TÉMA: Müller Péter írásai

.




Müller Péter (Budapest, 1936. december 1. - ) író, dramaturg, forgatókönyvíró, elõadó. A hazai ezoterikus irodalom kimagasló alakja. Egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. Írói tehetsége és a tudás átadásának vágya eredményeképpen elindította Mesterkurzusát, melyen az önmagát keresõ embernek segít a mindennapi életben magára találnia. Véleménye, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja nem az írás, hanem a beszéd.


Idézeteibõl:

"Lelkünk mélyén számtalan kor rögeszméjének elsüllyedt hajóroncsa él, s csak azért nem bukkan felszínre, mert jelenlegi egónk tökéletesen beleágyazódik abba a valóságrendszerbe, amiben él. Szivacsként magába szívja az aktuális korhülyeség írott és íratlan szabályait, s miközben magában az örök emberit elfelejti, olyan lesz, mint egy kirakati bábu, melynek értékét teljes egészében a ráaggatott divatcikkek határozzák meg, vagy még jobb hasonlattal: mint komputer, melyet mások programoztak be."

*

"Valószínû, hogy a szeretetnek nincs határa. De ez nem olyasmi, amit tanulnunk kellene, mert bennünk van. Lelkünk mélyén, eltemetve. A tanulás nem egyéb, mint kiszabadítás. Ahogy egy mentõosztag felszínre hozza egy bányaomlás mélyérõl az élõket, úgy szabadíthatja ki az érlelõ szenvedés a még élõ és dobogó szívünket az önzés romjai alól."

*

"Van a kimondott szöveg, amit a fülünkkel hallunk és az eszünkkel értünk - és van a "szövegalatti", vagyis a lényeg, amit nem hallunk és nem értünk. Vagy nem akarunk érteni! Ilyen is van. Hogy az ember lelki lustaságból, gyávaságból vagy érdekbõl nem akarja megérteni, amit a másik valóban üzen neki - inkább elhiszi a hazugságot."

Müller Péter: Lomb és gyökér c. könyv, (részlet)


"Ha azt kérded, hogyan találhatod meg ÉN-edet, halhatatlan ÉN-edet, számomra már a kérdésed is jelzi, hogy nem hallgatsz lelkiismereted szavára.
Az ÉN ugyanis folyamatosan beszél hozzád!
Beszél álmodban, beszél ébren, akkor, amikor csendben vagy, s akkor is, amikor megszólalsz. Figyelmeztet, hogy nem azt mondod, amit kellene. (...) A legjobb barátod, a legszorosabb szövetségesed, a leghûségesebb társad és a legbölcsebb tanácsadód te magad vagy önmagadnak. És a legkitartóbb is, mert a többiek jönnek-mennek, kísérnek egy darabig, majd elhagynak, de ÉN-ed születésedtõl halálodig, sõt azon túl is elkísér. Önmagad tanítója, bírája, mestere, orvosa, pszichológusa te magad vagy - minden külsõ segítség csak saját ÉN-ed hangját teszi hallhatóvá számodra. Rossz közérzeted, depressziód, félelmed s gyakorta betegségeid oka, hogy ÉN-ed elégedetlen veled, mert méltatlan dolgokat mûvelsz, s átadtad magad olyan negatív hatalmaknak, amelyekhez semmi közöd. Minden díszharmóniád oka, hogy önmagaddal rossz viszonyban élsz - és erre semmiféle külsõ megpróbáltatás nem ad felmentést. Külsõ körülményeid csakis akkor rendezõdnek, ha elõbb magaddal kerülsz harmóniába. Ha önmagad kezét megtalálod, ha önmagaddal végre egyetértesz, olyan biztonságba kerülsz, amelyet soha semmiféle külsõ védelem nem tud biztosítani. Ha sorsod nehéz: könnyûnek fogod érezni. Ha küzdened kell, gyõzelmed biztosítva van, mert legnagyobb harcodat, önmagaddal vívott háborúdat már sikerrel megvívtad.
A lelkiismereted az ÉN hangja."
(forrás:csicsada : irodalom-birodalom)

Müller Péter idézet

"Van a kimondott szöveg, amit a fülünkkel hallunk és az eszünkkel értünk - és van a "szövegalatti", vagyis a lényeg, amit nem hallunk és nem értünk. Vagy nem akarunk érteni! Ilyen is van. Hogy az ember lelki lustaságból, gyávaságból vagy érdekbõl nem akarja megérteni, amit a másik valóban üzen neki - inkább elhiszi a hazugságot."

