Jézus a fény
Üdvözöljük, Vendég
Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon.    Elfelejtette jelszavát?
Reinkarnáció - tévtanításnak tartott az egyház szerint (1 fő olvassa) (1) Vendég
Ebbe a témába azokat az írásokat, körleveleket teszem, amiket "tévtanításnak" nevez az egyház. Sajnos!
A végére Hozzászólás a témához Kedvencekhez hozzáadta: 0
TÉMA: Reinkarnáció - tévtanításnak tartott az egyház szerint
#3234
Margit (Adminisztrátor)
Adminisztrátor
Hozzászólások: 4354
graph
A felhasználó távol van Kattintson ide a felhasználó profiljának megtekintéséhez
Reinkarnáció - tévtanításnak tartott az egyház szerint 7 éve, 7 hónapja  
.
Reinkarnáció


"Mágia és hit" rádiósorozat, 14. előadás

Gárdonyi Géza Isten rabjai c. regényében Jancsi frátert kioktatják a dominikánusok a reinkarnáció tanáról.

A keleten járó dominikánusok megismerkedtek a keleti filozófiával is. Haza is hozták. Beszélgettek róla. Hogy az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad a ruha, újat osztanak a világ-magazinból.

Már Petőfinél is találunk olyan verset, amelyben a reinkarnációt vallja:

Halhatlan a lélek, hiszem,
De más világba nem megy át,
Csak itt lenn a földön marad,
A földön él és vándorol.

Petőfi persze aligha hitt ténylegesen a lélekvándorlásban, kijelentése csupán játékosan magára öltött költői szerep, alkalom arra, hogy elmondhassa, milyen forradalmárokat tekint történelmi elődeinek. Gárdonyinál más a helyzet, ő a reinkarnációt ténylegesen vallotta, egri sírfelirata: "Csak a teste", azt jelenti, hogy testét valóban nem tekintette többnek elszakadt ruhánál; az ember "szerinte" kizárólag a lélek. (Ezt fejezi ki A láthatatlan ember regénycímével is.) Mint Ábrahám testvér mondja Jancsinak:

- Isten lehelete az ember.
- Testbe foglaltan.
- Most testbe foglaltan. Most. Érted? Most. De ki tudja, mikor lehelt ki engem Isten? Ez-e az első testem? Vagy ez már a második? Vagy a századik?
- Hát te is azt gondolod...
- Azt gondolom, hogy addig élünk ezen a Földön, amíg tisztára nem érezzük, hogy mikor azt mondom, én, az nem a test.

Ezek a nézetek a huszadik század második felében, a New Age hullám hatására, széles körben elterjedtté váltak. Emlékszem egy régebbi shareware (vagyis: kipróbálás után fizetendő) számítógépes programra, amely azzal biztatott regisztrációra (azaz: fizetésre), hogy az kitűnő karmát biztosít. Azóta a shareware programok készítői materiálisabb módszerekre tértek át (ha nem fizetsz, a program nem hajlandó tovább működni), de jellemző, hogy a huszadik század utolsó évtizedében a karmában való hitet ennyire általánosnak tekintették. A karma hindu fogalom, az ember cselekvését és cselekvése révén kialakult sorsát jelenti. A karma az a teher, amelyet az újabb és újabb testben történő újjászületések során föl kell dolgoznunk, hogy megszabaduljunk a reinkarnációk körforgásától, a szamszárától, és egyesülhessünk Brahmával vagy beléphessünk a vágyaktól mentes Nirvánába, a különböző vallási irányzatok tanítása szerint. A buddhizmus révén a reinkarnáció tana az egész Távol-Keleten elterjedt. De nem kizárólagosan hindu eredetű. Lélekvándorlás (metempszüchószisz) szerepel a görög filozófiában is, az orfikusoknál, Püthagórasznál, Empedoklésznél és Platónnál; vallották a reinkarnációt a gnosztikus szekták, a manicheusok és a neoplatonikusok. Az újkorban kedveztek a lélekvándorlás gondolatának Lessing és Goethe, Fichte és Schleiermacher, sőt Nietzsche is; lelkesen átvette az eszmét a teozófia, amelyből a New Age mozgalom született. Manapság alig-alig találunk mágikus irányzatot, amely ne vallaná egyszersmind a lélekvándorlást is.

