Jézus a fény
Üdvözöljük, Vendég
Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon.    Elfelejtette jelszavát?
Imre Margit - Az ÉN UTAM... c. könyvem (1 fő olvassa) (1) Vendég
A végére Hozzászólás a témához Kedvencekhez hozzáadta: 0
TÉMA: Imre Margit - Az ÉN UTAM... c. könyvem
#4393
Margit (Adminisztrátor)
Adminisztrátor
Hozzászólások: 3469
graph
A felhasználó távol van Kattintson ide a felhasználó profiljának megtekintéséhez
Imre Margit - Az ÉN UTAM... c. könyvem 1 hónapja, 1 hete  
.



Az Én Utam.... (írása folytatódik)
Irta: Imre Margit


1.rész

Az utam a születésemmel kezdődött. A leszületés alkalmával mindannyian hozzuk magunkkal az életfeladatainkat, amiket az ittlétünk alatt el kell (kellene) végezni. Ez sajnos nem is olyan egyszerű, mint ahogyan azt mi földi emberek elgondoljuk. A feladat az nagyon összetett, nem egy kirajzolódott kör, amit könnyen észre lehet venni.
Az élet produkál különböző élethelyzeteket, amiket mi problémáknak szoktunk nevezni, de ezekben rejlenek leginkább a legnagyobb feladatok sora. Az, amikor csak teszünk valamit és nem érdekel bennünket, hogy abból mi is lesz, az nem számít annak, hogy feladat, az csak egy beiktatott létra, hogy ennek segítségével hátha felismerjük, azt, amit nagyon fontosnak kellene, hogy legyen az életünkben.

Én a jelen helyzetben már egészen másként látom és élem a mindennapjaimat, mint mondjuk 20-25 évvel ezelőtt, amikor még csak azt gondoltam, hogy az a fontos, amit látok, amit nem látok az nincsen. Hát ez egészen másként van, mint amit akkor gondoltam a világról.
Én egy hívő katolikus családban születtem, mármint olyan ritkán templomba járó, Istenfélő szülőktől, amikor is még nagyon távol állt az emberiség a spirituális fogalmaktól. Számomra a család jelentette az egyetlen formát az életemben, mert nem tudtam akkor még semmit a másik világról, a szellemvilágról.
Az akkori időben még csak nagyon kevés olyan szellemi tanítás létezett, ami segíthette volna az embereket a szellemi fejlődésükben. Azóta olvastam már sok könyvet, amik az akkori időből származnak, de ezek csak nagyon szűk körökben voltak kaphatóak, és az emberek sem voltak annyira fogékonyak a szellemi tanításokra, mint manapság. Ma már nagyon sok lehetőség nyílik azok számára, akik nyitottak és vágynak a lelki dolgok után. Sok könyv jelent meg az elmúlt 20 évben, amikor is szabadabbá váltak a szellemi tanítások közlése, mint régebben. Innentől kezdve sokan megnyíltak, a lelkük érezte, hogy nem csak a fizikai élettel kell foglalkozni, hanem a szellemivel is, ami eddig nem került látókörébe az egyszerű embernek.

Az én számomra sem volt ismert a szellemi tanítás, sőt még a biblia sem, mert az sem volt a családban, mert akkor régen azt mondták, hogy azt csak a papok használhatják, sőt bűnnek kiáltották ki, aki abban akart kutakodni. Én ugyanis egy nagyon egyszerű, parasztcsaládban születtem az Alföldön, messze a városoktól, ahol egyáltalán nem volt lehetőség semmiféle külső információra, csak ami a családunkban és esetleg a szomszédoknál történt.
A szomszédok is elég messze voltak, de a látóhatáron belül. Újság - postás elég ritkán járt kint a tanyavilágban.

Összességében a jelen helyzetemben már egészen másként látom a régi "énemet", mert rájöttem, hogy az is része volt a feladatomnak. Látni azt, hogy hogyan segít az Isten ki abból a helyzetből, amiben benne voltam. Ha az élethelyzetem nem változott volna meg, valószínű, hogy nem jutottam volna a szellemi fejlődés ezen lépcsőjére el.
Ebben volt a segítségemre az édesapám, (Isteni irányítás alatt) aki megrögzött parasztember volt és maga gazdálkodott, amikor a hatvanas években a Tsz-ek megalakultak nem tudta elviselni azt a kötöttséget és veszteséget, és akkor úgy döntött, hogy vesz egy tanyát a megyeszékhelyen, a városhoz pár kilométerre. Most már tudom, hogy az nem volt véletlen, hogy ő akkor így döntött, mert az Isteni erő őt arra inspirálta, hogy a feladatomban segítsen, ezt még valószínű az égi otthonunkban közösen vállaltuk.

Azt hiszem ez volt az első lépés ahhoz, hogy a feladatomat teljesíteni tudjam. Ő megtette az első lépést, a lehetőséget biztosította, és a többi már rajtam állt, hogy felismerjem a lehetőségeket. Ha ezt a lehetőséget nem kaptam volna meg, valószínű, hogy nem tudtam volna érvényesülni, ha nem költözünk be közel a városhoz, mert innentől kezdve már csak rajtam múlott, hogy hallgatok-e a benső érzésekre, a segítségekre.
Az általános iskola 6 osztályát a tanyavilágban lévő összevont iskolában végeztem, ami az otthonunkhoz kb. 4-5 km-re volt. Így visszanézve rettenetes lehetett pici kislányként olyan messzire elgyalogolni hóban, fagyban, hidegben.
A városba vezető köves út is 6 km-re volt hozzánk, ahol buszra lehetett szállni, de ez éppen ellenkező irányban volt, mint az iskola.

A városhoz közel való költözésünkkel megváltoztak a lehetőségeim is. Az iskola itt is 3 km-re volt, mert nem a városba jártam, hanem peremkerületi iskolába. Itt végeztem el 7-8 osztályt, ami nagyon nehéz volt a számomra, mert egy tanyasi összevont iskolából bekerülve egy városi iskolába, egészen mások voltak az elvárások, mint ahonnan jöttem. Sokat küzdöttem a tanulással, lemaradásaim voltak a két iskola közötti tantervekből kifolyólag.
A 8. osztály elvégzése után édesanyám közbenjárására ( segítségével, amit ő is a belső irányításra tett), szakközépiskolába kerültem a városba. Én magam is hihetetlennek tartottam, hogy oda fogok járni, mert nem voltam olyan nagyon jó tanuló, hogy én képes legyek azt elvégezni. Édesanyám és a tanárom közös irányításával történt a jelentkezésem, amire fel is vettek. Ez is része volt a vállalt feladatomnak, amit az égi otthonomban vállaltam közösen a szüleimmel.
Naponta utaztam 2x6 km-t busszal a szakközépiskolába a megyeszékhelyre.
Itt is kimutatkoztak a régi hiányosságaim és ebből kifolyólag itt is sokat küzdöttem a tanulással, nagyon szorgalmas voltam, mindig tanultam, amikor arra időm volt, mert akkor még másképpen volt, mint manapság, hogy a gyerekek csak tanulnak. Nekem nagyon sok feladatom volt otthon, az állatok etetése, gondozása, vigyázása stb.
Szorgalmamnak és az Isteni segítségnek köszönhetően soha nem buktam meg, sikeresen leérettségiztem, amire ma már igazán büszke vagyok, mert abból a nehéz helyzetből kikerülve képes voltam helytállni és úgy végezni, mint akik mindig a városban életek és tanultak.

Most már egészen másként látom azt az élethelyzeteket, amiben felnőttem. Mert mi is lett volna belőlem, ha ezeket a feladatokat nem tapasztalom meg. Ezek tanítottak meg engem arra, hogy mennyire fontos, hogy ne azt tegyem, amit én akarok, hanem azt, amire a feladatom inspirál. Ehhez kaptam a szülőktől a segítséget. Mert ugyanis a leszületésünk előtt a szüleinkkel közösen vállaljuk a feladatot. Mindenki a reá eső részeket. Ha ők nem végzik el azt a feladatot, hogy a városba kerüljek, semmi esélyem sem lett volna arra, hogy középiskolába járjak, mert onnan képtelenség lett volna bejárni mindennap az iskolába, ami a későbbiekben meghatározója lett az életemnek. Ugyanis ha ők nem segítenek, akkor én sem tudok haladni az utamon, most már látom, hogy mennyire össze vagyunk kapcsolva egymással mi emberek, csak mi ezt nem tudjuk itt a fizikai síkon, akkor abban a helyzetben és sokszor nem a helyeset cselekedjük. A saját magunk mulasztásaival, hibáival másokat is befolyásolunk, akadályozunk a szellemi fejlődésében, haladásában.

