Jézus a fény

Szia, Vendég
Felhasználói név: Jelszó: Emlékezz rám
  • Oldal:
  • 1
  • 2

TÉMA: Tanúságtételek, példamutató cselekedetek

: Tanúságtételek, példamutató cselekedetek 12 éve 4 hónapja ezelőtt #1645

  • A.M. Timea
  • A.M. Timea profilkép
  • Nem elérhető
  • Platinum Boarder
  • Irgalom, békesség és szeretet adassék nektek
  • Hozzászólások: 357
Szól-e még Isten az emberekhez?


Egyszer egy fiatalember, aki komoly lelki életet élt, elment egy bibliaórára egy baráti családhoz. Csütörtök este volt. A találkozót vezetõ házaspár az imaórát két részre osztotta: hallgassuk Istent, és engedelmesen kövessük, amit kér tõlünk. A fiúnak szünet nélkül az járt az eszében, vajon Isten ma is beszél még az emberekkel?
A bibliaóra után barátaival még betértek egy kávézóba. A találkozón elhangzottakról beszélgettek. Mindannyian elmesélték, hogyan vezette õket Isten különbözõ utakon.

Este tíz óra körül járt, amikor a fiatalember elbúcsúzott a barátaitól. Beült az autójába, és imádkozni kezdett: ;Istenem, ha még beszélsz az emberekkel, szólj hozzám. Hallgatni fogok a szavadra, és mindent megteszek, hogy engedelmesen kövessem, amit kívánsz;
Ahogy a város fõutcáján hajtott, egyszerre különös gondolata támadt, mintha valaki azt mondta volna neki: ;Állj meg, és vegyél egy liter tejet!; Megrázta a fejét, és hangosan megkérdezte: ;Isten, Te vagy az?;

De mivel nem kapott választ, továbbhajtott. De a hang újra megszólalt: ;Vegyél egy liter tejet!;A fiatalembernek eszébe jutott a bibliai idézet, amikor a kis Sámuelhez szólt Isten, és õ nem ismerte fel a hangot. Rendben van, Istenem, ha valóban Te vagy az, akkor megveszem a tejet. Nem gondolom, hogy ez túl nagy próbatétel volna. Megállt, megvette a tejet, és folytatta az útját hazafelé. A következõ keresztezõdésnél újra egy különös belsõ ösztönzést érzett: ;Fordulj be ebbe az utcába!; Ez valami õrület, gondolta magában, és ment tovább. De újból érezte, hogy be kellett volna fordulnia. Visszafordult hát, és követte a hangot. Félig tréfásan, félig komolyan azt mondta magában: ;Rendben, Istenem, megteszem !;

Ment tovább az úton, elhagyott több kis utcát, míg egyszerre azt érezte, meg kell állnia. Megállt hát, és körülnézett. Tipikus városi környék volt, lakóházakkal és boltokkal. Nem a legjobb, de nem is a legelhanyagoltabb negyed. Az üzletek már bezártak, és a legtöbb ház ablaka sötét volt. Csak egy házban égett a lámpa az utca másik oldalán.
A fiú újra hallotta a hangot: ;Menj, és add oda a tejet azoknak az embereknek, akik abban a házban laknak, a túloldalon. A házra nézett. Kinyitotta a kocsiajtót, és kiszállt. De azután kétségei támadtak, és vissza akart szállni.
Uram, ez õrültség! Hogy csengethetnék be egy idegen házba éjfélkor?
A gondolat azonban, hogy oda kell adnia a tejet, nem hagyta nyugodni. Elindult hát, miközben azt mondta magában: ;Rendben van, Uram, ha Te mondod, megyek, és odaadom a tejet ezeknek az embereknek. Ha az Úr azt kívánja, hogy õrültként viselkedjem, hát jó. Én engedelmeskedni akarok Neki. Valami célja biztosan lehet; Ha pedig ki sem nyitják az ajtót, azonnal visszafordulok;

Átment az úton, megállt az ajtó elõtt, és megnyomta a csengõt. Bentrõl mintha egy gyerek sírása hallatszott volna. Egyszerre egy érdes férfihang szólalt meg: ;Ki az? Mit akar? Az ajtó kinyílt, mielõtt a fiú elfuthatott volna.; Egy férfi állt elõtte farmerben és ingben. Elég kellemetlen szag áradt róla, és nem látszott különösebben boldognak sem a fiatalember láttán. Mi történt? A fiatalember gondolkodás nélkül átnyújtotta az üveg tejet, és azt mondta: -Ezt önöknek vettem; - A férfi megragadta az üveget, és beszaladt a házba. Azután egy nõ szaladt át a folyosón kezében a tejjel, valószínûleg a konyha felé sietve.
Mögötte a férfi, karján a síró csöppséggel. Amikor a férfi visszajött, a fiú látta, hogy a szemében hatalmas könnycseppek csillognak, majd zokogva azt mondta: -Imádkoztunk. Nagyon sok tartozást kell kifizetnünk ebben a hónapban, és épp elfogyott minden pénzünk.
Nincs több tejünk a kicsinek;

-Kértem az Urat, mutassa meg, hogy tudnék tejet szerezni a kicsinek; A felesége is kikiáltott a konyhából: -Én arra kértem Isten, küldjön egy angyalt az;Ön egy Angyal?;

