Az Út - 8. Az út építésének folytatása (2005.03.) PDF Nyomtatás E-mail
Ez az álmom is nem régen történt azután, hogy mi eljöttünk a városunkban előzőleg tartott szentmisék helyéről. Ugyanis 2005. januárjától nem volt szentmise az addig békés szeretettel teli közösség részére, csak összejövetel, ezen belül paptestvérem tartotta az ő tanítását.

Számomra az a két alkalom amin részt vettem, míg el nem jöttünk onnan olyan volt, mint egy „tanítvány képző” én el is neveztem, mert számomra az ott elhangzottak  az emberi akarat erőszakos megnyilvánulását jelentette.

„Egy hosszú utat láttam, amely már szép volt, kövekkel kirakva, amelyen már kényelmesen  lehetett járni. De előttem valakik építették az utat, annak a folytatását. Oda raktak egy nagy rakás anyagot, amelyet az útra szerettek volna elteríteni, hogy abból folytassák a meglévő út építését.

De a nagy útépítő anyagnak kinéző rakásra hiába ment rá a nagy  gép az úthenger, hogy elterítse, de nem sikerült neki. Mert ahogyan ráment  a tetejére az ellapult, kinyúlt mintha gumiból lett volna.

És amikor az úthenger lement a rakásról, ugyanolyan megmunkálatlan nagy kupacnak nézett ki mint előzőleg. Sehogyan sem maradt az úton az, az anyag, mert az valami másféle anyagnak látszott, mint amiből egyébként utat szoktak építeni az útépítők. „


Az út építés az mindig nagy nehézségekkel jár az emberek  életében. Nem lehet arról beszélni, hogy mi a jó és mi a rossz, csak arról lehet beszélni, hogy ezt vagy azt, miért cselekedte meg az ember. Nem az a rossz ebben az álomban, hogy ez így is történt valójában, hanem az a legrosszabb, hogy még mindig azon erőlködik az, az emberlélek, hogy elvégezze azt, amit célként kitűzött maga elé.

A célként való kitűzés az nem baj, csak körbe kellene néznie maga körül, hogy valóban azt kellene-e csinálnia, vagy éppen az Istenre figyelve elvégeznie a pályamódosítást. Vagyis átértékelni azokat az eseményeket, amelyek megtörténtek az elmúlt időszakban, hogy ezekből a tanulságot levonva tudja meghozni a döntését az elkövetkező időben.

Az, hogy jelenleg is csak abban a reménységben élve, dédelgeti azokat az álmokat, azt a reményteli életet, amelyet elképzelt magának. Igen magának, csak maga köré gyűjtött néhány embert, akik erősítették abban, hogy helyesen cselekszik.
Igen helyesen, ha nem akarja mások életét is átváltoztatni, csak a sajátját.

Ezért történt ismét ez  törés az életében, hogy figyeljen fel arra a jelre, hogy az út az nem úgy épül, ahogyan azt „én” elképzelem, hanem az út úgy épül, ahogyan azt építeni kell, nem lehet másként, saját anyagból, vagyis akaratból építeni
Az nem út, az továbbra is csak egy kupac anyag, mint az álmodban.

Az, hogy valóban felismerje egy ember az ő földi feladatát, az nem csak abból áll, hogy eltervezem, mert az tetszik nekem. Lehet, hogy jó az, de nem annak, akinek a feladata máshol van. Így van ezzel a ti kedves testvéretek is, hogy ő mindenáron megakarta azt valósítani, ami neki tetszett.

Szép dolog a közösségi élet, de azt tudni kell mindenkinek, ha az nem hoz gyümölcsöt, amit elterveztem, és el is végeztem de sikertelenül. Akkor ezeken kellene elgondolkozni az embereknek, ha nem sikerül az életükben, az amit szerettek volna.

Ezen kedves testvéretek ezekből sem hajlandó tanulni, sőt ha lehet ezt a kifejezést használni ebben az esetben még elszántabban indul neki újra annak, ami kudarcba fulladt, a terve.

Lehet a földi embernek százszor is neki futni a pályának, de sohasem ér célba, mert útközben az Isteni kegyelem útját állja és visszafordítja, hogy úgy végezze a távfutását, hogy az Isten akaratával megegyező lehessen.