A saját szellemi fejlődésemet nem én irányítom, hanem a körülményeim által megélt események azok, amelyek segítenek továbblépni a szellemi lépcsőn.
Én eddig csak abban tudtam magamat segíteni, hogy nem akartam olyan eseményekbe, történésekbe belekerülni, amelyek nem tesznek nekem jót. Tudatlanul tettem ezt, de csak a fizikai szinten tűnt annak, mert egyébként a szellemi irányítás az mindig működik, akár tudunk róla, akár nem. Ha nem hiszünk Istenben, akkor is működik az Isteni védelem bizonyos fokon. Nem minden történhet meg velünk, mert ha olyan dolgokba keveredünk bele tudatlanul, a szabad akaratunk által, ami később akadályozza a szellemi feladataink felismerését és megélését, akkor a szellemvilág segítői közbelépnek abban a helyzetben és esetleg elhárítják vagy megszüntetik azt a helyzetet, amit mi földi emberek jónak ítéltünk meg, de a szellemi feladataink, a lehozott élettervünk elvégzésében gátoltak volna. Ilyenkor szoktak történni a számunkra nehéz élethelyzetek, betegségek, balesetek stb., mert ezek által kizökkenünk abból az életritmusból, amiben éltünk. Ilyenkor általában az emberek el szoktak gondolkodni, hogy miért is történt vele ez a nehéz helyzet. S amikor az ember már gondolkodni kezd, akkor már a szellemi segítők is jobban tudnak a segítségére lenni, mert a küldött sugallatok, inspirációk jobb esetben már más irányba tereli a figyelmét, és máris a feladata felé halad.

Én is belekerültem ebbe a helyzetbe, az én számomra is segítségre volt szükség, mert én sem tudtam az életem dolgait olyan sorrendbe terelni, ami a segítségemre lett volna. Ezért a szellemi vezetőim más irányba terelték a figyelmemet, kaptam hideget, - meleget az élettől, rengeteg szenvedésen kellett keresztül mennem ahhoz, hogy 45 éves koromra felismerjem azt, hogy az itt létem a földi világban nem az igazi, az igazi életem a szellemvilágban van. Lehet, hogy ez most furcsán fog hangzani sokak szemében, de a valóság az nem itt van, hanem az égi otthonunkban.

Az én földi életem azzal kezdődött, hogy nem volt jól megtervezve az életem, mármint a földi életem feladatai, mert a születésünk után elkezdődik a földi életünk feladatai, amit az égi otthonunkban tervezünk meg, és ahhoz kapjuk a fizikai síkon a segítségeket, élethelyzetek formájába, család, munkahely, barátok, rokonok stb.
Az én földi életem azzal kezdődött, hogy nagyon nehéz körülmények közé születtem, nem a megszokott időre, hanem földi nyelven mondva, koraszülöttként majdnem 7 hónapra. Abban az időben és környezetben nem volt korház, újszülött osztály, inkubátor stb. Otthon születtem és nagyon kicsi súllyal, a feltételek hiányában nem volt semmiféle lehetőség arra, hogy az életben maradásom biztosítva legyen fizikai szinten. Ebben kizárólag az Isteni segítség volt a számomra, amit most már biztosan tudok, hogy az Ő segítségével maradtam életben akkor csecsemőként. A bábaasszony és a szülők, nagyszülők azonnal azt mondták, hogy gyorsan el kell vinni a templomba, hogy megkereszteljenek, mert nem biztos, hogy életben tudok maradni, A külső jelek által döntöttek így. Az édesapám azonnal lovas kocsival vitt 6 km-re egy faluba este, hogy a pap azonnal kereszteljen meg, mert nem biztos, hogy a reggelt megérem. Hát megértem hála Istennek és azóta is itt vagyok, mert feladatom van, mert itt kell lennem, de ezeket a helyzeteket valószínű, hogy meg kellett, hogy éljem, mert a lélek a tapasztalások útján fejlődik.

Az ideérkezésem nem volt könnyű ebbe a földi világba, de a feladataim ezt kívánták meg, hogy ezek által fejlődjek. Addig ezt nem tudtam felfogni, amíg nem jutottam a spiritualitás olyan fokára, hogy ezt megértsem, hogy miért vannak ilyen történések az emberek életében.

Én spirituális tanítóként születtem, azért jöttem, hogy segítsek az embereknek haladni, megtalálni az útjukat, az Isteni utat. Ahhoz, hogy én segíteni tudjak, az életemben meg kellett tapasztalnom nagyon sok élethelyzetet, hogy tapasztalatot tudjak gyűjteni. Ez nem mindig volt tudatos a számomra, néha csak beszélgettem valakivel és olyan dolgok kerekedtek ki belőle, hogy neki segítségére tudtam lenni akkor, abban a helyzetében.
A későbbiekben már tudatosan tettem a jót, igyekeztem nem akadályozni magamat a lelki fejlődésemben, mert 1995-ben, amikor tudatosan léptem az Isteni Útra, onnantól kezdve az életem teljesen megváltozott. Az addigi nehéz élethelyzetek eltűntek az életemből, csupa öröm és béke volt a lelkemben. Mindig törekedtem azután arra, hogy a lelkemben ezt a jó érzést megőrizzem, fejlesszem és megtarthassam. Ezért innentől kezdve már tudatos volt az életem, nem a véletlenre bíztam, hanem hagytam magamat az Isteni sugallatok által vezetni. Ezek a sugallatok előtte is meg lehettek az életemben, csak én nem hangolódtam rá az Isteni rezgésekre, nem volt bennem meg az a szellemi tisztaság, ami által képes lettem volna ezeket a halk hangokat, érzéseket felismerni és annak fényében cselekedni.

Itt a földi világban nagyon nehéz megtalálni az Isteni utat, ha nem vagyunk annak tudatában, hogy miért vagyunk itt, mi az, amiért ide megszülettünk, miért nem máshová születtünk, miért éppen abba a családba stb.? Én is csak akkor figyeltem fel ezekre, amikor 1995-ben beteg lettem. Akkor még nem tudtam, azt, hogy az Isten gyógyít, ha betegek vagyunk, mert én akkor csak a gyógyszereket és az orvost tudtam, hogy meg tudnak gyógyítani. Így vezetett el az Isten engem egy olyan természetgyógyászhoz, aki által meggyógyultam a betegségemből. Számomra az teljesen hihetetlen volt, igaz nem is hittem benne, de mégis meggyógyultam, ott történt velem meg az én "Pál fordulásom". Amikor már hazafelé jöttem, (200 km-re volt) olyan boldogság érzés volt bennem, hogy amit még soha nem éreztem, nem tudtam, hogy mi történt velem. Valójában ott érintett meg az Isten, ott találkoztam az Igazi Istennel, a szeretettel, a fénnyel. Addig csak a szüleimtől, ahogy tanultam, a büntető Istent ismertem, amitől valójában féltem, nem is közeledtem hozzá, távolságtartó voltam vele.

Ott érintett meg a szerető Isten, aki nagyon szereti gyermekeit és nem bünteti őket, hanem mi magunk büntetjük magunkat azzal, ha rosszat cselekedünk, a szeretet törvénye ellen cselekszünk. A cselekedeteink következménye a számunkra kellemetlen élethelyzet, de ezek is azért vannak, hogy visszavezessenek a helyes útra, amelyről letértünk.

Minden élethelyzet arra tanít bennünket, hogy a legjobb tudásunk szerint éljük meg azt a feladatot, élethelyzetet, amibe belekerültünk. Ha nem sikerül azonnal megoldani egy feladatot, Isten kegyelemből, újra küld a számunkra egy élethelyzetet, ami nagyon hasonló az előzőhöz. Az emberek szokták is mondani, hogy már megint ugyan az a problémám, mint előzőleg. Igen. Amíg nem oldjuk meg a feladatainkat helyesen, addig az a számunkra ott lebeg, bármikor találkozhatunk vele. Ezek mind vállalt feladataink, amit leszületésünk előtt vállaltuk, hogy ebben a földi életünkben ezeket a hibáinkat kijavítjuk. Mert ugye azért születtünk a földre, hogy tanuljunk, szellemi tanulásra gondolok, és a sok hibáinkat, ami nem az Istentől származó cselekedetek javítsuk. (Ilyenek az irígység, a hatalomvágy, bosszú, harag stb. ), ezek a tulajdonságaink, amíg megvannak akadályoznak abban, hogy az Isteni utat járjuk, mert ezek eltérítenek bennünket a helyes útról, a keskeny útról. Amíg az ember arra gondol, hogy mit tegyen a másik emberrel, ha őt megbántja, akkor ő nem képes arra, hogy az Isten akaratának megfelelően élje az életét, mert az Isteni tanítás szerint, "Szeresd felebarátodat, mint saját magadat", elv nem tud érvényesülni, mert az ember lelkében még él a gyűlölet, a harag stb. Azért fontos, hogy az emberek alakítsák át a gondolkodásukat, mert hiába tervezi el valaki, hogy ő az Isteni utat akarja járni, de a lelkében él a gonosz gondolat, tettében a gonosz cselekedet, addig nem tud az Istennel kapcsolatba lépni, mert a szál nem köti őt össze, mert Isten a szeretet Istene, nem a gonoszságé.

