TÉMA: Titanic- kal kapcsolatos

Papok a süllyedõ Titanicon

1912. április 14-rõl 15-re virradó éjjel 2 óra 30 perckor az Atlanti-óceánon elsüllyedt a legnagyobb hajó, amit ember valaha létrehozott: a Titanic. 1500 utas lelte halálát az óceán jeges hullámai közt, s mivel kevés volt a mentõcsónak, csupán 700 ember menekült meg. Mi is játszódott le az utasok között azokban a végzetes, halálközeli percekben a süllyedõ hajón?





Cameron híres filmjének, a Titanicnak zárójeleneteiben néhány pillanatra megjelenik fekete talárban, fehér kolláréval egy pap, aki zsoltárokat olvas, és a rózsafüzért imádkozza a pusztulásra ítéltekkel. Vajon a zárójelenetek érzelmi hatásának gerjesztésére szolgáló rendezõi trükkrõl van szó csupán, vagy valós alapokon nyugszik? Voltak egyáltalán papok a Titanicon? Ha igen, miként cselekedtek, hogyan viselkedtek azon a végzetes éjszakán, amikor húsvét nyolcadának végén, 1912. április 14-rõl 15-re virradó éjszaka fél háromkor az óceán hullámai végleg elnyelték azt a hatalmas gõzhajót, amelyet a kikötõbõl azzal a szállóigével bocsátottak vízre, hogy "Ezt az Isten sem süllyesztheti el!"?
A jegyrendelési és utasnyilvántartásnak köszönhetõen tudomásunk van róla, hogy a másodosztályú utastérben több lelkész is volt - köztük katolikusok, baptisták és anglikánok. A katolikus papok hárman voltak.


folytatása a következõben

A hajón három katolikus pap volt.

Thomas Byles plébános

A legidõsebb Thomas Byles 41 éves konvertita, egy kisközség plébánosa Essexben. William nevû bátyjának esküvõjére utazott Amerikába, s az utolsó pillanatban döntött a Titanic mellett. A 244310-es számú, 13 fontos jeggyel a másodosztályú kajütben (hajófülke) foglalta el helyét. Hordozható oltárt is vitt magával, melyet Smith kapitány jóváhagyásával a másodosztályú utastér halljában helyezett el.

Itt misézett a végzetes éjszakát megelõzõ nap - április 14-én, vasárnap reggel is. Angol és francia nyelvû prédikációjában annak fontosságáról beszélt, hogy "a lelki hajótörés esetén mindig legyen kéznél a hit vigaszának mentõcsónakja".

Amikor a gigantikus utasszállító a jéghegynek ütközött, Byles atya épp a Breviáriumot imádkozta a felsõ fedélzeten. A következõ kritikus pillanatok felmérték egyéni és papi kvalitásait, teljes mértékben felfedték valódi lelkivezetõi képességeit. Az elsõ, amit a harmadosztályú utasok megnyugtatása után tett, a bûnbocsánat szentségének kiszolgáltatása volt.
Közel száz bûnbánónak adott feloldozást, aztán az utasokat a legfelsõ, úgynevezett csónakfedélzetre terelte, és segített nekik a mentõcsónakokba való beszállásban. Sokan sejtették, hogy a fedélzeten hagyott szeretteiket már aligha látják viszont. És azt is, hogy minden vagyonukat, amit oly nagy reménységgel próbáltak átmenteni az Újvilágba, visszavonhatatlanul elnyeli az óceán.

A feszült helyzetben Byles atya igyekezett mindenkinek segédkezet nyújtani. Példás helytállását a megmenekült Bertha Moran is emlékezetébe véste: "Segítette az asszonyokat és a gyerekeket, nyugtató és biztató szavakat suttogott nekik." "Nyugodjatok meg, jó emberek", mondta - emlékezik vissza Byles szavaira Helen Mary Mocklare -, és felemelt kézzel mindenkit nyugtatott. Valamennyiüket mélyen meghatotta az a tökéletes önfegyelem, amit ez a pap tanúsított.
Thomas atyának a tengerészek többször is felkínálták a lehetõséget, hogy a mentõcsónakba szálljon, de õ ismételten elutasította. Azokkal maradt, akiknek nem jutott hely a csónakban, hogy velük imádkozza a rózsafüzért.