A fiatalember kivette a zsebébõl a pénztárcáját, és minden pénzét odaadta a férfinek. Azután megfordult, és szemében könnyekkel visszament az autójához. Megtapasztalta, hogy Isten ma is meghallgatja az igazak imáit. Ha ezt a szöveget olvasod, ez azt jelenti, hogy Isten hozzád is szól. Annyi hangot hallasz napközben. Az a legfinomabb, amely a szeretetre hív, Isten hangja.
Ez az üzenet Isten vágyának egy szikrája, Aki arra vár, hogy valaki meghallja a hangját. Szítsa fel benned ez a kis szikra a vágyat, hogy hallgasd Õt, aki annyi mindent szeretne mondani neked;

MEGISMERITEK AZ IGAZSÁGOT, ÉS AZ MEGSZABADÍT TITEKET.
Utolsó szerkesztés: 12 éve 4 hónapja ezelőtt Írta: A.M. Timea.
Téma zárolva.

Tanúságtételek, példamutató cselekedetek 11 éve 6 hónapja ezelőtt #2560

  • Margit
  • Margit profilkép
  • Nem elérhető
  • Administrator
  • Hozzászólások: 5525
Hetven éve nem eszik és iszik egy indiai jógi
2010. április 30.

1940-ben evett és ivott utoljára, azóta a levegõbõl táplálkozik, és egy istennõ táplálja a életelixírrel, így nincs szüksége élelemre - állítja a 82 éves indiai Prahlad Jani, akit a helyiek szent emberként, sadhuként tisztelnek.
A jógit hat napja vizsgálják az orvosok egy indiai katonai kórházban, a legszigorúbb felügyelet alatt. Azóta valóban nem evett és nem ivott, viszont egyáltalán nem mutatkoznak rajta azok a tünetek, amelyeknek ennyi koplalás és vízhiány után kellene: kiszáradás, súlyveszteség, kimerültség és izomsorvadás.

A teszteket 15 napig szeretnék folytatni az indiai védelmi minisztérium orvosai, illetve olyan orvosok, akik az áltudományok gyakorlói és csalók leleplezésének specialistái. Egyelõre úgy tûnik, Jani szervezetének tényleg nincs szüksége sem vízre, sem élelemre, az emésztése egyáltalán nem mûködik, a wc-t sem használja, a húgyhólyagjából pedig felszívódik a vizelet. Egy orvoscsoport 2003-ban már megvizsgálta a jógit, de az akkori eredmények ellentmondásosak voltak, a tíznapos kísérlet végén ugyanis a férfi egy kicsit fogyott.
A hinduk között nem szokatlan, hogy 8-10 napos böjtöket tartanak, a jógik pedig akár 50 napig is képesek élelem nélkül meditálni (a leghosszabb feljegyzett koplalás, amit túl is élt az éhezõ, 74 napig tartott), víz nélkül azonban csak néhány napig képes mûködni az emberi szervezet, 72 óra után már halálosak is lehetnek a kiszáradás tünetei, és 5-6 napnál tovább elméletileg lehetetlen víz nélkül élni a tudomány jelenlegi állása szerint
A vizsgálatokat vezetõ orvos, Dr G. Ilavazhagan szerint ha sikerül rájönniük, hogyan képes táplálék nélkül élni a jógi, az forradalmasíthatja az orvostudományt.
(forrás: index.hu)


--
``Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek, Hogyha Istenem úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.``
Utolsó szerkesztés: 11 éve 6 hónapja ezelőtt Írta: Margit.
Téma zárolva.

Tanúságtételek, példamutató cselekedetek 2 éve 9 hónapja ezelőtt #4920

  • Margit
  • Margit profilkép
  • Nem elérhető
  • Administrator
  • Hozzászólások: 5525
.
Az igazság néha megdöbbentõ is lehet


Egy 24 éves fiú bámult ki a vonat ablakán.

"Apa nézd, azok ott hátul a fák!"
Az apja elmosolyodott. Egy fiatal házaspár ült mellettük és figyelték a fiú nagyon gyerekes viselkedését.

Ismét kiáltás..."Apa nézd, a felhõk olyanok, mintha velünk jönnének!"

A fiatal pár nem tudott már tovább ellenállni:
"Miért nem viszi el a gyerekét egy jó elmeorvoshoz?" -kérdezték az apját.

Az idõs ember mosolyogva válaszolt:
"A kórházból jövünk. A fiam vakon született, és csak pár nap telt el a mûtét óta. Ma van az elsõ napja, hogy láthatja a világot körülötte."

Tanulság:
Minden embernek megvan a maga története. Ne ítélkezzünk felettük, ne bántsuk õket, mert nem tudhatjuk, hogy mit éltek át, vagy mi történt velük. Az igazság néha megdöbbentõ is lehet...
(forrása ismeretlen)



--
``Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek, Hogyha Istenem úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.``
Utolsó szerkesztés: 2 éve 9 hónapja ezelőtt Írta: Margit.
Téma zárolva.
  • Oldal:
  • 1
  • 2
Oldalmegjelenítési idő: 0.163 másodperc