Én ebben a helyzetben is nagyon sok rossz lépést tettem meg, mert nem figyeltem eléggé az Isteni hívásra, a jelekre, mind ez akkor történt még meg, amikor még a világi életet éltem, nem a szellemi életet. Amióta tudatosan élem a mindennapi életemet, 20 éve, azóta ha valami nem sikerül, akkor elkezdek gondolkodni, hogy ez miért is történt így. Belenyugszom, ha valami nem az én akaratom szerint történik, mert tudom, hogy az Isten szeret engem és a legjobbat akarja a számomra adni, és abban a helyzetben nekem nem lett volna jó. Utólag már látom is, hogy miért is nem sikerült az, amit én terveztem el. Csodálatos dolog, ha erre rájövünk és ráhagyatkozunk az Istenre, hogy Ő irányítsa az életünket.

A mindennapi életünk ritmusa által nem vagyunk képesek arra, hogy figyelemmel legyünk azokra a feladatokra, amelyek várnak ránk az életünk során. Az én helyzetemben is nagyon sok olyan esemény történt, amelyekre egyáltalán nem figyeltem és ezáltal nem is voltam felkészülve azok fogadására sem. Így történtek a sok csúszások, rettenetes nagy változások a földi életemben.
Az élet már csak ilyen, tele nehéz feladatokkal, nekünk is csak addig kell erre nagyon odafigyelni, amíg nem vagyunk készek arra, hogy felismerjük az adott feladatot.
Egy adott feladat lehet pl. egy családi téma, vagy egy párválasztás, munkahely stb., mert ezek által kerülünk közelebb egy feladathoz, amit éppen azok az emberek által fogunk megtapasztalni, akikkel majd találkozni fogunk. De ha nem figyelünk és mondjuk, nem fogadom el azt az állást, vagy a párválasztásnál rosszul döntök, akkor nem tudok eljutni ahhoz a feladathoz, amit vállaltam, mert a lehetőségek nem adottak.
Ilyenkor szoktak történni számunkra kellemetlen események, amelyek próbálnak bennünket más irányba terelni, hogy a feladat közelébe kerüljünk. Ilyen feladat lehet pl. az amikor nekem vagy éppen másnak is van olyan lehetősége, hogy más irányba halad, más munkahelyet választ, mert az számára valami miatt szimpatikusabb, de rövid időn belül valami miatt már az ember nem is érzi magát olyan jól, mint azt ahogyan elképzelte.
Mindez azért van, mert a lélek arra inspirálja az embert, hogy közelítsen a feladatához, mert abban az élethelyzetben azt nem tudja csinálni, mondjuk, nem azok az emberek veszik körül, mint esetleg, ha a másik munkahelyet választotta volna.
Ezek az események nagyon változatosak, mindenkinek más és más, mert mindenki más feladattal születik le, mindenkinek más hibákat kell kijavítani, abban az életében, és ehhez más tulajdonságokkal is rendelkezik.
Míg valakinek nagyon könnyen megy, mondjuk egy szerelési munka, addig a másik ember csak küszködik vele, mert neki még azt ebben az életében meg kell tanulnia, és lehet, hogy a másik embernek nem okoz semmiféle gondot, mert neki nem azt kell ebben az életében megtanulnia, hanem valami mást, ami lehet, hogy annak az embernek, akinek a szerelési munkák okoznak nehézséget, neki semmi gondot nem jelent. Ebből is látszik, hogy mennyire különbözőek vagyunk mi emberek itt a földön.

A földi élet tele van nehézségekkel, de ezek a nehézségek csak addig tűnnek nehézségnek, amíg nem ismerjük fel annak a jelentőségét. Az, amikor csak élünk, de nem éljük az életünket, az nem vezet sehová. A földi életnek nagyon fontos eleme a tanulás, a fejlődés, ami csak abban az esetben tud megvalósulni, ha az ember nyitott és figyel, nem tereli el a figyelmét a fizikai élet nehézségei. Nagyon fontos, hogy csak azt tegyük, amit a lelkünk diktál, amit úgy érezzük, hogy ezt meg kell tennem. Egy idő után már természetessé válik, az, amikor valamit nem akarunk megtenni, az azért van, mert a lélek nem késztet bennünket arra a cselekedetre.
Ilyenkor már figyelünk magunkra és kevesebb olyan cselekedetet hajtunk végre, ami nem segít bennünket tovább. Minden feladat, amivel találkozunk a földi életünk során, csak mi kategorizáljuk be őket, munka, család, gyerekek stb. Ezek csak eszközök, hogy közelebb kerüljünk a feladathoz és azt helyesen oldjuk meg.

Erre egy példát szeretnék mondani: ha egy anyuka csak addig tartja a gyerekét, gyereknek, amíg ő gondoskodik róla, azután amikor kirepül a családi fészekből már úgy gondolja semmi gondja tovább vele, nem függnek egymástól. Ez nem így van, a feladat közös, mindkét részre, a továbbiakban is együtt kell megoldani dolgokat, ha nem is látszik közösnek, mert mondjuk, ha a fiú lerészegedik és nem tud családot alapítani emiatt, a gyereknek nem lesz tovább leszármazottja, ami pedig egy újabb feladat lenne az anyának, vagyis akkor már nagymamának és a gyereknek, aki akkor már, mint apa. Nagyon összetett a földi élet feladatai. Ebből is látszik, hogy mennyire össze vagyunk kapcsolva, és mennyire függünk egymástól.

Az élet nehézségeiben nem vagyunk magunkra hagyva az Isten mindig küld számunkra segítséget, ha nekünk arra szükségünk van, az életfeladataink megoldásához.
Én személy szerint arról tudok beszámolni, hogy nagyon sok segítséget kaptam az életemben a Jó Istentől. A segítség nem mindig olyan helyzetben történt, amikor azt én akartam, hanem amikor az Isten azt jónak látta az életemben. Mi emberek nagyon sokszor kívánjuk a jót az életünkbe, de az nem mindig sikerül annak, aminek szeretnénk, de utólag rájövünk, hogy de jó, hogy akkor az, nem úgy sikerült, ahogyan azt én elképzeltem. Az Isten a segítséget mindig az életfeladatainkhoz adja, Ő látja, hogy abban a helyzetben nekünk mire van szükségünk.

Én nem tudtam például azt, hogy nekem hamarabb kell, hogy nyugdíjba menjek, mint mondjuk azok, akik velem egykorúak. Semmi jel nem mutatott arra, hogy ez meg fog nálam történni régebben. Volt idő, amikor, én szerettem volna, de akkor a lehetőségek nem voltak meg, nem is foglalkoztam vele azután néhány évig, míg egy este egy hang formájában Isten küldte a segítséget, hogy a számítógépen keressek utána a nyugdíj igazgatóság honlapján. Hosszas keresés, olvasgatás után találtam rá a honlapon, hogy egy jogszabály megváltozott, és így korábban nyugdíjas lehettem.
Csodálatos, hogy az Isten ebben segített nekem, nem akkor, amikor én akartam, hanem amikor a feladatom azt megkívánta. Lehet, ha türelmetlen lettem volna, háborogtam volna, akkor csúszott volna a feladatom Ha nem kapunk rögtön segítséget, amit szeretnénk, ne keseredjünk el, ha az életfeladataink között az szerepel, akkor, ha az Isten azt jónak látja a feladathoz, akkor fog segíteni. Legyünk türelmesek és kitartóak, higgyünk abban, hogy az Isten nem hagy magunkra, gondoskodik rólunk. De ehhez nekünk is úgy kell élni a mindennapi életünket, hogy erre méltóak legyünk. Nem lehet követelni csak kiérdemelni mindent.

A feladatok sora az nem a mi akaratunk szerint van, hanem ahogyan azokat a feladatok sora megkívánja. Nem lehet egyetlen egyszer sem olyan a földi élet során, hogy az ember azt akarja és az azonnal úgy is történik meg. Mi emberek sokszor csak azt látjuk, hogy ez most pillanatnyilag jó lenne a számunkra, de az nem biztos, hogy a későbbi feladataink tudnának-e kapcsolódni hozzá, mert akkor már más irányba terelődnénk.
Én is sokszor estem abba a hibába, hogy rögtön akartam valamit, de nem sikerült és akkor el is keseredtem, azt hittem, hogy az Isten nem szeret engem és azért nem segít. Voltak rossz gondolataim is, hogy miért is léptem én erre az útra, ha nem kapok segítséget. Igen, ezek mind a gonoszság által küldött gondolatok voltak, mert ha nem vagyunk figyelmesek, akkor a rossz gondolatokat tudjuk csak magunkba fogadni. Ez megtörténik minden emberrel, e miatt nem kell kétségbe esnünk, hanem fel kell állnunk és haladnunk tovább a helyes úton. Ha felismerjük a hibáinkat, akkor már jó helyzetben vagyunk, mert akkor már tudunk különbséget tenni a jó és rossz között.