A zsidó vallásban is találkozunk a reinkarnáció hitével. Ennek gyökerei azonban aligha bibliaiak. Hallgassuk meg erről Raj Tamás rabbit:

A lélekvándorlás (héberül gilgul nesamot, röviden gilgul) csupán a középkori zsidóságban jelentkezik (minden bizonnyal keleti, indiai hatásra), s akkor is elsősorban nem a hivatalos (rabbinikus) irodalomban. Így megtalálhatjuk ezt a gondolatot a 8. század közepén jelentkező karaita mozgalomban, több zsidó vallásfilozófus eszmevilágában, és mindenekelőtt a kabbalista irodalomban, majd később (a kabbala hatására) a kelet-európai hászidizmusban.

Silberfeld Jakab békéscsabai rabbi, aki a Holokauszt idején sem volt hajlandó magára hagyni híveit, hanem visszautasította a felkínált menekülést és hitközségének tagjaival együtt halt meg Auschwitzban, doktori értekezésében foglalkozott a zsidó lélekvándorlás-tannal. Ő mondja:

A Talmud idejében hódított tért a zsidók között, különösen a palesztinaiaknál és babiloniaknál a gnoszticizmus, Alexandriában pedig a platonikus eszmék találtak hálás talajra a zsidóság körében. A gnoszticizmus anyaméhében született a kabbala, a misztikus világnézetek és a titkos magyarázatok tudománya, amelybe azonban különféle csatornákon keresztül az alexandriai Philón újplatonizmusa is beszivárgott és annak egyik fő elemévé lett. A transzcendentális ideákat a kabbalisták az idegen bölcsészetei rendszerek értelmében fejtegették, de ezeket a rendszereket a Biblia, a monoteizmus (az egyistenhit) és a zsidó hagyomány mezébe igyekeztek öltöztetni.

Egy zsidó barátomtól úgy tudom, őt arra tanították, hogy újramegtestesülés akkor történik, amikor az ember nem végezte el feladatát a földi életben, ezért Isten úgy dönt, hogy visszaküldi őt a földre. Hozzátették, hogy egy embernek legfeljebb négy inkarnációja lehetséges. Mint azonban Silberfeld rabbi kimutatja, az ilyen nézetek forrása a zsidó okkultizmus, a kabbala; tehát nem a Biblia. Az Ószövetségből csak gyönge, mit sem bizonyító érveket tudnak fölhozni a lélekvándorlás hívei. Pl. "Por vagy, és visszatérsz a porba" (Ter 3,19) szerintük azt jelenti, hogy "visszatérsz egy másik testbe". De a vers első része világosan mondja: "Visszatérsz a földbe, amelyből vétettél." Vagy amikor Ádám Szet születése után így szól: "Másik magzatot adott nekem Isten Ábel helyett, akit megölt Káin!" - szerintük ez azt jelentené, hogy Szet nem más, mint Ábel reinkarnációja. De ez teljesen önkényes értelmezés, semmiképpen nem következik a szövegből. A többi ószövetségi érv is hasonlóan erőltetett. Kizárólag az fogadhatja el ezeket argumentumnak, aki eleve hisz a lélekvándorlásban. Ez világosan mutatja, hogy a reinkarnációs eszme nem az Ószövetségből származik, hanem csak utólag keresnek hozzá bibliai megalapozást. Maga Silberfeld is kritikusan szemléli a lélekvándorlás tanát, és bemutatja, hogy annak a zsidóságon belül is komoly ellenzéke van.

Hogy állunk az Újszövetséggel? Az Isten rabjaiban Fráter Rudolf fogalmazza meg Gárdonyi nézetét:

Miért ne hinném? ... A hitünk nem mond ellene. A vallásunk meg nem tiltja, hogy ne higgyük. Miért szenvedne itt annyit az ember, ha nem követett volna egy előbbi életében bűnöket? A kis ártatlan gyermek a fogzásban, torokgyíkban... Az ember munkájában is van logika. Isten munkáiban ne volna?!

