Csak egy kis láng vagyok gyertyáid közt, Uram,
de lángom kevéske melege tiéd;
és most hadd lobbanjon szeretetem, Uram,
mint a gyertya lobban, mielőtt elég.

Hogyha egyszer tudnék oly szépen dalolni,
hogy imává válna csöndes énekem,
nem is volna többé egyéb kívánságom:
add érte Magadat cserébe nekem!

Hogyha egyszer tudnék annyira szeretni,
hogy feledném magam és dolgaimat,
csak azt kérném Tőled szívemből esengve:
mindenkor őrizd meg barátaimat!

Hogyha egyszer tudnék magamba mélyedni,
és szívből mondani: ,,Bocsáss meg nekem!",
irgalmaddal telten, halálom óráján
boldog békességed lenne nyughelyem.

Hogyha egyszer tudnék úgy szólani Véled,
hogy szómmal életem adjam át Neked,
nem volna boldogabb nálam e világon,
csöndben elrejtőzve így élnék Veled.

S hogyha egyszer tudnék oly nagyot kívánni,
amit csak kegyelmed megadhat nekem,
azt az egyet kérném esdekelve, híven:
a Te dicsőséged legyen életem!
(a szerző ismeretlen)