.
Kérdezõ:
Maga a médium. (Dombi Feri bácsi)
PÁRBESZÉDIMA.
Uram! Köszönöm, hogy lehetõvé teszed számomra azt, hogy szólhatok Hozzád! Igen.
Imádkozni annyit jelent, hogy lelkemet Hozzád emelhetem. Minden szellemi lény, tehát én is képes vagyok erre. Tudom, nem elég e képességet egyszerûen tudomásul venni. Ez a képességem a Te legnagyobb ajándékod számomra, mert minden gondolat nem csupán valami mondanivalót közöl, hanem közösséget is formál azzal, akivel közli gondolatát. Ezért kell, hogy imádságomban érintselek is Téged, és így erõt, bizalmat, tisztánlátást tudj oltani belém. Tehát szükséges számomra az, hogy ne csak én szóljak Hozzád, és így értselek Téged, hanem Te is szólj hozzám! A Te szavad mindig teremtõ erõt is hordoz! E közös kettõs érintés fontosabb a szavaknál! Ez áraszt el olyan bizonyossággal, amelyet semmiféle szép szavakkal kifejezni nem tudok, mert nem is lehet. Ez azt jelenti, hogy átléptem az igazi VALÓSÁG talajára. Igen, mert a földön, ezen a minden mulandó, anyagi létezõnek helyén, csak árnyékok vannak ahhoz képest, ami a VALÓSÁG!
"Gyermekem! Általam, Velem és Bennem! Ez a te életed. Ami nem ez, az nem élet!" Ezt természetesen mindenkirõl elmondhatom!
Uram!
Az optimizmusról s a pozitív gondolkodásról mondj valamit.
"Gyermekem! Az optimista a jövõbe tekintve, reménytelinek gondolja az elkövetkezendõket. A pozitív módon gondolkodó pedig a jelent éli meg olyannak, amiért érdemes volt megszületnie. Az optimista tud lelkesíteni. A pozitív gondolkodó a 'hazataláltság' örömét hordozza magában.
Optimista lehet bármilyen szellemi irányhoz tartozó, fizikai erõvel uralomra törõ terrorista is. Pozitív gondolkodó csak hívõ ember lehet.
Természetesen a pozitív gondolkodó is részben reménybõl él, de e reményének horgonyát nem a jövõbe veti, hanem a jelenben megélt kapcsolatát Velem, képes állandósítani önmagában. Tehát abban az Istenben remél a jövõt illetõen is, aki már itt és most, a jelenben biztosítja számára azt a szívbékét, amelyet sem megadni, sem elvenni tõle senki nem képes. Ez részérõl tudatos elfogadása az Én jelenlétemnek benne. Ezért inkább hitbõl élésnek, mint reménybõl élésnek lehet mondani, mert ilyen értelemben a hit nem más, mint erõm tudatos jelenléte bennetek.
Aki elhiszi azt, hogy Én, Jézus, benne élek, az szükségszerûen pozitív gondolkodó. Az ilyen lelket nem alkata teszi nyugodttá, hanem a Velem való élõ kapcsolat. Az ilyen lélek akkor is hálát tud adni, amikor a világ fiai, bármilyen optimistán is látván a jövõt, háborognak a jelen miatt. Ugyanakkor óvatosak olyankor, amikor a világ fiai nagy örvendezésben vannak.
Amikor arra szólítottalak fel benneteket, hogy betelt az idõ, alakítsátok át gondolkodásotokat (Márk 1;15), akkor végeredményben azt jelentettem be, hogy eljött az emberiség történetében az a pillanat, amikor kivétel nélkül minden ember képes pozitív gondolkodóvá válni. Igen, mert ennek a lelki állapotnak Én, az emberiség történelmébe belépett Jézus vagyok a kikezdhetetlenül, letagadhatatlanul, megmásíthatatlanul, megszüntethetetlenül szilárd alapja! Ez tehát nem egyesek kiváltsága, hanem a Velem, Jézussal való élõ kapcsolat természetes velejárója! Ezért mondhattam boldogoknak még a szomorkodókat, a sírókat, az üldözötteket, a rágalmazottakat is (lásd 'hegyi beszéd!'), tehát azokat is, akiknek a világ szemében boldogtalanoknak kellene lenniük! Ezért kell nem nektek kérni Tõlem, hanem Nekem kérni tõletek a hitet, vagyis azt, hogy tudatosítsátok magatokban az Én jelenlétemet!"
Uram!
Mi az oka annak, hogy bár hiszünk Benned, mégsem érezzük jól magunkat?
"Gyermekem! Elõször is nem Bennem hisztek, hanem abban az elképzelésetekben, amit Rólam kialakított bennetek az önzõ, uralkodni vágyó természetetek. Ti abban hisztek makacsul, hogy csipkerózsika álmot álmodhattok Általam abban a földi pokolban, ahol állapotszerû harc folyik üdvösségetekért, s majd a halál angyalának 'csókja' a mennyek országában ébreszt fel benneteket.
Ti abban hisztek, hogy segíteni tudok nektek abban, hogy nyugodt szívvel tudjátok eltakarni a mulandósággal az örök értékeket.
Abban hisztek, hogy segíteni tudlak és foglak benneteket egy olyan elbódulásban, amely a jelen megszentelése helyett, törekvésetek irányát valami távoli jövõ délibábja igézetébe helyezi, hogy ettõl erõt, reményt kapjatok a jelen küzdelmeinek kikerülésére.
Ezzel szemben a valóság az, hogy Engem nem a jövõ szépre sminkelt világában kell keresnetek, hanem a napi küzdelmek kihívásaiban, mert álmaitokat csak ti akarjátok színessé tenni, holott Én, Jézus, nem vágyaitokhoz, nem álmaitokhoz, hanem a napi feladataitok felvállalásához és elvégzéséhez adom kegyelmemet, erõmet, segítségemet. Isten, aki egylényegû Velem, ma is úgy mutatkozhat be nektek, mint ahogy annak idején Mózesnek. Isten ma is az, aki VAN! És nem az, aki volt, aki lesz!
Feltétlenül jól kell 'éreznie' magát annak, akiben él az a meggyõzõdés, hogy Bennem hazatalált. Igen, mert átél valamit abból, hogy Isten elõbb szerette õt, elõbb kereste õt, mint õ Istent. Az elveszett bárány bégetése nem amiatt szûnik meg, mert valami nagy tettet hajtott végre, hanem amiatt, mert Én, a Jó Pásztor rátaláltam. Imáitokban nem mellékes hát, megéltek-e valamit abból, hogy egymásra találtunk."
Uram! Köszönöm, hogy kerestél és megtaláltál!
(Idézet a Hang könyvbõl)