Kórteremben PDF Nyomtatás E-mail

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.
Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában,
a plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.
A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden
változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek
játszottak távirányítós ékhajóikkal rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg
kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy,
a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső
ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen.
A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az
ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember,
és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

A nővér elárulta, hogy az, az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.

Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat,
nem törődve saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket,
de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.
    (szerzője ismeretlen)

 
< Előző   Következő >