Müller Péter: Boldogság (részlet)

"Ahány ember, annyiféle boldogság. Ha meg akarod ismerni az embert, ne azt nézd, mit mond, mit szeretne, mi után sóvárog - hanem mi az a konkrét lépés, amit megtesz, mert ez mindig az az irány, ahol boldogságát sejti.
Ez adja lelki dinamikájának legnagyobb erejét.
Hinni, mondani, remélni sok mindent lehet, de amikor válaszút elé kerül, és döntenie kell, kivétel nélkül mindenki abba az irányba indul el, ahol a nagyobb boldogságát véli!
Ez az, ami tetteinket elõidézi.
Lelkünkben számos, egymással ellentétes erõ él: különféle hitek, elképzelések, nosztalgiák, ambíciók, sokféle "szeretném ha", és "jó lenne ha" ... de végül mindig a Tett lesz az eredõ.
Ez mutatja meg utólag, mi volt bennünk a legerõsebb, mi volt az a "boldogság", amiért minden más irányú késztetést áldozatul odadobtunk."

Mi teszi Önt boldoggá?

részlet egy elõadásból

Csak a hullámokat érzékelem, és nem a boldogságommal foglalkozom

Természetesen nem (vagyok boldog). Ha boldog lennék, akkor Isten lennék. Ha azt kérded, hogy vannak-e a lelkemben harmonikus, szép pillanatok, vannak-e bennem mosolyok, akkor azt mondanám, hogy vannak. Sok.

Alapvetõen elégedett vagy-e az életeddel, az egész életutaddal?

Nem. Nem is örülnék neki egyébként. Ha most elégedett lennék, akkor nem is akarnék tovább élni. Azért nem vagyok elégedett magammal, mert még sok dolgom van. Remélem, még sikerül ezeket ebben az életemben el is végezni. Az ember azért van itt, mert fel kell oldania a feszültséget, ki kell bogoznia a csomót, ami benne van.

Akárhány éves vagyok, még van dolgom. Másokkal is, magammal is. Ez azt jelenti, hogy egy csomó mindent harmóniába kellene még hoznom. Úgy kellene elmenni innen, hogy utólag ne gondoljak visza a túlvilágról arra, mint Liliom Molnár darabjában, hogy megbántottam valakit, és ezt jóvá kell tennem. És ne úgy gondoljak vissza, hogy nem sikerült elvégeznem azt, amire vállalkoztam. És a jelen pillanatban ez még nincs meg. Nem vagyok kész. Tehát az a könyv, aminek az a címe, hogy Müller Péter élete és halála még nincs megírva. Érted? Még nem tudom megmondani, hogy ki vagyok, mert még dolgozom rajta. Még kielégületlen érzéseim vannak.

Sokszor vagyok szomorú, sokszor vagyok kifejezetten nyomott hangulatban, sokszor élek át szorongásokat, félelmeket, aggodalmakat. Másrészt nagyon sok öröm, mérhetetlen sok boldogsághoz hasonlító érzés van bennem. De ha azt kérdezed, hogy boldog vagyok-e, erre csak azt tudom mondani, hogy attól függ, honnan felelek a kérdésre. Ha meditatív állapotba kerülök, akkor boldog vagyok. Ha akkor látnál tudnád, hogy mihez viszonyítva mondom azt, hogy nem vagyok boldog. Tehát abban a pillanatban, amikor visszajövök, és megint itt vagyok a kormány mellett, megint az életem hajóját irányítom, akkor csak a hullámokat érzékelem, és nem a boldogságommal foglalkozom. De meditálás közben elõ tudok idézni magamban egy ember feletti élményt. Olyankor boldog vagyok.

Ha egyszer látnál engem meditatív pillanatban, akkor ismernél meg igazán. Oly mértékben röpülök magam fölé, hogyha akkor meghalnék, nem történne velem semmi. Olyankor mintha csak visszaemlékeznék arra, hogy én Müller Péter voltam. Semmilyen gond, semmilyen aggodalom, semmilyen félelem nincsen bennem. De még ha fájdalom van is a testemben, az is elmúlik. Halál utáni állapotba kerülök. És onnan vissza tudok nézni, látom Müller Pétert, mint egy színpadi figurát. Látom, hogy milyen hülye, látom, hogy fél, látom, hogy szorong. A válaszok, amelyeket (...) adok neked, hirtelen feljövõ gondolatok, de van egy olyan állapotom, ami abszolút boldog. Zavartalanul boldog.

(forrás:transindex.hu)

"Kétféle beszélgetés van.
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a fõszereplõ.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.

Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barát¬ra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka."
(Müller Péter: Szeretetkönyv)