A földi ember előtt mindig két út áll, mindig útelágazás elé ér, amikor döntést kell hoznia. Ezek nem olyan feltűnőek az emberek életében, ezek olyan természetes dolgok, de ha ráfigyelünk, hogy hogyan is döntünk, akkor nagyon jó helyzetbe kerülünk, mert akkor el tudjuk kerülni a számunkra kellemetlen dolgokat. A jó döntéseink jó gyümölcsöt teremnek, a rossz döntéseink kellemetlen (rossz) gyümölcsöt teremnek. Az élet már csak ilyen tele van apró gyöngyökkel, amiket ha nem vagyunk figyelmesek észre sem veszünk.

Erre nagyon jó példa, amikor egy ember nem csak magára figyel, hanem az embertársaira is tekintettel van, akkor az, az ember nem csak a maga életét teszi jobbá, hanem akikkel kapcsolatba kerül, akik a környezetében vannak, mert az általa végzett munka, hatással van azokra is, akik a környezetében vannak, ez lehet munkahely, család, barátok stb.
A földi életben nagyon sokszor olyan családok vannak, akik csak a maguk javát keresik, nem érdekli őket az, hogy a környezetükben van, akinek nincsen még ennivalója sem. Ezek az emberek nem tanulnak abból, hogy nekik meg kellene osztani a javaikat másokkal is, mert az Isten, az mindenkinek az Istene, és nekik éppen az lett volna a feladatuk, hogy képesek-e arra, hogy megosszák a javaikat másokkal. Azzal, ha ők adtak volna abból, ami nekik van, nem lettek volna szegényebbek, mert Isten azt nekik más formában visszaadta volna. Nekik ez lett volna a feladatuk, hogy felismerjék mások szegénységét és képesek legyenek adni a sajátjukból.

Ezért vannak ma a nagyon szegények és a nagyon gazdagok, mert harácsolnak az emberek, azt hiszik, hogy amit megszereznek az, az övék. Nem. Mert az Isteni kegyelem bármikor közbeléphet és elveszik az a vagyon, amit igazságtalanul, mások kárára gyűjtöttek össze. Isten mindig annyi anyagi javakat biztosít a földi élethez, hogy senkinek se kelljen szűkölködnie, de a másik ember kapzsisága következtében, elveszi azok javait, akiknek azt az Isten szánta a földi életében a feladataihoz.
Én nagyon sok ilyen és ehhez hasonló helyzetet tapasztaltam meg az életem során. Olyan helyzetet is láttam, amikor senki, de senki nem volt képes arra, hogy segítsen annak, akinek nagyon nagy szüksége lett volna rá. Ilyenkor már nem arra gondol az ember, hogy hogyan segítsen, hanem arra, hogy miért is történnek ilyen helyzetek az emberek életében. Nagyon sokszor van, olyan helyzet, hogy azt hisszük, hogy jól cselekedtük, ha adakoztunk egy utcai koldusnak, vagy bárkinek. Ilyen esetek is előfordulnak, amikor nincs esély sem arra, hogy lássuk az értelmét annak, hogy segítettünk. Ezek is feladatok, nagyon összetettek, amiket nagyon nehéz követni és helyesen kezelni a földi embernek. Nagyon sokan azért is nem adakoznak, mert azt látják, hogy az, akinek adtak, nem jó célra fordítja a pénzt, és ezzel bezárják a lehetőségét annak, hogy segítsenek.

Nagyon nehéz jó tanácsot adni ebben a helyzetben, mert senki, de senki nem ítélkezhet a másik ember felett, hogy az, miért olyan amilyen. Ebbe a hibába esik bele az emberiség nagy része, mert csak külsőleg lát és ítél. Nem tudja, hogy az a koldus most ebben az életében miért is vállalta ezt a feladatot, miért teszi magát ki olyan helyzetnek, amikor őt megalázzák, kigúnyolják, éhezik és megvetik. Lehet, hogy ő most ezzel a megalázott feladatával nagyon sok embernek képes segíteni, hogy felébressze bennük, azt az érzést, hogy tudjon segíteni másoknak, ne legyen önző, irigy stb. és lehet, hogy azok az emberek, akik ezt felismerik, hálásak lesznek neki a szellemvilágban, hogy segített nekik legyőzni a rossz tulajdonságaikat.

Azok, akik figyelmen kívül hagyják azokat az érzéseket, melyeket nekik javítani kellene ebben a helyzetben, csak legyintenek és elítélik a koldusokat és egyéb rászoruló embereket. Ez nem csak koldusokra vonatkozik, lehet az egy elesett ember a lépcsőn, vagy bármilyen eset, amikor valakinek segítségre van szüksége. Ha elmegyünk mellette közömbösen, akkor nem vettük észre a lehetőséget, a feladatunkat, amiben javíthattunk volna. Isten kegyelméből valamikor majd újra találkozunk hasonló esettel, mert a lehozott feladatunkhoz ez is hozzátartozik.

Az emberi utak nagyon változatosak és szegényes lenne azt mondani, hogy nem szépek. Minden út olyan, amilyenné teszi az ember. Lehet nagyon kellemes és boldog a földi élete annak, aki azt cselekszi, ami a lelkében él és dolgozik. Az ilyen ember tele van lelki élményekkel, neki az élete nem keserű, nem olyan, hogy meg akar szabadulni tőle. Nagyon sokan arra törekednek, hogy az életüket a kezükbe vegyék és irányítsák, mert nem találják jónak azt, ami a szellemi segítői tesznek a feladatai felismeréséért és annak elvégzéséért. Az ilyen emberek nem szívesen végeznek el olyan szellemi feladatot, amiben ők nem lesznek győztesek, nem lesznek olyan emberek, akikre felnéznek. Pedig a szellemi feladatok azok egymásra épülnek. Ha az egyiket nem végzi el, akkor a másikat nem találja meg, nem léphet tovább, amíg a feladatsor nem készül el. Nagyon sokan azt szeretnék, hogy ne legyenek az életükben olyan események, amelyek felkorbácsolják az idegeit, leveszik róla azokat a terheket, amelyek nyomják a vállát. Ilyenkor a lélek csak áll, nem halad, nem tud fejlődni, mert elvették tőle, azokat a lehetőségeket, amelyekben neki tanulnia kellett volna.

A lélek a leszületés előtt összeállítja a szellemi vezetőivel azokat a feladatokat, amelyeket az adott földi életében el akar végezni, Ilyenkor lesz benne olyan feladat is, amelyre még nincs teljesen felkészülve, de a feladatai végzése, tapasztalásai közben szerez annyi információt, hogy elvállalja azt is, amit nem biztos, hogy sikeresen tud elvégezni. Ez nem felelőtlenség, hanem a fejlődés olyan eszköze, ami nem mindenkinek adatik meg, mert azok a szellemi lények, akik, ezeket az embereket vezetik, irányítják a földi életükben, azok nagyon nagy segítséget nyújtanak az embereknek a földi életük során. Ilyen szellemi feladatot nagyon sok szellemi lény vállal a földi életben.

Én magam is megtapasztaltam már hasonló eseményeket az életemben, amióta tudatosan járom az Isteni utat. Nekem akkor jön a legnagyobb segítség, amikor azt hiszem, hogy nekem nincs semmi feladatom sem, egy kicsit elvagyok keseredve, valami nem sikerült, vagy csak úgy elégedetlen vagyok magammal. Mert ugye ilyen is előfordul, azt hiszem mindannyiunkkal, vannak nehezebb napjaink, nem mindig ragyog a fény a szemünk előtt.
Az ilyen események csak addig tartanak az életemben, amíg egy szempillantás alatt minden megváltozik, azonnal jobban érzem magamat, boldogság érzés tölt el, nem tudom, hogy ez hogyan történt, de nagyon jó. Ilyenkor a szellemi segítőink avatkoznak közbe, hogy ne kerüljünk nagyon mélyre, mert akkor onnan nagyon nehéz felállni és talpon is maradni.

A szellemi segítség mindig itt van velünk, csak nem mindig avatkoznak közbe, mert hagyják, hogy a feladatainkat magunk ismerjük fel, ők csak inspirálnak bennünket, a gondolatainkat befolyásolják.
Szellemi segítség nélkül itt a földi életünkben képtelenek lennénk élni, mert nem látnánk meg a szellemi feladatainkat, mennénk amerre csak látnánk, nem volna semmiféle vezetés vagy irányítás, akkor teljes káosz lenne az emberek élete.
Itt a feladataink közepette, nem lehet arról beszélni, hogy hogyan tennénk másként, ha lehetne. Ugyanis nem lehet másként, mert ha nem az Isteni utat akarjuk járni, akkor egészen más irányt vesz az életünk.
Nem biztos, hogy akkor is olyan jól éreznénk magunkat a bőrünkben. Vannak olyan emberek, akik ideig-óráig képesek a rossz irányt választani, de előbb-utóbb rájönnek, hogy ez nem jó nekik, nem érzik jól magukat, töprengenek, hogy mit kellene tenniük, de nem találnak rá a saját útjukra. Ilyenkor szokott az bekövetkezni, hogy addig keres-kutat az ember, hogy egyszer csak talál valami olyan könyvet, ami megállítja abban a gondolkodásában, amiben benne élt.

