekeznek mindenképpen olyan területet kivívni, hogy nekik ne kelljen a másik emberrel olyan kapcsolatba kerülni, hogy az, az ő számukra valamilyen lemondással járna. Ezzel szemben pedig elvárják az emberek egymástól, hogy nekik nagyobb tiszteletet adjanak, mint másoknak.
Mindig az, az oka ezeknek a jelenségeknek, hogy az emberi lelkek telve vannak gőggel és nagyot akarással. Ennek következtében az emberi szívekben elindul az a gondolat, hogy a másik embert mindenképpen olyan színben akarja feltüntetni, mintha ő más lenne, mint az aki ebben ítéletet mond fölötte. Ez azért történik így, mert nem lehetséges az ő lelkükben az olyan érzésnek megerősödnie, ami a lelkeket egyforma színben tüntetné fel.
Sőt nagyon sok esetben amikor már az emberi lelkek nagyon eltávolodtak az Istentől, akkor már észre sem veszik azt, ha ők ítélkeznek embertársaik felett. Pedig az ítélkezés mindenkor az Isten kezében van. Ember embert nem ítélhet el, mert minden földi ember bűnben szenved, csak egyesek ezt nem veszik tudomásul, hogy ők is ugyanolyan tévedésben élő emberek, mint azok akiket elítéltek.
Ahogyan Jézus mondta, „ hogy ne ítélkezzetek senki fölött, hogy fölöttetek se ítélkezzenek.
Amilyen mértékkel mértek másoknak, nektek is olyan mértékkel fognak mérni.”
Testvéreim az emberek hajlamosak arra, hogy a mások szemében a szálkát is észrevegyék és a sajátjukban még a gerendát sem. Vagyis az emberek a saját hibáikat azt nem veszik észre, de embertársaikban rendszerint felnagyítva hivatkoznak a felfedezett hibákra.
Ezért mondta Jézus, „hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van.”
Előbb a magad szeméből vedd ki a gerendát, vagyis először a saját hibáidat javítsd ki és azután láss hozzá embertársad szeméből kivenni a szálkát. Ha ugyanis a magad hibáidat már kijavítottad, akkor már nem is látod meg testvéred szemében a szálkát sem.