"Az az egyként felhangzó ima, mindannyiuk hõ imája hitvallástól függetlenül - emlékezik tovább Miss Mocklare -, majd az esdeklõ válasz: "Asszonyunk, Szûz Mária"... Az egyik tengerész figyelmeztette a papot a fenyegetõ veszélyre, és felszólította, hogy szálljon be a csónakba, de Byles atya megtagadta."
A mentõcsónak elrugaszkodott a meglékelt Titanictól, és Mary Mocklare a távolból már csak az elõimádkozó pap hangját és a hajótöröttek hangos válaszait hallotta. "Az ima fokozatosan halkult, aztán már csak a "Közelebb, közelebb, Uram hozzád" dallama és az emberek kétségbeesett jajveszékelése hallatszott..."


folytatása következik

folytatása az elõzõnek

Byles atya holttestét sosem találták meg, a megmenekültek emlékezetében azonban örökké él. Amikor Cooreman általános püspöki helynök Byles haláláról értesült, William Bylesnak küldött részvéttáviratában ezeket írta: "Megkaptam az Ön tiszteletre méltó fivérének haláláról szóló értesítését, és imádkoztam érte. De az igazat megvallva, sokkal inkább érzem annak szükségét, hogy azt kérjem, õ imádkozzon értem, hogy közbenjárására megerõsödjek a szolgálatban, ahogy azt õ tette.

Hiszen a szeretet vértanújaként halt meg, miközben az Isten szeretetét tökéletes módon gyakorolta, az Isten közelében élt. "Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért..." Már hogyne szállt volna lelke egyenesen a mennybe?..."
A tömegagónia közepette Thomas Byles atya nem volt egyedül a hõsies helytállásban. Nem sokkal a Titanicra való felszállása után sikerült megírnia és elküldenie egy pár sornyi levelet az utazással kapcsolatos elsõ benyomásairól, melyben többek között ezt írja: "A másodosztály utasai között további két papot fedeztem fel, egy bencést Bajorországból és egy világi papot Litvániából."

Joseph Benedikt Peruschitz pap

A bajorországi bencés a Bylesszal egykorú páter Joseph Peruschitz volt, a német scheyerni kolostorból. Az amerikai Minnesotába utazott, hogy átvegye az ottani bencés gimnázium igazgatását. Úgy tûnik, a két pap között barátság alakult ki. Az egyik utas, Lawrence Beesely látta õket, amint németül beszélgettek a könyvtárban, verseket elemeztek a Bibliából, és együtt miséztek.
Byles angol- német beszédeit Peruschitz német és magyar prédikációi egészítették ki.

Õ is igyekezett lelki vigaszt nyújtani a kétségbeesett utasoknak. Szemtanúk szerint Peruschitz magasba emelt kereszttel fülkérõl fülkére járt, hogy e vészterhes pillanatokban megáldja a térden állva siránkozó és esedezve imádkozó utasokat.
"Amikor a fenyegetõ veszedelem a tetõfokára hágott - írta késõbb az America katolikus magazin -, a fedélzeten minden katolikus esengve kérte a papi szolgáltatásokat. Az elkerülhetetlen halál küszöbén mindkét pap mély bûnbánatra szólította az embereket, hogy készüljenek fel az Isten színe elõtti nagy találkozásra. Aztán elõimádkozták a rózsafüzért, és a többiek odaadóan válaszoltak.

Néhányuk hangos imádsága bosszantotta az utasok egyikét-másikát, akik az imádkozókat kinevették, és gúnyosan körültáncolták."
A papok a halálközeli vészhelyzetben szüntelenül osztották az általános feloldozást, a mentõcsónakba szállókat buzdító szavaikkal biztatták. Mivel az asszonyok között akadtak, akik nem voltak hajlandók elválni férjüktõl, inkább együtt haltak velük, a csónakban maradt néhány üres hely. Egyet felkínáltak József atyának, de õ elutasította.