Ezért fontosak azok a könyvek, amelyek kinyitják a szellemi kaput az ember szívében. Ezek a könyvek olyan szellemi instrukciót adnak a kereső embernek, hogy elkezd másként élni, gondolkodni. Ez már nagyon jó, mert ezek által már képes arra, hogy eltaláljon arra az útra, amely neki rendeltetett erre a földi életére. Bizony nagyon sok ember csak addig jut el, hogy elolvassa a könyvet, de már nem veszi a fáradságot arra, hogy a leírtakon el is gondolkodjon. Az ilyen emberek hiába kapják a szellemi segítőiktől a gondolatokat, nem képesek a szerint cselekedni.

A szellemi élet nem csak abból áll, hogy elolvasok egy könyvet és kész, én már ráléptem a szellemi útra. Tévedés. A szellemi út az csak, akkor számít útnak, ha a mindennapi élet nehézségei által is képes marad arra, hogy a szeretet törvényeit, Isten törvényeit betartsa és annak függvényében éli az életét.
Az "élés" az nem azt jelenti, hogy minden pillanatban csak azt teszi, amit az esze diktál, hanem azt jelenti, hogy figyel a belső hangra, az Isteni sugallatokra és a szerint cselekszik. Az a jó, ha már az ember ezt természetesnek veszi, és nem kerül neki nehézségbe, hogy figyeljen magára. Előbb - utóbb ez természetessé válik mindenkinél, aki komolyan akarja az Isteni utat járni, aki nem csak azért teszi, hogy egy divathóbortot éljen, mert nagyon sokan csak azért foglalkoznak a spiritualitással, mert az manapság nagyon divatos.

Aki az életében éli a szeretetet, az nem mást tesz, mint az Isten akarata szerint él. Az Istennek nincsenek különösebb akaratai, csak a szeretet törvényén belül élve, tenni a jót, segíteni másoknak, ahol arra lehetőség nyílik.
Egy nagyon szép idézetet szeretnék elmondani, amiben szinte minden benne van. "JÓT GONDOLNI, JÓT MONDANI ÉS JÓT CSELEKEDNI."

A szeretet az nem egy varázsszó, hanem az Isten akarata szerinti élet. A szeretet nem más, mint az emberek java szerinti élet, abban a reményben, hogy mást tesznek, mert nekik az megadatott. A szeretet az, olyan, mint a cserépedény, törékeny, hamar meg tud sérülni, ha az ember nem figyel magára.
A sérült edény viszont törékeny, nem képes azt a feladatot ellátni, mint az egészséges. Ezért figyeljünk magunkra, törekedjünk arra, hogy ne sérüljön bennünk a szeretet.

A szeretet nem embertől való cselekedet, a szeretet Isten maga, mert a szeretet által lehet az embereknek élni a földi életüket, nem lennének képesek arra, ha a szeretet ereje nem járná át a lelküket. Egyáltalán nem lenne élet a földön, mert annak a hiánya által pusztulna el az emberiség. A szeretet szó alatt nem csak azt kell érteni, amikor az emberek fizikailag szeretik egymást, a szeretet az, az Isten fizikai megnyilvánulása. Ennek reményében lehet csak élet a földön, mert ennek hiányában nem lenne életképes a föld, nem lenne működőképes, vagyis a fizikai megnyilvánulás teljesen kipusztulna.

Az élet az maga az Isteni megnyilvánulás, ezért lehet ma csak fizikai életről beszélni a földön, mert a lelki élet, az Isteni élet nagyon kihalófélben van a földön. Az emberek lelke telve van gőggel, hatalomvággyal, írígységgel és más hasonló rossz tulajdonságokkal, amik akadályozzák az Isteni élet megnyilvánulását a földön. Azok az emberek, akik törekednek arra, hogy az életük jobbá váljon, azoknak kezd derengeni a szellemi élet, ami nem e világ örömei által adatnak meg a földi embernek. Mindig is volt olyan ember a földön, aki csak annak élt, hogy a mindennapi élet gondjaival foglalkozzon, nem érdekelte, hogy van más élet, jobb élet, ami nem a szenvedés, hanem az öröm, a szeretet tölt be.

Nekem csak azt kellene megértenem, hogy miért is vannak ezek a rossz tulajdonságok az emberek életében, miért nem csak a jó él a lelkükben. Nekem ezeket nagyon nehéz volt megértenem, amikor elkezdtem járni ezt az utat.
Ha egyszerűen adott a földi élet, akkor miért nincsen minden ember ebben a jó érzésekben, miért kell neki szenvedni. Nagyon sokáig tűnődtem ezeken a gondolatokon régen. Vagyis akkor értettem ezt meg, amikor már mélyebben kezdtem foglalkozni a szellemi élettel, a szellemi tanításokkal.
Olyan ez mint az iskola, ahol egymásra épülnek a tananyagok, nem előzheti meg egyik a másikat. Amíg nem értem meg az egyiket, addig nem haladhatok tovább, mert a szellemi lépcső nem összevisszaságra épül, hanem a rendre, mert Isten a rend Istene, nem a rendetlenségé, az összevisszaságé. Ahol ezek történnek meg, ott nem az Isten tanítását élik az emberek, ott az ellentét, vagyis a gonoszság működik.

A földi életben nagyon sok olyan tanítás van, ami nem mind hasonlít ahhoz, amit valójában kellene tenni az embereknek. A tanítások lényege, hogy ne ártson az egyik ember a másiknak, ne ítélkezzen egyik ember a másik felett, ne akadályozza egyik ember a másikat a szellemi fejlődésében, vagyis ne akarja a saját tanítását ráerőltetni a másik emberre.
Ha minden ember tekintettel lenne a másikra, hogy belássa azt, hogy minden embernek a saját útját kell járni, akkor nem lennének sokan abban a tévhitben, hogy az Isteni utat járják, de közben csak azt az utat járják, amit mások tartanak jónak. Lehetséges, hogy az csak a saját útja, nem késztethet másokat arra, hogy csak az a jó út, azaz Isteni út, és mindenkinek azon kell járni, vagyis azt a tanítást kell magáévá tenni, amit mondanak neki.

Sajnos nagyon sok ilyen és ehhez hasonló vallási tömörülés és csoportosulás (szekta) működik a mai világban, és az emberek abban a reményben, hogy a legjobb helyen vannak meg is nyugszanak, mert megmondják nekik mindig a tutit, vagyis nem kell nekik gondolkodni, feltétel nélkül elhisznek mindent, amit nekik mondanak. Mindez azért tud megtörténni, mert az emberek hiszékenyek, könnyelműek és szellemileg fejletlenek, vagyis tudatlanok a szellemi tanítások terén.

Ha egy kicsit is törődnének a szellemi fejlődésükkel, akkor nem hagynák magukat beskatulyázni egy adott szellemi irányzatnak. Mindezt azért tudom olyan határozottan állítani, mert én is megtapasztaltam már ezt a zárt szekta szellemi tanítást.
Amikor meghallgattam először a tanítást, nem is volt olyan rossz. El is jártam három évig egy ilyen szellemi előadásra háromhetente. Eleinte nem volt semmi feltűnő, tudni illik már 20 éve járom az Isteni utat, és sok helyen voltam, ahol tanulni lehetett. Így volt összehasonlítási alapom az előzőekhez, és a belső érzéseim mindig segítenek.

Ahogy telt az idő, egyre jobban beleláttam az egész csoportosulás életébe, ami a számomra kezdett nem tetszeni, de még azért maradtam, voltak nagyon kedves emberek is, akikkel nagyon jó barátságot ápoltunk és jó volt időnként velük találkozni.

Valójában a szellemi tanítás egy állandóan ismétlődő, szellemi gyógyító életéről szólt, aki már nincs ebben a földi világban. Azonkívül nem lehetett semmiféle más tanítást olvasni, sem könyveket, mert az nem volt oda való. Nem lehetett még az előadáson kérdést sem fel tenni, mert az előadó ezt nem engedte meg. Sőt ha valaki a nem tetszését akarta kinyilvánítani, arra lehetősége sem volt. Nem lehetett még véleményt sem mondani, mert az már rossz volt, az a gonosztól származott, kritizálásnak számított, azt pedig nem volt szabad.

Így beszabályozva lehet csak embertömegeket egyben tartani, közben állandóan arra kell figyelni, hogy nehogy valaki "felébredjen", mert akkor az egész tanítás hiába való volt.
Én amellett, hogy eljártam ezekre az előadásokra, én nem szakítottam az előző időben megtanult szellemi tanításokkal sem, amik nagyon hasznosak voltak, mert tudtam különbséget tenni. Számomra ezek az idők nagy tanítások voltak, hálás vagyok az Istennek, hogy ezeket megtapasztalhattam, mert így nem csak könyvekből tudtam megismerni a zárt közösségek életét, hanem saját magam megtapasztaltam az ott zajló eseményeket és kemény szabályokat.