A földi ember ha elhagyja a feladatát nagyon nehezen talál vissza arra az útra, ahonnan eltévedt, mert időközben belefogott mások feladatába és a sajátját elhagyta.
A saját feladata addig vár minden földi embert, amíg ő vissza nem talál oda, hogy azt a téglát a helyére tegye az ő építkezésében, ami onnan hiányzott.

Itt az álmodban is arra van az utalás, hogy semmiképpen sem tudták az útépítők folytatni az út építését, mert nem abból az anyagból építkeztek, mint előzőleg.

Igen, nagyon fontos az építkezésnél az anyag, mert az anyag minősége jelenti az igazi hitet, a Krisztusi tanítást. Ha az nem megfelelő, akkor nem lehet sem utat, sem házat építeni. Ez ilyen egyszerű.

Ennek a feladatnak, ennek az álmokat tartalmazó írásoknak ugyan olyan nagy jelentősége van, mint az előzőnek, amit írtál. Mi égi segítőid, mindig csak arra törekszünk, hogy minél több olyan tanítást tudjunk  ti számotokra tovább adni, amivel a lelketeket tudjátok tovább építeni.

A lelketek az nagyon fontos része a ti életeteknek, hogy hogyan éltek, hogyan teszitek a mindennapjaitokat, hogyan figyeltek egymásra, mi az ami a lelketekben változást indít el. Mind-mind nagyon fontos esemény az életetekben.

A ti földi életetek akkor lesz sikeres, mármint olyan földi élet, amely megegyezik az Isten akaratával, ha a lelketek kapuját nem zárjátok be, hanem állandóan figyelve a másikra élitek a földi életeteket. A figyelés az abból áll, hogy nem kötitek meg magatokat egy elvnél, hanem nyitottak vagytok. Elfogadtok testvéreitektől tanácsokat, segítséget, annyit, amit éppen jónak ítéltek meg abból. Ez az igazi fejlődés.

Nem az, hogy valaki tűzön- vízen keresztül viszi az ő eltervelt szándékát, akaratát, hogy ő ezt mindenképpen megvalósítsa. Ez a baj testvéreim, ez nem az Istentől származó akarat, ez az emberi gőg, ami nem engedi az embert szabadulni attól a szándékától, amit ő célként kitűzött maga elé az Isten nagy ernyője alatt.

Így van ezzel a ti kedves testvéretek is, aki egyáltalán hallani sem akar arról, hogy szándékát megváltoztassa. Nagyon nehezen tudjuk mi égiek is elérni az ilyen megkeményedett szíveket, mert egyáltalán hallani sem akarnak másról, beszűkült a tudatuk, hogy mást is lehetne tenni, ami esetleg sikeresebb lehet a számára.

Megfogjátok látni hamarosan, hogy egyáltalán nem tanult az elmúlt időszakból, sőt ha lehet úgy kifejezni, felkészülve, felerősödve ismét nekivág a saját maga alkotta útnak. Ismét hordja az útra az építőanyagot, csak abból a minősége nem fog javulni, vagyis a lelke nem fog fejlődni, mert  ide – oda topog, csak azt teszi, amit ő akar, Istenre nem figyelve, a benső meggyőződés irányítja. És azt hiszi, hogy a lélek az, amely ösztönzi őt a célba érésre.

Ebben az esetben a lélek háttérbe van szorítva, ilyen esetben a benső „én”, a gőg, a nagyravágyás az amely táplálja az emberi ént, hogy tegye meg, cselekedje meg, amit célként kitűzött maga elé.

Testvéreim figyeljetek magatokra, figyeljétek meg önmagatokat, hogy boldogok vagytok – e, él – e bennetek az Isten ?  Mert ha Ő él bennetek, hagyjátok őt munkálkodni az életetekben, akkor az életetek boldog, vidám és örömteli lesz. Ez a mérce, erre figyeljetek.

Nem kell az embereknek olyan dolgokat megcselekednie, amihez az eszközök hiányoznak. Az Isten az gondoskodik az emberekről, mindig mindent elébe ad, csak figyeljen föl rá.
Ebből is látható, ha az Istennek szándéka van az emberrel akkor ő megkap mindent a feladatához, csak ismerje fel és fogadja el, és akkor csak szeretettel  meg kell cselekedni azt.