Páter Peruschitz testét végérvényesen elnyelte az óceán. Példás helytállását a scheyerni kolostorban a mai napig emléktábla õrzi, ezzel a felirattal: "Nyugodjanak békében Joseph Peruschitz földi maradványai, aki hittel áldozta fel életét."

folytatása következik

folytatása az elõzõnek

Juozas Montvila pap

A harmadik pap, akirõl Thomas Byles levelében említést tesz, a 27 éves litván Juozas Montvila, akit felszentelése után 1908 márciusában káplánként Lipskas városkába helyeztek. S mivel ott titokban pártfogolta a cár által üldözött görög katolikusokat, õrizetbe vették, és eltiltották a papi szolgálattól. Az idõ múltával sem látta semmi reményét annak, hogy valaha is visszatérhet a pasztorációba, ezért az emigráció mellett döntött - valószínûleg Brooklyn litván negyedében élõ nõvéréhez ment volna.

Southamptonban szállt a hajóra, és Ellen Toomery tanúsága szerint naponta együtt misézett Byles és Peruschitz atyákkal. Különbözõ tanúságok szerint "Juozas Montvil atya papi hivatásában a végsõkig kitartva elutasította az egyik mentõcsónakban számára felkínált helyet, hogy folytatva papi kötelességeinek teljesítését, utastársainak vigaszt nyújtson...
" Montvilát Litvániában a mai napig - Maximilián Kolbéhoz hasonlítható - nemzeti hõsként tisztelik. Szentté avatását is fontolóra vették.
A katolikus papok mellett a többi lelkész is kivette részét a lelkek mentésében és a vigasznyújtásban. Kitûnt közülük egy anglikán lelkész, dr. Robert Bateman, aki nõvérét a mentõcsónakba ültetve így szólt: "Ne nyugtalankodjál, Anne. Ez a hit próbája. Nekem maradnom kell, hogy az asszonyok megmeneküljenek." Aztán Bateman a hátsó fedélzeten összegyûjtött mintegy 50 embert, és együtt imádkozta velük a miatyánkat.

1912. április 14-rõl 15-re virradó éjjel fél háromkor kettészakadt, és az óceán fenekére süllyedt a világ legnagyobb gõzhajója. A jeges hullámokban 1500 szerencsétlen fuldokolt. A kétségbeesett segélykiáltások közepette felcsendült a "Közelebb, közelebb, Uram hozzád" szívszorító dallama, s a papjaikat körülvevõ katolikusok rózsafüzér imádsága, valamint a protestánsok és zsidók könyörgõ imája. Hõsi helytállásukkal éppen ezek a papok segítették õket, hogy valóban Isten közelébe kerüljenek.
(Forrás: Új Ember magazin)
Az Encyclopedia Titanica alapján:
(Halko József)

(Ezt a dalt játszotta a TITANIC zenekara amikor elsüllyed a hajó)


1.Közelebb, közelebb, Uram, hozzád!
Boldogan ölelem keresztedet át.
Édes lesz az nekem, hisz te fogd kezem.
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

2.Ha vándorutamon a nap leszáll,
Nyugtot fáradt fejem csak nálad talál.
Álmomban rebegem, ó emeld a szívem:
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

3.Lépcsõvel álmodom, hozzád vezet,
Kegyelmed fölsegít azon engemet.
Angyali szózat hív, repes feléd a szív,
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

4.Tövises szûk úton a mennybe fel,
Vándorló gyermeked bizton jut majd el.
Agyalok szárnyain segíts, segíts nekem.
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

5.Repesõ szárnyakon, felhõkön át,
A csillagok fölé, fel, uram, hozzád.
Melletted a helyem, ó emeld a szívem.
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

6. Tudom, ha arcodat megláthatom,
Végetér majd akkor sok-sok bánatom.
Sóhajom végszava e hû ima legyen!
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Hogyan süllyedt el a Titanic?


Majdnem száz éve fekszik hullámsírjában az Atlanti-óceán mélyén a híres luxusgõzös, amely 1912-ben az április 14-érõl 15-ére virradó éjszaka süllyedt el, miután jéghegynek ütközött. Szeretnéd tudni, mekkora volt a legendás óceánjáró, amelyet a világ legnagyobbjaként emlegetnek? Kíváncsi vagy, miért történt meg a baleset, és mi játszódott le a Titanic fedélzetén az utolsó percekben?

