hogy legyek híd ég és föld között:
hitemnek íve kösse partjait,
felépítse, mi egykor romba dőlt.

Kezedbe veszel, gyúrsz, formálsz, faragsz,
próbákkal terheled a lelki hidat:
mert bírnom kell minden terhelést,
örvényt, áradatot, pusztító vihart.

Követeid járnak e hídon
fénybe öltözöttek, dicsők, nagyok...
Rám is hull tőlük néha egy sugár,
s ilyenkor köszönöm, hogy híd vagyok.

   (Albert Károly)