Ebből világossá vált a számomra, hogy az emberek mennyire könnyelműek, nem törődöm életet élnek, még azok is akik, azt hiszik, hogy az Isteni utat járják. Ott a közösségben az volt a szokás, hogy mindenki csak azt teszi, amit mondanak neki, nem lehet önálló saját gondolata, vagy más szellemi tanításból példát adni, csak a közösségi tanítás.

Volt rá példa, hogy valaki meg akarta osztani a véleményét, vagy akart valami jó dolgot elmesélni a többieknek, de nem volt rá mód, csak ha kapcsolatban volt azzal a tanítással. Szóval így utólag már egészen másként látom azt az időt, amit ott töltöttem el. Amíg az ember benne van egy adott tanításban, nem lát tisztán, mert elvakítsák azok a tények a józan gondolkodását, amik ott uralkodnak, valahogyan azt hiszem, hogy olyan agymosásszerű dolog történik az emberrel. Most már látom, hogy mennyi ilyen ember él a földön, akinek megmondják, hogy hogyan gondolkodjon, mit tehet és mit nem, mert ezek a kemény szabályok, félelmek által képesek ma fennmaradni az ilyen és ehhez hasonló vallási és egyéb csoportok.

Hálát adok az Istennek, hogy én ebből a helyzetből az Ő segítségével kikerültem, mert lehet, hogy annyira elmerültem volna ebbe a tanításba, hogy végleg elvesztettem volna a kapcsolatot az Istennel.

Volt olyan megtapasztalásom is, hogy nekem nem kell ezt tanulnom, mármint a jelenlegi spirituális utat, az Isteni utat. Ott olyan felfordulás volt abban az értelemben, hogy az embereket olyan mértékben irányították, hogy nekik csak azt volt szabad tenni, amit mondtak, de szó szerint kellett a tanítást átadni. Nem lehetett "idegen" más szavakat használni, csak azt, ami a szabályok előírtak és az előadó mondott. Ezért nekem nagyon nehéz volt, mert én már mielőtt odakerültem nagyon sokféle tanítást megismertem, sok könyvet elolvastam és volt rálátásom a dolgokra. De azok, akik csak úgy "beestek az utcáról", azoknak tetszett a szép beszéd, mert a tartalmat nem ismerték, nem volt semmiféle előző fogalmuk az Isteni tanításról.

Egyszer az történt, de már akkor, amikor már kezdett nálam a fonal elszakadni, már nem jártam az előadásokra, de felhívott az előadó, hogy miért is nem járok, én elmondtam neki, hogy az ő cselekedetei, ahogyan ott viselkedik az emberekkel és velem is nem egyeztethető össze Jézus tanításaival, az evangéliumi tanítással, a szeretettel. Példákat mondtam neki, és azt alátámasztottam a bibliai idézettel. Ő erre csak nevetett és azt mondta, hogy én ezt nem tudom, sorba, amit idéztem neki, hogy ő ezt nem ismeri. Semmi ismerete nem volt a Jézusi tanításról, a bibliáról.
Ekkor én azt mondtam, hogy én nem is engednék közösségi vezetőt, akinek nincs bibliai ismerete, ezt idéztem neki: "mert hogyan tanítja az, az Igazságot, aki maga sem ismeri azt"? Erre nagy hallgatás volt a telefonba, gondolom megérintette az, amit mondtam neki, valahogyan nem tudta elviselni, ha más olyat mond amit ő nem tud. Nem volt más tudása, csak az, amit ott tanult és később már ő tanított, mint közösségi vezető.
Valójában benne tombolt a hatalomvágy, a törtetés az embereken keresztül, másokat kellemetlen helyzetbe hozva.

Én is majdnem belekeveredtem ebbe a hatalom által irányított helyzetbe, úgy, hogy majdnem el is vállaltam egy közösségnek a vezetését. Valójában már igent is mondtam, de akkor már a problémákat nagyon érzékeltem, de arra gondoltam, hogy ha én ott abban a közösségben az embereknek tudok segíteni, hogy megtalálják az Isteni utat, akkor örülni fogok. Nagyon szeretek az embereknek segíteni, hogy rátaláljanak az útjukra. De a helyzet megfordult, mert egy alkalommal még mielőtt kiléphettem volna előadást tartani, a közösség vezetőm, ellátott azokkal a parancsokkal, "hogy ezt így kell csinálni". Vagyis a közösségben nem lehet "össze-ölelkezni, pusziszkodni", mert akkor nincs tekintélye a vezetőnek. Ez engem nagyon megérintett, mert én, akiket szeretek, azokkal szeretettel ölelkezünk, ha találkozunk. A tekintélyt viszont az én tudásom szerint, nem azáltal szerezünk, hogy ilyen szabályokat alkotunk, hanem az emberek szeretete adja a tekintélyt. Én elmondtam, hogy nincs szükségem tekintélyre, mert mindannyian egyformák vagyunk, Isten gyermekei, nem vagyunk alá és fölé rendelve egymásnak.
Az ilyen szektákban sajnos csak a tekintély által lehet érvényesülni, be kell tartani a szigorú szabályokat és azzal irányíthatóak az emberek.

A másik nagy "parancs," ami nálam kiverte a biztosítékot, az volt, hogy "a közösségi órán ne idézgessünk a bibliából". Azt hiszem ez adta meg nekem a végső döntést, hogy én ilyen helyre nem megyek, visszamondtam az elvállalt közösség vezetői posztot, mert én nem tudok úgy beszélni az embereknek, hogy ne idézzek a bibliából.
Hogyan is lehetne az Isteni utat tanítani, ha nem idézek a Jézusi tanításból? Az én számomra nem lehet. Mások ezt szívesen megteszik, mert örülnek a hatalomnak, vagyis a titulusnak. Én annak egyáltalán nem örültem, amikor elvállaltam, nekem rögtön az jutott az eszembe, hogy "Istenem, ha rám bízol egy kisvárost, hogy segítsek az embereknek, hogy megtalálják a saját útjukat, Kérlek segíts nekem ebben". Hát segített, eltávolított onnan, megadta azt az erőt, hogy képes legyek visszamondani azt, amit könnyelműen elvállaltam. Így utólag már látom, hogy nem lettem volna képes Isten akarata szerint tanítani, mert a kötött szabályok miatt ez nem lett volna lehetséges. A személyes ellenőrzések és "egyesek" megkérdezése miatt, (besúgás) előbb utóbb úgy is lebuktam volna, leváltottak volna, mert én csak Jézus tanítása szerint tudok tanítani, ami nem megengedett. Az én közösségeimben is így tanítok. (ez pár főről szól, kis csoportok a lakásokban).

Igazából most már nagyon örülök annak, hogy ez így történt, mert sok tanítást kaptam ezek a lehetőségek által. Felismerhettem azt, hogy mennyire eltávolodott az emberek többsége az igazságtól, az Istentől. Nem fontos a számukra, hogy megismerjék a fontos tanítást, megelégszenek azzal, hogy valakik beszélnek, valamit, elmondják szépen, történik néhány esemény (segítség az életükben) amiről beszámolnak és ennyi az egész. Nem törekednek arra, hogy tovább keressenek - kutassanak, nem fontos a számukra. Az én számomra, amíg oda jártam ugyan olyan fontos volt, az addig tanult szellemi tanítások, folytattam a tudatos fejlődést más formában is.

Ebben a formában most már el sem tudnám képzelni ott az életemet. Nem tudnám elviselni azt a bezártságot, azt szellemi hanyatlást, ami ott történik. Az, hogy egy szellem olyan legyen, amilyennek lennie kell, ahhoz nagyon sok tanulás szükséges, ahhoz nem lehet tévutakat beiktatni, mert nagyon nehéz onnan visszajutni az eredeti útra. Hála Istennek nekem segített abban, hogy a feladatom befejezése után, felismertem, hogy nekem nem ott van a helyem, nekem, azt kell tennem, amit az Isteni sugallatok mutatnak.

Nekem megadatott az a lehetőség, hogy személyesen megtapasztaljam, átéljem azokat a helyzeteket, melyek sokan csak kívülről ismernek. Akik benne vannak, azok nem tapasztalnak meg semmit, mert nem ismerik fel, hogy miért is vannak ott, ahol vannak. Az ilyen embereknek még nagyon sok tanulásra van szükségük ahhoz, igazán felismerjék, hogy miért is élnek itt a földi világban, mi a célja az életüknek, azonkívül, hogy élik a fizikai életüket, és eljárnak egy bizonyos csoportosulásba "tanulni".

A földi élet célja nem egyenlő azzal, amit mi emberek annak gondolunk. A cél az Isteni utat megtalálni, és azon visszajutni oda, ahonnan ide jöttünk. De nem üres kézzel, hanem az égi otthonunkban felvállalt feladataink megoldásával. De ezeket csak éber figyelemmel lehet felismerni, nem szabad arra hagyatkozni, hogy mások ezt mondják és így kell csinálni, ezt kell tanulni. Mindenkinek saját életútja van, amit egyedül neki kell "végigjárni," megtapasztalni. Hasznos, ha segít egyik ember a másiknak, de nem lehet magához láncolni a tanítás által senkit.