A White Star Line hajótársaság vadonatúj luxus utasszállító hajóját 1911 májusában Belfastban bocsátották vízre, ám az utolsó simítások még közel egy évig tartottak, míg a Titanic megtehette elsõ próbaútját Southampton kikötõjébe.
Soha nem látott méreteire (270 méter hosszú, 28 méter széles, mintegy 11 emelet magas, 46 ezer tonna súlyú, 66 ezer tonnás vízkiszorítású) méltán lehetett büszke építtetõje.
Fedélzetén a fényûzõ módon berendezetett elsõ osztályú kabinok, szalonok és éttermek mellett többek között golfpálya, teniszszoba, sõt még tehénistálló is volt, ahonnan naponta friss tej került az utasok asztalára. A három hatalmas hajócsavar teljesítményre 46 ezer lóerõ volt, a maximális sebesség pedig 22 csomó, azaz óránként 41 kilométer. A hajófenékbe 16 vízzáró rekeszt építettek, emiatt elsüllyeszthetetlennek tartották a monstrumot.
S ugyanezért az eredeti tervekben szereplõ 64 mentõcsónak helyett csupán 20-at készítettek el, az utasokkal és legénységgel együtt összesen mintegy 6000 fõ befogadására képes utasszállítóhoz.

Esztelen tempó a kék szalagért

Amikor 1912 áprilisában a Titanic elsõ útjára indult, senki nem gondolta, hogy ez egyben az utolsó is lesz.

A három hatalmas hajócsavar 46 ezer lóerõvel hajtotta a hajóóriást.
A kapitány, Edward Smith azonban bizonyítani akarta, hogy a fenséges Titanic képes elhódítani a kék szalagot, amely az Atlanti-óceánt leggyorsabban átszelõ hajónak járt.

A dél-angliai Southamptonból kifutva ezért teljes gõzzel a legrövidebb, ám az úszó jéghegyek miatt veszélyesebb útvonalat választotta Amerika partjai felé. Ez lett a Titanic veszte. Negyedik napja voltak úton, az éppen õrségben lévõ Frederick Fleet nem sokkal éjfél elõtt vette észre a hajó orra elõtt sötéten tornyosuló jéghegyet, néhány perccel késõbb tompa robaj kíséretében a súlyos hajótest megrázkódott. A jéghegy 90 méter hosszan felszakította a hajó oldalát, amely rövidesen süllyedni kezdett.

Zeneszóval a hullámsírba

Az ütközés pillanatában a hajón még javában zajlott az élet, néhányan kártyáztak, sokan a zenekart hallgatták vagy táncoltak. A fedélzetre hulló jégkása valóságos attrakciószámba ment az utasok körében.

Alig két óra alatt merült alá az óceánban az elsüllyeszthetetlen Titanic nem aggódtak, biztonságban érezték magukat az elsüllyeszthetetlen Titanicon. Alig fél órával késõbb a kapitány leadatta az elsõ segélykérõ jelet, miután egyértelmûvé vált, hogy a szivattyúk nem bírnak a beömlõ víztömeggel. A 20 mentõcsónakban csupán 1100 embernek volt hely, ezért csak a nõket és gyermekeket engedték beszállni.

Az idõközben leadott S. O S. jelzést az alig 30 kilométerre lévõ California gõzös nem fogta, kissé távolabb a Carpathia azonban igen, s azonnal a Titanic felé vette az irányt. A luxusmonstrum azonban 1912 április 15-én, éjjel 2 óra 20 perckor elsüllyedt. A hajnali négykor megérkezõ Carpathia, amelynek fedélzetén magyarok is szolgáltak, már csak 711 embert tudott kimenteni, 1513-an hullámsírba merültek a Titaniccal együtt.

A legenda szerint a zenekar mindvégig zenélt, de hogy mit játszottak, arról megoszlanak a túlélõk visszaemlékezései.
(Az elõzõben van egy ének, ami valószinû, hogy azt jázszották a szenészek a Titanicon. Szerk.)
(Mi micsoda.hu)