Imák
Az ellenség szeretet imája
Uram!
Azt mondod nekünk,
hogyha követni szeretnénk téged,
akkor szeretnünk kell azt, aki keresztbe tett nekünk,
aki megalázott, aki semmibe vett minket,
és adnunk kell neki, ha kér,
vissza nem várva, semmit.

Amikor erre gondolok, nem vagyok benne biztos,
hogy a te kereszted könnyű, és a te terhed édes.
Próbálok ugyan szavaidnak megfelelően élni,
de ez magamtól nem megy.
Gyarló emberi természetem erősen tiltakozik ez ellen,
büszkeségem szemet szemért követel.

Szükségem van rád, Istenem!
Kérlek, Szentlelked által formálj engem!
A görcsös jót tenni akarás helyett
adj a szívembe őszinte, önátadó szeretetet!
Ugyanakkor segíts nekem megőriznem
a méltóságomat is az erőszakkal szemben!
Hiszem, hogy  átalakítasz, és velem leszel.
 Ámen.
 
Anyák napi ima
Mindenható Istenem!
Köszönöm, hogy olyan édesanyát adtál nekem, aki megtanított engem legelőször is imádkozni. Áldd meg őt, és áldj meg minden édesanyát, akik az anyai méltóságban részesültek, és vállalták mindazokat a fáradalmakat, amelyeket értünk tűrni és szenvedni kellett.

Óvd meg őket, ahogyan ők óvtak bennünket minden veszélytől. Lemondva minden kényelemről. Add, ó Istenünk, hogy minden édesanya a Te Szíved szerint nevelje gyermekeit! És áldd meg kérünk, a nagymamákat is, akik nekünk szüleinket felnevelték.
Boldogságos Szűzanyánk, Hozzád fordulunk. Fogadj minden édesanyát anyai palástod alá, segítsd őket, hogy olyan szeretettel gondozzák gyermekeiket, amint Te gondoztad egyszülött Szent Fiadat. Növeld az édesanyánkban is, bennünk is a hitet, a reményt és a szeretetet, segíts, hogy soha el ne veszítsük ezt. Taníts meg arra, hogy istenben bízva boldogok legyünk minden veszélyben, s hogy egykor a fényes égi hazában Veled együtt dicsőíthessük a teljes Szentháromságot.
Ámen.

 
Jegyesek imája
                                                    
Köszönöm neked a boldogságot, Uram,
amit nekünk ajándékoztál.
Te vezettél bennünket egymáshoz.
Segíts, hogy egymás mellett maradhassunk,
és segíthessük egymást a házasság felé vezető úton.
A szeretet megbocsátásból él.
Add, hogy meg tudjunk egymásnak bocsátani,
hogy növekedjünk egymás szeretetében.
 
Minél inkább megkedveljük egymást,
annál inkább növekszünk az irántad való szeretetben is.
Add, hogy egymást mindinkább megismerjük,
mind bensőségesebben szeressük,
s minden gyöngédségünkkel, szívünk dobbanásával
s élőszóval is elmondhassuk egymásnak
a boldogító vallomást: Szeretlek!
Ámen.

 
Assisi Szent Ferenc:Ima a békességért
Uram,
tégy engem békéd eszközévé.
Hadd vigyem a szeretetet,
ahol a gyűlölet uralkodik,
a megbocsátást oda,
ahol a vétek él.
Hogy egyességre hozzam azokat,
akik széthúzásban élnek,
s az igazságot vigyem oda,
ahol a tévelygés az úr.
Hadd vigyem a hitet,
hogy szétoszlassam a sötétséget,
s az örömöt vigyem oda,
ahol szenvedés az élet.
 Ámen.


 
Székely asztali áldás
Evés előtt

Ki asztalt terítesz az égi madárnak,
Teríts asztalt, teríts szegénynek s árvának.
Nyújtsd ki Atyánk, nyújtsd ki jóságos kezedet,
Adj a koldusnak is tápláló kenyeret.
Ételben, italban legyen bőven részünk,
Gondviselő Atyánk, könyörögve kérünk.
Ámen

Evés után
Gondviselő Atyánk, asztalodtól kelve
Szívből hálát adunk kezünk összetéve.
Áldd meg ezt a házat s ennek gazdáját,
Fordítsd vissza néki a vendéglátását.
Szánd meg a szegényt, a szenvedőt s az árvát,
S a benned bízóknak viseld mindig gondját!
Ámen

 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 Következő > Utolsó >>