TÉMA: Boldogok...

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik egy diófában a bölcsõt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csendjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat, mert környezetük megbecsüli õket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására, anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert õk az öröm magvetõi.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják õket, mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielõtt cselekednének, és imádkoznak, mielõtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri õket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják õket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebbõl meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.
(ismeretlen)

A Biblia azt tanítja, hogy azáltal, hogy Krisztust tökéletesen elfogadjuk, mint Megváltónkat, azonnal és tökéletesen biztosak lehetünk a feltétel nélküli reménységben. Jézus mondta: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él" (Jn 11:25).

Ez többet jelent, mint értelmi beleegyezést (Jak 2:19). A hitnek az a típusa, amely megment, csak az az egy lehet, amely elfogadja Krisztust. Billy Graham rámutat, hogy értelmetlen tudni, hogy egy repülõ repülni fog, hacsak nem ülök a fedélzetén. Lehet jegyem is, még ki is mehetek a repülõtérre, de ha nem szállok fel a fedélzetre, nem érem el a célállomást (Jn 1:12; Jel 3:20).

A hit magában foglalja a bizalmat. Azáltal, hogy Krisztusra, mint Urunkra (hasonlóképpen, mint Megváltónkra) helyezzük életünk bizalmát, akkor békességes kapcsolatba kerülünk Istennel. Mondhatjuk, hogy a kereszténység igazából nem egy vallás, hanem egy személyes kapcsolat Istennel.

Miután beengedjük Krisztust életünkbe, várhatunk-e változást szívünkben és életünkben? Kitörõ IGEN a válasz! Az Isten kegyelme iránti öröm és hála miatt jó cselekedetek következnek egy hiteles megmentett életbõl. Ez nagyban különbözik attól, hogy meg kell változni elõször azért, hogy elnyerjük az üdvösséget.

Isten nem akar semmit életünkben, hogy hagyjuk abba, hacsak az nem ártalmas számunkra. Elveszíteni a szabadságot? Éppen az ellenkezõje! Az egyig legmélységesebb kijelentés a Bibliában a következõ: "megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket" (Jn 8:32). A kereszténység nem béklyó, hanem szabadság! Igazi, örömteli, dicsõséges szabadság!

Forrás:www.gospelcom.hu

Isten személyes kapcsolatra vágyik velünk


Ahogyan az embernek szüksége van Istenre, õ is egy személyes kapcsolatra vágyik velünk. Pont úgy, mint egy apa a fiával. Hívõnek lenni annyit tesz, hogy egy személyes, bensõséges kapcsolatunk van Istennel. Isten nagyon szelíd, és azt szeretné, hogy elõször mi keressük õt! Ha egy lépést teszünk õfelé, akkor õ 100-at tesz felénk. Bár õ mindentudó, mégis azt szeretné, hogy hozzáforduljunk bánatunkban és örömünkben, beszélgessünk vele imádságban és a Biblia olvasással (így szól õ hozzánk). Ha õszintén kérjük Istent, tanítson minket, akkor õ tud szólni a Biblián keresztül vagy akár az imádságaink során is. Olvassuk az Újszövetség minden nap, és elmélkedjünk az Igén, amit olvastunk, és Isten tanít minket.

;Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten elõtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja õrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.; (Filippi 4. 6)

;Boldog (áldott) ember az, aki az ÚR törvényében gyönyörködik, és az õ törvényérõl elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.; (Zsoltárok 1. 2)

;Aki megérti az igét, annak jó dolga lesz, és boldog az, aki bízik az ÚRban.; (Péld. 16. 20)

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belõle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útra bocsátó Hatalom így szólt:
Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ tied. Szabad vagy a kövektõl az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj, neked, ha magadnak tartod.Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelõs vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!
(Hamvas Béla)

Pilinszky János: Magány, magányosan, egyedül


"Magány, magányosan, egyedül". De milyen is ez a magány? És milyen is ez a magányos ember a földön?
Kétértelmû dolog az egyedüllét. Az imádkozó lélek éppúgy keresi, mint az éjszaka csendjében lopakodó tolvaj, s a cellájában térdeplõ szent éppoly "magányos", mint a páncélszekrény elõtt görnyedõ kasszafúró. Nagy mûvek és nagy gaztettek születtek a magányban. De amirõl ezek a képek beszélnek, az inkább valami közbülsõ állapot.
A "modern" magányos a külsõ és belsõ élet közt húzódó "senki földjén" kallódó vándor. Nem formailag magányos, hanem töltésében. Talajtalan, gyökértelen - mondották rá a századfordulón. Ma egyszerûen magányosnak hívják.

Magányos az, aki lényegében elvesztette vagy megszüntette a világgal és saját, belsõ világával való kapcsolatát. A magányos ember a kapcsolatok örökös homoksivatagában él.
A magány ezen a szinten már nem csupán szomorú, de veszélyes is, s a magányos ember közönye többé nem maradhat közömbös. Ez a fajta magány elõbb-utóbb fölvonulási terepe lesz.
Félelmetes állapot a magány.

Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság. "Uram, Uram, mért hagytál el engem!" - ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elõ sivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, s õ, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan büntetlenül és bûntelenül.
Különös, hogy a krízis és a megoldás legtöbbször mennyire egybeesik, milyen szoros drámai kapcsolatot tart egymással. A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak. Magányosak lettünk - mert nem tudunk magányosak lenni. Mit jelent ez? Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsõségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, s elvesztette belsõ fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befele fordulni. S ezzel egyidejûleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé. A magányos ember fordítottja a szent: tökéletes befele fordultságával az Isten és tökéletes nyitottságával az emberek felé. Rajta keresztül a Szentlélek szabadon fújdogál a világba. Az Istennel élõ ember épp ezért egyedül formailag válhat magányossá. S ez nem számít. Ahogy az alkotó ember magánya is csak formai magány, de tartalmában épp az ellenkezõje, az imádkozó embernek is a magányos fa lehetne a. jelképe, ahogy gyökereivel a földben áll, s levelével ki-belélegzi a világot. Divatszó lett a magány, s ez mindenesetre jelzi, hol kell a ma keresztényének vigyáznia, mibõl kell korszerû vizsgát tennie?
Magányból. Abból, hogy magányában hogyan tud minél mélyebb, minél élõbb és állandóbb kapcsolatot teremteni Istennel. Magányból kell vizsgáznia és az emberek, a világ felé való nyitottságból, mely lényegében a "jó magányosság" ellenpróbája, ikertestvére.
A magány Istene a nyitott szívek jutalma.

Forrás: Új Ember, 1962. május 6.

Mezei Mária : Vallomástöredékek.
részlet


Boldog akarsz lenni? Elõször is kezd el Te magadat újjáteremteni. Lépésrõl lépésre haladj befelé és tégláról téglára bontsd le magadban az önzés falát. Legelõszõr is tanuld meg a lemondást, - ha még ez a szörnyû háború-iskola meg nem tanított volna rá.
Félelmetes szigorú iskolában ül az egész emberiség, ahol a fõ tantárgy a szeretet; s ahol könyörtelenü1 le kell vizsgáznia mindenkinek, ha felsõbb osztályba akar lépni; ha boldogabb, teljesebb, emberhez méltóbb életet akar ezután élni.

Tehát: lemondani. De nem fogcsikorgatva, átkozódva, hanem jókedvûen mosolyogva, - önként lemondani. Elõször csak kevésrõl, késõbb mindig többrõl, s mikor megtanulsz önként, jó szántadból mindenrõl lemondani, akkor, de csakis akkor megkapsz újra mindent.

Mert a szeretet elsõ törvénye így szól: a szeretetet adni kell, csak akkor kaphatjuk. S minél többet adsz belõle, annál több lesz neked, magadnak belõle. Mert az önzetlen szeretet kimeríthetetlen forrásból táplálkozik: a világot éltetõ, mozgató, fenntartó isteni szeretetbõl, s mikor adsz valamit - pénzt, ruhát, munkát, mosolyt vagy akárcsak egy simogatást -, akkor láthatatlan sugarak kapcsolnak össze ezzel a legfõbb forrással, s Te csak mint közvetítõ, összekötõ vezeték, felfogod és továbbadod az "életnek vizét", ami soha el nem apad, amirõl Krisztus beszélt, s ami a szeretet.

Hihetetlen, elképzelhetetlen erõ az önzetlen szeretet. Csak megmozdul benned s máris megváltozik körülötted a levegõ. Megváltozol elsõsorban te magad. Letörli arcodról a keserû vonást, kisimítja szemed alól a ráncokat, belelop a szemedbe valami furcsa derût, amitõl fényleni kezd az arcod is - fényleni kezd az egész lényed is. Újraépíti egész testedet - valóságosan új embert épít belõled. Jó étvágyat ad és nyugodt álmot. Igazi békét ad és igazi örömet. Úgy nevetni és úgy nevettetni senki sem tud, mint akiben felébredt a szeretet. Mert az igazi színház is tulajdonképpen szeretetadás: vigasztalás és örömet okozás.
S tudod-e, hogy az élõ szeretet megváltoztatja körülötted az embereket is. Mert az is a szeretet törvénye: akinek egyszer szeretetet adtál, az elõbb vagy utóbb kénytelen azt továbbadni - de vigyázz -, nem neked adja vissza, hanem valaki másnak. Hiszen éppen az a szép, hogy egy kevés élõ szeretet végtelen láncolatát indítja el a szeretet átadásának, és egyszer valahonnan, valakitõl - amikor a legnagyobb szükséged van rá - megnövekedett formában szépen visszakerül hozzád.
Ugye, ti fénylõ szemû hívõk, ti, akikben már megszületett a szeretet, ugye, ti tudjátok, hogy ez az igazság?