Gárdonyi fejtegetésében kettős hiba van. Az első az a tévedés, hogy hitünk nem mond ellene a reinkarnáció tanának. Mi Jézus evangéliumában hiszünk, márpedig annak izzó magvához tartozik a sürgető felhívás a megtérésre. "Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok" (Mt 24,42). Szó sincs arról, hogy ráérnénk megtérni egy következő életben. "Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat" (Jn 9,4). A példabeszédbeli gazdag embernek a kárhozat kínjai között tudomásul kell vennie, hogy állapota végleges (Lk 16,19-31). Mint a Zsidó levélben olvassuk, „el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet” (Zsid 9,27). Kevés dolog világosabb az evangéliumból, mint az, hogy örök sorsunk egyszeri földi életünk során dől el. Az ember véglegességre rendelt lény, Isten örök szeretetében kell beteljesednie, és megadatott neki a gyönyörű és félelmetes szabadság, hogy visszavonhatatlanul döntsön. Egyúttal azonban a véges anyagi világba ágyazott lény is, az emberi szellem az anyaghoz van rendelve és testi folyamatok igénybevételével hozza meg döntéseit. Látni fogjuk, hogy ami totálisan és látványosan kizárja a reinkarnáció lehetőségét, az éppen a test és lélek egymásrarendeltsége.

Órigenész, a 3. század elejének nagy egyházi írója, a bűnbeesés és megtisztulás végnélküli körforgásában hitt, melynek során az emberi lelkek angyallá vagy démonná válhatnak, és újra emberré is testesülhetnek. Ezt ő még jóhiszeműen tanította, az origenizmust azonban az Egyház gondolkodása markánsan elutasította, a Tanítóhivatal ismételten elítélte, legmagasabb szinten 553-ban a II. Konstantinápolyi Zsinaton. Az Egyház nem fogadja el a lélekvándorlást.

Gárdonyi másik tévedése a fent idézett szövegben, hogy Isten műveibe kényszerítő logikát visz, amely magát Istent is köti. Így vezeti le a reinkarnációt abból a tételből, hogy ártatlanul nem szenvedhetünk, mert ez igazságtalanság volna. Csakhogy a tétel hibás. A szenvedés nem okvetlenül büntetés. Az ártatlanok szenvedése lényeges része a keresztény világképnek: az ártatlan Jézus szenvedése váltott meg bennünket. Az Ószövetségben Jób könyve hosszadalmasan viaskodik az ártatlanok szenvedésének problémájával, míg végül ott köt ki, hogy a dolog Isten misztériumához tartozik, akit nem lehet felelősségre vonni. Az újszövetségi kép még mélyebb: magát a megfeszített és föltámadt Jézust nyújtja nekünk válaszként a kérdésre. A szenvedés, mint kiüresedés, mint az emberi egzisztencia határainak lebontása, a szeretet áldozataként elfogadva megnyitja az embert az isteni transzcendencia előtt, amely Jézus föltámadásával boldogító gazdagságban áramlik be a megváltott emberiségbe. A forgószélből beszélő, félelmetesen szuverén Isten helyébe, aki előtt Jób megsemmisülve némul el, a nagypéntek borzalmától pünkösd tűztengeréig ívelő húsvéti misztérium fölfoghatatlanul csodálatos Istene helyébe a reinkarnáció eszméje olyan istenséget tesz, aki be van tokozva egy nyárspolgári logika csőrendszerébe. Istennek ez a lefokozása tökéletesen megfelel a mágikus világképnek, amely manipulálható numinózumot kíván. Ugyancsak nagyon megfelel a reinkarnáció a mágia emberképének is: "Olyanok lesztek, mint az Isten." Az ember lehetőségei határtalanul variálhatók: a félkezű nyomorék fanyűvő supermanként születhet újra, az idióta zsenivé válhat következő életében. Jusson eszünkbe a Tabula Smaragdina szövege: "Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van". A reinkarnáció olyan módon torzítja Isten és az ember képét, hogy ez a tétel hihetővé váljék. A kereszténységben viszont az ember, egyszeri és behatárolt lehetőségei közepette, azáltal tágul a végtelenbe, hogy mindenestül kiszolgáltatja önmagát Isten határtalanságának.