A következő oldalakon bővebben leírom abban a zárt közösségben töltött időmet.
Igazából egy külön könyvnek gondoltam, de az égi segítőim tanácsára ebbe kell beépítenem azt a leírt anyagot is, amely tanításul szolgálhat azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, mint én voltam.




2. rész


Az ördög álruhában

Írta:
Imre Margit



BEVEZETŐ


Ebben a könyvben arról lehet olvasni, hogy milyen hatással van egy zárt "szekta" jellegű közösség az ember lelki világára. A történéseket és eseményeket részleteiben mutatja be a későbbiekben.

Előljáróban, annyit szeretnék elmondani, hogy én is jártam egy ilyen közösségnek nevezett társaságba, ahol minden héten részt vettem a tanításon. Ez nem olyan jellegű tanítás volt, mint amit én eddig tanultam az elmúlt több mint 15 éven keresztül, ahol Jézus tanítását tanultuk.
Én nagyon nehezen tudtam ott érvényesülni, mármint az addig megszerzett tudásom által, mert ott egészen mást tanítottak. Nekem személy szerint nagyon sok mindenben más volt a véleményem az ott hallottakról, mert én előzőleg már több helyen voltam előadásokon, közösségekbe jártunk.
Sok mindent nagyon másnak láttam ott, az Isteni útról, amit én eddig tanultam, mert itt igazából az 50-es években élt gyógyítóról tanítottak.
( A közösségi óra menetéről és szabályairól a későbbiekben részletesen írok.)

Minden alcím külön, önálló, nem mindig kapcsolódik egymásba, lesznek benne, melyek általánosságban közöl eseményeket.

A mai időkben is közösségek alakulnak ebből a célból Magyarországon és szerte a világon.


Imre Margit



1. Belépés



Ezen könyv megírásán nagyon sokat gondolkodtam, mert mindig csak az járt az eszemben, hogy mit is írjak le, amivel nem sértek meg egyetlen embert sem a hitében, de közben erősen éreztem azt, hogy ezt meg kell írnom.

A történet az úgy kezdődött, amikor is az interneten kinéztem egy előadást a saját városunkban, hogy oda el akarok menni. El is mentem, de véletlenül (most már tudom, nincs véletlen) a dátumot elnéztem, és egy nappal később mentem el a megadott címre, és ott szembesültem, hogy az, az előadás előző nap volt. Gondoltam mindegy, ha már eljöttem meg nézem, mi ez, ami most éppen lesz. Így csöppentem én bele abba az előadásba, amire igazán nem is akartam menni, de biztos vagyok benne, hogy az égi segítőim tették ezt velem, mert ők tudják rólam, hogy nem igazán látogatok ismeretlen, kétes előadásokat. De az ember az életfeladatát nem kerülheti el, ahová el kell jutni, a szellemi segítők úgy is oda terelik az ember figyelmét, néha beleszőve a "figyelmetlenséget" is.
Amikor a terembe szétnéztem, egy nagy ürességet láttam, mert nem voltak sokan, sőt én voltam egyedül, gondoltam is, milyen lehet egy ilyen előadás, ahol nem tolonganak az emberek. Később még jött két hölgy, akik már nem először voltak ott.
Közben az előadó hölgy pakolászott az asztalán, könyvek, cd. és egyebek között. Számomra nagyon lehangoló volt ez az egész, de türelmesen vártam, gondolom nem tart sokáig, azt sem tudtam mi lesz a téma.

Rövid idő múlva a hölgy elkezdte az előadását, és elmondta, hogy mi is ez az előadás. Valójában egy szellemi úton történő gyógyítás tanításáról szól ez az előadás, de ez csak a bevezetője annak, ami a közösségi órákon történik. Mert nagyon szigorú szabályok szerint működnek, nem lehet látogatni a közösségi órákat, aki nem vesz részt egy ilyen tájékoztató előadáson.
Nekem már akkor nagyon furcsa volt, hogy a felsorolt kemény szabályokat hogyan kell betartani. Számomra azért is volt nagyon idegen az ilyen zárt "szekta" - szerű tanítás, mert én eddig a 15 év alatt, ilyennel még nem találkoztam. Jártam sokfelé, de mindenhol a nyitottság volt a jellemző, a szabad emberek társasága, szeretete. Itt az ellenkezője mutatkozott meg. Kemény, határozott, zárt szabályokkal, amit kötelező volt betartani. (ezt akkor még nem tudtam, csak menet közben jöttem rá mindenre), ha tudom biztosan nem maradtam volna ott.
De ott maradtam, és a feladatom elvégzése után el is jöttem, aminek már több mint egy éve. Azóta érlelődik bennem a gondolat, hogy ezt leírjam, mert hátha tudok más embereknek is segíteni vele, hogy ne járjanak hasonlóan, mint én. Ennek részleteit a következő alcímekben olvashatják.
Még visszatérve az előadásra, volt zene, olyan klasszikus meditációs zene, és beszélt az előadó a szellemi tanításról, vagyis amikor az, a földi ember fizikai testben élt és gyógyított, hogy ő mit tanított. Valójában az egésznek a "váza, az alapja" az ő élete és működése volt, ez képezte a közösségi óra tartalmát. Nem csak itt, hanem a későbbiekben is. Minden csak róla szólt, az ő élete, tanítása, gyógyításai stb. szigorú szabályok szerint.

Az előadás végén, ami kb .1.5 óra volt, az előadó adott egy adatlapot, hogy töltsem ki, ha akarok járni a későbbi előadásokra is, mert e nélkül nem lehet részt venni a továbbiakban a közösségi órákon. Nekem ez egy kicsit furcsa volt, mert én eddig a nevem és címem nem adtam le sehol sem, mert nem is volt rá szükség, mert nagyon sok rosszat is hallottam már ilyen " zárt szekta " közösségekről, hogy a leadott nevekkel és címekkel visszaélnek, vagyis felhasználják ellene, amikor elhagyja a közösséget.

Mindenesetre arra, gondoltam, hogy megpróbálkozom, kitöltöm az adatlapot, amin név, lakcím, telefonszámot kellett írni. Ezzel bekerültem egy központi adatbankba, ahol mindenkinek nyilvántartották az adatait. Még majdnem elfelejtettem, hogy ez a szekta közösség, nem csak Magyarországon, hanem a világ több mint száz országában működik, több mint százezer taggal. Így én is gyarapítottam ezt a létszámot az én szerény emberi létemmel.

Akkor nagyon naivan hagytam el a termet, nem akartam én egyebet, csak távozni innen, mert valahogyan ridegnek, hidegnek éreztem a kisugárzást. Igazából nem is terveztem, hogy látogatni fogom a további előadásokat, csak az előadó unszolására töltöttem ki az adatlapot, mert időközben kiderült, hogy valamikor már mi találkoztunk 15 évvel ezelőtt egymással, amit először nem vettünk észre egymáson.
Erről majd a későbbi témákban beszélek.

Összességében mérlegeltem magamban a történteket, és arra gondoltam akkor, hogy megpróbálok egy ilyen társaságba is bekerülni, megnézem milyen, mit és hogyan tanítanak, miből lehet tanulni, milyenek az emberek egymáshoz való viszonya, hogyan élik meg a tanítást.
Mindig törekedtem az életemben arra, amióta az Isteni utat járom, hogy találjak lehetőségeket a tanulásra, tudom, hogy mindig lehet tanulni, ha figyelünk egymásra.
Eddig az utamon igyekeztem sokféle tanítást megismerni, ha elfogadható volt, magamévá tenni és tanulni belőle.
Az előadáson sok minden szimpatikus volt a számomra, ezért döntöttem a további látogatásról.




2. Az odavezető út

Számomra az odavezető út valóban különös volt, ahogyan az előzőekben leírtam. Nem is részletezném tovább, de rá kellett jönnöm, hogy egy kicsit még is visszatérek néhány mondat erejéig az előző témához.

Az, hogy nekem nem sikerült az, az előadás, amit szerettem volna, nem jelentette azt, hogy amiatt kerültem bele ebbe a társaságba. Számomra az olyan volt, mintha én azt akartam volna, amikor eljöttem onnan, az előadás végén. A szellemem elégedett volt, amit én is éreztem, mert mint mondtam is, hogy nem hiszek a véletlenekben, nekem akkor oda kellett mennem, az égi segítőim valószínű nem tudtak volna rábírni arra, hogy önmagamtól elinduljak ilyen előadásra. A szellemi feladatainkat irányítják, ha mi ezt nem is tudjuk, vagy nem veszünk róla tudomást. Én is így voltam akkor abban a helyzetben.

