Légy Krisztushordozó PDF Nyomtatás E-mail
"Azt szolgálom, aki a legerősebb!"
"Én vagyok az!" - hazudta rá az ördög.
Alkut kötöttek, s elszegődött.

Aztán Jézus nevét ismerte meg.
Látta, hogy ahányszor kiejtik,
az ördög rémülten remeg.
"Hazudtál, mert Jézus a legerősebb!"
- kiáltott, és otthagyta egyik este.
Jézust kereste,
hogy néki ajánlja fel erejét.

Ment, mendegélt.
Zúgó folyamhoz ért.
Egy hófehérszakállú, halk öreg
útközben
olyan különös dolgokat beszélt:
hogy Jézust az szolgálja itt,
aki máson segít,
és gyámolítja
kicsinyeit, szegényeit,
a gyengéket, a védteleneket.
Megállt a zúgó folyam partján:
"Igaz lehet."

És akkor rimánkodva,
odatipegett egy öreg anyóka:
"A hidat elvitte az ár!
Sose jutok a túlsó partra már!"
Karjára vette. Átlábolt vele.
S szíve egyszerre
szokatlan melegséggel lett tele.
"Ez lenne hát Jézus szolgálata?"

Amint hajnalra vált az éjszaka,
a parton kunyhót épített,
s vitte, vitte át a hullámokon
a gyengét, a kicsinyt...
szolgált és segített.
Tudta: ez mind
Jézus szolgálata.
Néha mégis feltört a kérdés:
"De hol van Ő maga?"

Új reggel virradt, és a tiszta fényben
csendesen és szerényen
elébe állt egy gyermek.
"Vigyél át engem!" - kérte.
Vigyázva vette
széles vállára, mint a könnyű pelyhet,
s a hullámokba lépett.

Mire középig ért, roggyant a térde,
terhe olyan nehéz lett.
A gyermek fenn a vállán egyre nőtt.
És mintha már az vitte volna őt!
A másik parton remegve borult
le a lába előtt.
"Ki vagy te?" - kérdezte riadtan.
"Jézus!" - csengett a felelet. "Ne félj,
szolgálatodat elfogadtam."
Átszegezett, bilincset oldozó
kéz pihent lehajtott fején.
Szemét vakította a fény.
Aztán... nem látta már...
de szolgálta tovább.
És lett a neve Krisztushordozó.
(Túrmezei Erzsébet)

 
< Előző   Következő >