Nem vehetők komolyan azok az állítások, melyek szerint az Újszövetség maga is tanítja a reinkarnációt. Jézus beszél új születésről Nikodémusnak, de ez nem más, mint a "vízből és Szentlélekből" történő születés (Jn 3,5), vagyis a keresztény beavatás, a keresztség és a bérmálás, ami egyszeri földi életében teszi az embert Isten gyermekévé, nem pedig egy másik földi élet kezdete. Az is igaz, hogy Jézus Keresztelő Jánosról azt mondja: "Ő Illés, aki eljön" (Mt 11,14). De ennek a mondatnak értelmét Gábriel angyal Zakariásnak mondott szavai mutatják meg, amikor így beszél a születendő Jánosról: "Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa..." (Lk 1,16-17). Vagyis János Illés próféta szerepét fogja betölteni. Őrá vonatkozik Malakiás próféta jövendölése: &"Íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja, hogy visszatérítse az atyák szívét fiaikhoz, s a fiúk szívét atyáikhoz" (Mal 3,23-24). Illés előkép, amit János beteljesít: Illés szellemével és erejével jár, de ebből nem következik, hogy azonos Illés személyével. Jézus a színeváltozás után így beszél: "Illés valóban eljön, és helyreállít mindent. De mondom nektek: Illés már eljött, s nem ismerték fel őt, hanem azt tették vele, amit csak akartak ... Akkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik" (Mt 17,11-13). Mivel röviddel azelőtt Jézus Mózes és Illés társaságában mutatkozott előttük a hegyen, ezt aligha kellett volna nekik magyarázni, ha Illés azonos lett volna Keresztelő Jánossal, akit jól ismertek. János illési alak, a nagy térítő próféta típusa, még öltözködésében is Illésre emlékeztet, ám ebből csak Illés prófétai szerepét lehet rábizonyítani, nem személyazonosságát. Ha a Szentírás igaznak vallaná a reinkarnációt, sokkal világosabban kellene beszélnie – jelentékeny részét pedig törölni kellene.

Egyszer újságban olvastam egy kisbabáról, aki állítólag aranyfoggal jött a világra. Ebben a lélekvándorlás bizonyítékát látták, jóllehet legföljebb az aranyfog-vándorlást bizonyítaná "már t.i. ha igaz volna. De, fájdalom, amint nem hiszek a fán termő kacsák meséjében, úgy ebben sem hiszek. A kacsák a sajtóban teremnek. Nem tudom, mennyire hitelesek az időnként felbukkanó történetek, amelyek szerint egyes gyermekek emlékezni vélnek állítólagos előző életükre, leírnak helyszíneket, amelyet sosem láttak. Ám amennyiben hitelesek, fölmerül a kérdés, hogy mások miért nem emlékeznek előző inkarnációjukra? Mert a nagy többség nem emlékszik. Ha egy ilyen történet valóban igaz, nem tudom mással magyarázni, mint démoni befolyással, adatközléssel. Ami, sajnos, lehetséges - a reinkarnáció viszont, mint nyomban kifejtem, nem lehetséges. Müller Péter író és okkult mester biztosan tudni véli, hogy az öngyilkossá lett színész, Latinovits Zoltán, előző életében Gogol volt, a nagy ukrán író. Többek között azzal bizonyítja ezt, hogy amikor Latinovits Cipollát alakította a Mario és a varázslóban, nagy orrot tett föl, és Gogolnak is nagy orra volt. Ellenállva a kísértésnek, hogy megkérdezzem, történetesen miért nem Cyrano de Bergeraccal azonosítja szegény Latinovitsot, annyit azért megjegyeznék: még jó néhány millió ember élt a történelemben, akinek nagy volt az orra. A dolog kissé komolytalan. Az eredeti Bhagavad-Gita című kiadványban van egy képsor, amely szemlélteti, hogyan alakulnak át az emberek az újraszületéskor karmájuk következtében: a húsevőből tigris lesz, a haspókból disznó, a hajladozó ledér táncosnőből görbe fa, a hétalvóból medve. E kétéltű rajzok alkotójának, gondolom, stílszerűen ebihalként illene reinkarnálódnia. A szemléltetés fölöttébb naiv.

