Az Út - 1. Útjelző karók felszedése (2001) PDF Nyomtatás E-mail
Ez az álmom nagyon régen történt, de ma is élénken él az emlékezetemben.
Ezt az álmot azok után kaptam, amikor az előző közösségünkből eljöttünk.

„ Egy úton haladtam előre, amely utat éppen nem olyan régen építették, és az építkezéshez használt jelzőkarók még ott voltak. Az út addig készült el, ahol álltam, előttem csak tereprendezés, vagy apró kövekkel beszórt volt az út. Előttem még a jelzőkarók az út két szélén kb. 2 -3 méterenként még ott voltak, de a hátam mögött, ahogyan visszanéztem, ott is még ott voltak az útjelző karók. Én elkezdtem azokat a jelzőkarókat felszedni.
És azt éreztem, hogy az álmomnak ez volt a lényege. „


Az álmod egy valóságos életkép volt, ami azt mutatta meg a te számodra, hogy csak előre kell nézned és a hátad mögött lévő jelzéseket már nem kell figyelned, akár föl is lehet őket szedni, nincs jelentőségük a továbbiakban a te életedre nézve. Az út mindig az életet jelenti.

Azt, hogy te azt hogyan éled meg, hogyan jársz azon az úton, van – e olyan esemény, ami miatt nem tudsz elszakadni a múltadtól ?
A te számodra ez volt az  a törés az életedben, amikor igazán a te utadat kellett elkezdeni építeni. Vagyis az addigi út (élet) csak a mások által felépített út volt, ami nem a tiéd.
Nem is egyezett meg a te gondolatmeneteddel, csak jószívűségből kedvességből egy kicsit időztél azon az úton. Ott tapasztalatokat gyűjtöttél, tanultál, de az életutadat nem abba az irányba kellett vezetned.

Így került sor akkor arra a  „véres „ szakításra, ami akkor megtörtént  köztetek, mert ellenkező esetben nem lettetek volna képesek elhagyni azt az utat.

Ugyanis az ember fejlődő lény és ez akkor is így van, ha az ember ezt nem úgy éli meg a földi életében.

A ragaszkodás az emberekhez nagyon erős földi kötelék, ami azt eredményezi, hogy az emberek elkezdenek embereket Istenként imádni. Így van ez most a jelen időtökben is a nagyközösség szétszakadása után,
mert az emberek nem akarják a saját útjukat fölvállalni, építeni, hanem csak másokhoz csatlakozva élni a földi életüket.

Az emberiség csak addig képes megállni a saját lábán, amíg van támasza, olyan támasza ami nem az Istenbe kapaszkodik, hanem az emberekbe.

Így alakulhatott ki a mostani időtökben a nagyközösség  emberlelkei között, hogy egymást nem tisztelve, csak a saját maguk által vélt igazságot próbálják átvenni – átadni, mert ez a törvény az ő gondolkodásuk szerint.

Ember-testvéreim próbáljatok körülnézni körülöttetek és azok alapján ítéljétek meg önmagatokat, hogy mi az, ami közös bennetek, hogy mi az ami valóban az Istené bennetek.

Az Út az nagyon nehéz, felelősségteljes, de örömteli is lehet, ha a földi ember az Istennel éli a mindennapjait. „Mert Isten  ha veled, ki van ellened”, ezt tartsátok a szemeitek előtt.

Mert ha benned valóban az Isten van, él benned a szeretet, akkor a másik embertestvéredben is észreveszed az Istent, a szeretetet.
De ha elvakult bennetek az Isteni érzés, akkor ember  - testvéreitekben nem látjátok meg az Istent, csak az ellenséget.

A hiuság szelleme  nagyon erősen befolyásolja a földi ember tudatát, így az egyáltalán  nem vesz tudomást arról, hogy embertestvére miért cselekszik, úgy ahogyan éppen cselekszik.

Lehet, hogy éppen segíteni szeretne, de az elvakultság, a gőg nem engedi meg neki, hogy másra is figyeljen.

Ezért legyetek testvéreim nyitottak, őszinték, hűségesek egymáshoz, és figyeljétek egymást, hogy nem –e ő akar éppen kihúzni a bajból, vagyis az eltévelyedésből.
 
< Előző   Következő >