Gyetvai Gellért: A kétarcú félelem
Félünk. A visszatérõ rémálom, a sötét utcán hazafelé menet hátunk mögött felbukkanó férfi kopogó cipõjének a hangja, a betegségek fenyegetõ árnya, halál, háború, terrorizmus és ki tudja, mi minden jut még eszünkbe ennek kapcsán.
A félelem pozitív arca
Kevesen gondolnak arra, hogy a félelem nem csak negatív, hanem pozitív is lehet. A félelem mint érzés védõangyalunkká válhat. Jól ismert a mondás: Aki egyszer megégette magát, nem játszik a tûzzel. A közmondás szerint a félelem segít abban, hogy elkerüljünk bizonyos veszélyes helyzeteket. Mindez természetesen nemcsak a már átélt történésekre igaz. Az ember gondolkodó lény, fejlett asszociációs készséggel, ami lehetõvé teszi számára, hogy az át nem élt helyzeteket megítélje (veszélyességi szempontból többé-kevésbé helyesen). Hála ennek, nem kell mindenkinek leesni a létráról, hogy tudja, a létra veszélyes hely, amitõl jobb félni, vagy legalábbis tartani, és minél magasabbra megyünk, annál nagyobbat eshetünk. A félelem ebben az esetben tulajdonképpen nem más, mint védekezõ mechanizmus és ha nem lenne, megnézhetnénk magunkat.
E nélkül az élet ösvényén, mi emberek sorban szenvednénk az esetlegesen végzetes baleseteket.
Egy barátom kisfia csak felkapcsolt villany mellett tud elaludni. Ez a félelem másik arca. Veszélyes helyzetekben a félelem meggátolhatja a szabadulást, hátráltathat, cselekvõképtelenné tehet. Más esetben pedig - ahogy a villanyfénynél alvó gyerek példája is mutatja - a családi nyugalmat zavarhatja meg. A félelem másik arca tehát elrettentõ, veszélyes, zavaró. Ez az, amitõl inkább rossz emlékeink vannak. Nem szeretünk félni és ez így természetes.
Mit kezdhetünk a félelmeinkkel?
Az elsõ lépés szinte minden megoldási lehetõséghez, hogy képeseknek kell lennünk arra, hogy szembenézzünk velük, értékelni tudjuk félelmeinket. Valós veszélyben vagyunk, vagy csak érzéseink játszanak velünk? Hiszen míg egy diáknak, aki nem tanult a vizsgára, van mitõl félnie, addig otthon, a sötétben aligha van komoly esélyünk arra, hogy egy betörõ elénk ugrik a fürdõszobából és az életünkre tör. Ez persze nem jelenti azt, hogy ilyen egyszerûen ki lehet kerülni az érzést. Viszont sokat segít és gyakran megoldást is adhat, ha tudatosítjuk magunkban, hogy logikusan nincs mitõl félnünk. Egy biztos: elbagatellizálni semmiféleképpen sem szabad a dolgot, mivel míg a félelem nem kóros érzés, továbbfejlõdése már pszichiátriai probléma lehet.
A nagyobb "testvér" megjelenése
A kisfiú egyedül vette hazafelé az irányt. Nem volt jó napja, mert magára haragította az osztály egyik bandájának a vezetõjét. Még mindig azon járt az esze, hogy mit is tett, amikor a következõ saroknál felbukkant közvetlenül elõtte a feldühített bandavezér, három bandatag kíséretében. Félelem uralkodott el rajta és arra gondolt, hogy ebbõl a helyzetbõl bizony nincs menekvés...És ekkor felbukkant a hét évvel idõsebb báty... A fiú megnyugodva és magabiztosan nézett szembe támadóival... Ismerõs a helyzet? Mindannyian átéltük már ilyet valamilyen módon. Lehet, hogy egy barátunk, lehet, hogy egy szülõ húzott ki a bajból hasonló módon, más félelmetes helyzetbõl, egy biztos: egy biztonságot adó személy megjelenése elûzheti a félelmet. Ilyen személy lehet maga Isten. Sõt, talán maga Isten a legalkalmasabb személy a félelem elûzésére. Hiszen míg egy nagybácsi, egy erõsebb testvér, egy szülõ cselekvési lehetõsége korlátozott, addig Isten végtelen. Nincsenek idõi és térbeli korlátai, minden helyzetben cselekvõképes, ezáltal segítséget tud nyújtani. A Biblia számos félelmetes helyzetrõl számol be, ahol Isten nem várt, esetleg természetfeletti megoldással lépett közbe. Emberek tömegei tanulták meg ezeken a tapasztalatokon keresztül, hogy Isten miden helyzetben képes közbelépni, segíteni, helytállni. A félelem világában azt üzeni számunkra: Ne félj! Mert megváltottalak, neveden szólítottalak téged, enyém vagy (Ésa 43:1).