Gyakran hivatkoznak a regressziós hipnózisra, mint a lélekvándorlás bizonyítékára. Csakhogy hipnotizált állapotban az ember erősen szuggesztibilis. Ha azt szuggerálják neki, hogy menjen vissza előző életébe, el fogja hinni, hogy volt előző élete. Az "előző élet" emlékei azonban, mint több eset bizonyítja, a jelen életből származnak. A húszéves Anna Settmann "előző életében" afrikai benszülöttként tengerparton, pálmafák között látta magát. Később ugyanazt a tengerparti tájat viszontlátta egy kétéves korában készült fotón, amely egy algériai nyaralásuk emlékét őrizte. Ő ezt tökéletesen elfeledte, de a hipnotikus állapotban előjött az emlék - tudatküszöbe alól, nem "előző életéből".

És most hadd mondjam el, miért vagyok teljesen biztos abban, hogy a reinkarnáció lehetetlen. Azért, mert az ember egységes lény. A lelkem én vagyok, de a testem is én vagyok. A test nem egyszerűen lakás, amelyből a lélek kiköltözik; ha a lélek elhagyja a testet, az ember meghal. Lelki funkcióinkhoz szükség van testünkre. Ezzel nem tagadom az ember természetfölötti jövőjét, de az a kegyelmi rendhez tartozik, nem a természet rendjéhez, s az is a test feltámadásával teljesül be. A merő természet rendje szerint az ember lelke, ha nem is semmisülne meg, a halál után nem volna képes további cselekvésre, kristályos időtlenségben maradna fenn. Ha viszont a lélek újból visszaágyazódik az anyagba, akkor azt a saját testévé határozza meg, hiszen az emberi szellem nem veszíti el személyazonosságát. Ha Gogol lelke újból testet ölt, az Gogol teste lesz, nem Latinovits Zoltán teste. Hitünk szerint ez meg is fog történni az Úr eljövetelekor, a holtak feltámadásakor. A föltámadt test azonosságát nem a molekulák azonossága biztosítja, elvégre testünk anyaga már életünkben is állandóan cserélődik, halálunk után pedig sok további test anyagává válhat. A föltámadt test azonosságát, mint Joseph Ratzinger - jelenlegi Szentatyánk - levezeti, a lélek azonossága biztosítja. A lélek szervezi a testet ezzé a testté. Egész egyszerűen ellentmondás, hogy ugyanaz a lélek egy másik testben éljen tovább. Ha a lélek ugyanaz, a test is ugyanaz; a föltámadás dicsőségét magára öltve is ugyanaz a test marad. A lélekvándorlás lehetetlen.

Mellesleg: erkölcstelen is. A kereszténynek azt mondja: ráérsz megjavulni következő életedben. Hogy a hindunak mit mond, arra nézve kérdezzük meg a Bhagavad-Gitát. Arjuna herceg habozik ütközetbe bocsátkozni, mert polgárháborús ellenfelei rokonok, ismerősök, általa tisztelt, szeretett személyek. Krisna viszont arra buzdítja, hogy csak hányja őket kardélre szorgosan, - hiszen az elpusztíthatatlan, felfoghatatlan és örök élőlénynek csupán az anyagi teste van kitéve a megsemmisülésnek ... Miként az ember leveti elnyűtt ruháit és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe”. Ez a lélekvándorlás üzenete. Vétkezz nyugodtan. Gyilkolj nyugodtan.

2006. június 8. http://www.hagiosz.net/?q=reinkarnacio
 
Naplózott Naplózott  
 
Módosítás: 2011.12.12 14:16 Név: Margit.
 
--
``Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek, Hogyha Istenem úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.``
  A téma lezárása megtörtént.
Az elejére Hozzászólás a témához
Támogatja a FireBoardegyenesen az asztalra hozza a legújabb hozzászólásokat