Az Igazság - 14. A két fiúról szóló példabeszéd PDF Nyomtatás E-mail
A példabeszédek sorozatában, ez az, amire a legtöbb ember nem emlékezik tisztán, mert valami miatt elhomályosult előtte ennek a lényege. Mindig az a fontos ezekben a példabeszédekben, hogy az emberi lélek ezekből mit képes a maga számára megvalósítani. Lehet valamiről nagyon szépen beszélni, de nem biztos, hogy az, az Isteni akarat szerint való, mert nagyon sokszor telve van az emberi akarat erőszakos cselekedeteivel.

Ebben az esetben is amikor azt a két fiút megkérdezték, hogy ki mennek-e dolgozni nem az volt az első szavuk, hogy igen, hanem tologatták maguk előtt a feladatot. Egyikük sem volt biztos önmagában, ezért csak tétován válaszoltak a feltett kérdésre.

Ti földi emberek is hányszor kerültök hasonló helyzetbe, amikor azonnal nem tudtok dönteni bizonyos feladatokban. Ők is elbizonytalanodtak és ennek következtében a válaszuk sem volt egyértelmű.
Bizony a földi élet terhei alatt az emberek nem mindig tudnak olyan válaszokat adni, ami valóban megfelelő lenne az evangélium tanításainak.

Az emberi gyengeség az, ami nem engedi azt az embereknél, hogy tudjanak az Isten akaratával megegyező döntéseket meghozni. Ezért leginkább az a legfontosabb, hogy ne legyenek egymással az emberek ellentétben, hanem inkább békességesek legyenek egymással.

A két fiúról szóló példabeszédben a legfontosabb az, az hogy nem lehet az embereket egymáshoz úgy hasonlítani, hogy ha az egyik képes valamit elvégezni, akkor a másiknak is azt meg kell, hogy tudja csinálni. Nem. A feladat az egyénre szabott, mindenki a saját maga  „keresztjét” viszi, vagyis lehet, hogy az egyik ember képes igent mondani, anélkül hogy azt átgondolná, de az is lehet, hogy egyáltalán nem az a feladata, vagy éppen neki nem akkor kell azt elvégeznie.

Ez a példabeszéd vitára adhat okot, azoknál akik csak a szavakat akarják erősíteni és nem a lényegre törekednek.

Mindig próbáljátok a példabeszédeket a lelketekben úgy megélni, hogy azok bennetek csak a jót váltsák ki és ne legyen bennetek ellentétes érzés amiatt, hogy ti ezt másképpen értelmezitek.
Itt a legfontosabb a döntés meghozatala, hogy valaki eltudja dönteni a hovatartozását, mert az emberek az életük során állandóan döntések sorozata előtt állnak.
 
< Előző   Következő >