De ehelyett az emberek elvetik azt, amit az Isten szeretete ad a számukra, hanem ők fabrikálnak maguknak mást, amihez kedvük van. Ellenkező esetben a földi ember nem kerülne ennyi csalódásba, nem lenne nehéz a földi élet feladatai, mert az Istennel együtt végeznék azt.

Az emberek eldobják az Istentől kapott kegyes ajándékot és fölcserélik egy gyenge, értéktelen eszmére. Nem kellene ezeket elszenvednie a földi embereknek, ha a szívük nem keményedett volna meg ennyire. A Szent Lélek az folyton –folyvást csak inspirálja a lelket, de ő nem figyel rá, elnyomja, eltaszítja, mert akkor a saját benső énje, gőgje nem jut hatalomhoz.

Az emberiség csak akkor ébred föl ebből a tudatból, amikor már késő, összecsap a fejük felett a vihar, mert addig nem gondolkoznak azon, hogy lehetne másképpen is élni.

Igen, csak ahhoz az alázatnak kellene erősnek lenni a lélekben, hogy elnyomja a benne élő  gőgöt, nagyravágyást.
Testvéreim figyeljétek meg önmagatokat és ember testvéreiteket, hogy ti is hányszor követtek el olyan hibát, amit igaznak véltek. Ha nincs bennetek elég alázat, akkor meg is maradtok abban a hitben, hogy jó az, amit csináltok.

De ha elkezdtek gondolkozni, megnézitek a körülöttetek lévőket, hogy milyen a viszonyotok velük, rögtön rájöttök, hogy valami nincs rendben velem.

Mert a Jézusi úton az emberek csak szeretetben vannak egymással, nincs ellenség, nincs közömbösség, nincs bánat. Csak öröm és öröm.
Örülni egymásnak a benne élő Jézusnak, aki mindig veletek van és figyel benneteket, hogy mikor segíthet nektek, mikor figyeltek rá.

Igen a ráfigyelés a legfontosabb. De az igazi, nem az elkendőzött ráfigyelés, a kimagyarázás, hanem a tiszta szívből jövő odaadottság.  Ez az amikor az emberi lélek boldog, a napjai jól sikerülnek, a testvéreivel a kapcsolata gyümölcsöző.

Ha ezeket szemmel tartjátok, akkor ráfogtok jönni saját hibáitokra, rossz döntéseitekre. Így azt ki is tudjátok javítani, mert az Isten kegyelme által az ember folyton – folyvást kap új lehetőségeket addig, amíg nem dönt helyesen, Isten akarata szerint.

Az emberi gyengeség ami megakadályozza az embereket a feladataik helyes megoldásában, mert mindig csak aszerint szeretnek cselekedni, ami az ő számukra kívülről jónak ígérkezik, vagy csak úgy megszokásból, hogy az emberi természet adta lehetőségekből kiválasztva a legjobbat szereti az ember az életét élni.

Mindig csak addig működik ez a fajta döntésük, amíg nem képesek arra, hogy elfogadják az Isten akaratát. Nem úgy, hogy szóval, hanem lemondással. Lemondani arról, ami nektek tetszik, az Istenért, mert ha csak az ember magától akarja megcselekedni bármiféle jót, az nem biztos hogy jó az Isten szemében. Ti emberek egészen fordítva cselekedtek, mert nem lehet egyáltalán szóra bírni benneteket, akkor, amikor ti valamit akartok cselekedni. Éjjel-nappal a gondolataitokat az foglalja le és nem hagytok helyet a Jézus által küldött gondolatoknak sem.

Testvéreim boldogsággal tölt el bennünket, hogy áttudtuk adni ezt a tanítást, mert ebben benne van minden, amire a földi embernek szüksége lehet az élete során. Ennek az álomképnek az apropóján szeretnénk nektek átadni azt, ami a földi élet során a legfontosabb, hogy lássátok meg magatokat az Isten fényében a cselekedeteitek alapján.
 
< Előző   Következő >