A tájékoztató előadás után én nem is foglalkoztam tovább ezzel a dologgal, nem jártam közösségi órákra, mert az időpontok nem voltak a számomra megfelelőek. Meg igazából nem is érdekelt annyira, hogy törődjek is vele.
Eltelt már kb. 6 hét is, amikor az előadó hölgy felkeresett telefonon, hogy miért nem járok a közösségi órákra (itt játszott szerepet a leadott név és telefonszám!!). Elmondtam, hogy nem érek rá, sok a dolgom, meg a megadott időpont sem megfelelő a számomra. Mire ő adott egy másik időpontot, amikor ő vezeti a közösségi órát. De közben arra sem tudtam elmenni, valami oknál fogva. Azután újra felhívott valamikor, hogy menjek el. No, azt gondoltam, hogy rászánom ezt a délutánt 5-7-ig és elmegyek.

Nagyon érdekes esemény történt akkor velem. Elindultam úgy fél 5 körül, hogy időben odaérjek és letudjak parkolni is a kocsival a belvárosban.
Útközben meg álltam egy kis boltnál még közel az otthonunkhoz, hogy kenyeret vegyek, mert este már zárva lesz a bolt. Ahogy leállítottam az autót nem volt semmi baja, de amikor indulni akartam, nem indult el, bármit csináltam vele nem tudtam elindítani. Ott álltam a 35 fokos melegben a tűző napon és nem tudtam, hogy mit is csináljak. Már lassan kezdődött az előadás és én még messze voltam a városközponttól. Azonnal telefonáltam az autószerelőmnek, aki hála Istennek azonnal elindult és nem sokára meg is csinálta az autót, ő sem tudta, hogy mi történt vele, de még is beindult.

Én beültem és csak ott a parkolóban álltam meg legközelebb. Rohantam, igaz már fél óra késéssel értem oda első alkalommal a közösségi órára, azt sem tudtam hol vagyok, a sok idegen ember között, elkésve. ( Kb. 30 fő).

Amikor vége volt indultam volna haza, és az autó ismét nem indult el, újra a szerelőt kellett kihívni, hogy haza tudjak menni az autóval. Előtte és utána sem volt hasonló eset. Ez is egy jelzés volt a számomra, de igazán nem törődtem vele akkor. Most már másképpen látom az akkori helyzetet.

Az első közösségi óra tanítása a számomra teljesen érthetetlen volt, semmi sem volt ismert, olyan "kínainak" tűnt az egész, de később már kezdtem érteni dolgokat.
A lényege az volt, hogy az összegyűlt emberek, "már akik" érezhették az energia áramlást a testükben. Nekem ez nem volt új, mert én eddig is éreztem az energia áramlását a meditációkban. Volt, aki erős bizsergést, melegséget érzett a testében áramolni. Nekem ezek voltak, amik igazán tetszettek, mindig feltöltődtem energiával, de én ezt máshol is éreztem nem csak ott, valahogy én nyitott voltam és vagyok az energia áramlására, érzékelem a kezemben és egész testemben.

Ez az eset után megint nem jártam a közösségi órákra, valahogyan nem jött össze az időpont a számomra, meg ugye nem is éreztem, olyan nagy vágyat, hogy elmenjek.

A lényeg, hogy tagja voltam ennek a zárt közösségnek, aminek a következménye az lett, hogy minden alkalommal fel kellett vennem azt az "álruhát", amit oda kellett vinni magammal, hogy el tudjam viselni azokat a történéseket, amik ott történtek meg a közösségi óra keretében.
Én mindig csak arra vártam, hogy egyszer majd csak elkezdenek Jézusról is beszélni, mert nekem Ő a legfontosabb, de nem így történt. Idővel bele is nyugodtam a helyzetbe, elfogadtam, hogy itt ilyen a tanítás, de belülről éreztem, hogy ez nem az igazi a számomra. Mindig azzal vigasztaltam magam, amikor már eljártam a közösségi órákra, hogy most meglátom, hogy más emberek miben hisznek, hogyan élnek, valahogyan tapasztalatot gyűjtöttem ezáltal.

Láttam mások nagyon jól érezték magukat, de sehogyan sem illett nekem az én evangéliumi tudásomhoz, az amit ott tanítottak. Nem is beszéltek bibliai tanításról, csak arról, hogy a szellemi gyógyító hogyan tanította és gyógyította az akkori időben az embereket. Minden alkalommal ez volt a téma, néha más könyvekből, de mind csak abból lehetett, ami vele volt kapcsolatos. Rajta kívül semmit sem lehetett olvasni, vagy beszélni.

Szóval nagyon kötött volt az egész, kemény szabályokkal. Na ez volt nekem, amit nagyon nehezen tudtam tolerálni, mert Isten a szabadság, nem a kötöttség az én tudásom szerint.
Ezekről még majd bővebben a későbbiekben.



3. A megismerés


Miután már eljártam néhányszor a közösségi órákra, kezdett előttem kirajzolódni az egésznek a felépítése. Akkor már kezdtem felfogni, hogy mennyire más itt minden, mint eddig amilyen Jézusi közösségekbe jártunk a párommal.

Nekem az a sok szabály, ami volt, azt nagyon nehéz volt betartani.
Itt most felsorolok belőlük, lehet, hogy mind nem jutnak az eszembe:

1. Közösségi órákra az nem mehet be, aki nem volt tájékoztató előadáson.(kiküldik).

2. Az egész közösségi óra alatt (2óra), úgy kell ülni, hogy sem kezünket, sem lábunkat nem keresztezzük és a hátunkkal nem érintkezik a szék támlája.(ha nem így ülsz, rád szólnak). Nagyon fárasztó.


3. Minden alkalommal olvashatóan alá kell írni a jelenléti ívet.(nem vicc!!)

4. A közösségi órán nem lehet körbe ülni a székekkel, csak egymás mögött.

5. A székkel szorosan egymás mellett kell ülni, nem lehet üres széket kihagyni, mert akkor azt mondják "az energia megakad", állandóan ültetik az embert, ha később megy, betuszkolják egy sorba, ahol üres szék van. Pfujj!!

6. A falra mindig fel van akasztva a gyógyító képe, azt mindig hozza az előadó magával.

7. Az asztalon nem mindegy, hogy milyen színű abrosz van és milyen virág. Az sem mindegy, hogy milyen sorrendben állnak a dolgok az asztalon.

8. Mindig csak a közösségekben szerzett zenét szabad hallgatni az órán.

9. Csak a közösségekben írt verseket szabad felolvasni, hiába van nagyon szép egyéb, nem engedélyezett.

10. Az előadás alatt nem lehet hozzászólni a témához, csak az előadó beszélhet, nem lehet kérdezni. Csöndben kell ülni.

11. Szigorúan meg van a közösségi óra menete, (menet ideje) mire hány perc jut.

12. Be kell számolni, ha felszólítanak, hogy mit éltél át az órán. Milyen gyógyulást éltél meg, ha megéltél?

13. Általában kérik az adományokat, felhívják a figyelmet az adományos dobozra.

14. Az adományos doboz sem mindegy, hogy milyen színű, megszabott színűnek kell lennie.

15. A könyves asztalon sem mindegy, hogy milyen sorrendben állnak a könyvek, annak is meg van sorrendje, nem lehet felcserélni.

16. Kifelé menet és a lépcsőn ne beszélgessünk.

17. A betegségről és az emberek problémáiról nem szabad beszélni.

18. Reggel és este fel kell venni az energiát.

19. Vannak segítők (pénztárosok, akiknek pontosan meg kell számolni az adományt és papírt kitölteni, hogy mennyi jött össze.)

20. Aki nem segítő, az nem vehet részt internetes előadáson, ha még is belép, kiküldik, és ki is törlik.

Ezek a szabályok, amik most eszembe jutottak, döbbenetes, hogy ilyen szabályokat hoznak, és korlátozzák az embereket a szabad akaratukban.
Mert ugye Isten mindenkinek szabad akaratot adott, emberek pedig olyan korlátokat, szabályokat alkotnak, mellyel megakadályozzák a jóakaratú embert az Isteni útján.



4. Beetetett emberek

Itt nem arra kell gondolni, hogy valamiféle fizikai beetetés történt, nem, hanem szellemi, ami még veszélyesebb, mint a fizikai, mert ebből nem lehet kigyógyulni, csak akkor, ha az ember kilép és felismeri, hogy eddig mi is történt vele.

Mi is hasonló beetetésben részesültünk a párommal, mert ő is később, mint én, elkezdett oda járni.
Ez a beetetés valahogy úgy lehetne elmondani, hogy ez nem tudatos, hogy ezt most akarattal, vagyis mások befolyásolására teszik, hanem a megszabott kemény szabályok betartása által történtek ezek. De a vezetők azok elfogadták ezt, és megnyugodva adták tovább, vagyis megkövetelték a résztvevőktől a mindennemű általuk alkotott szabályok betartását.

Valójában a szellemi gyógyító, ahogyan régen tanított, az valóban szeretetre ösztönözte az embereket, azt akarta, hogy az emberek megtérjenek, és Istenhez forduljanak. Nem állított fel ilyen elvárásokat, szabályokat, mint ami most működik a közösségekben. Számomra az ő tanítása tökéletes volt, csak az, amit halála után, az emberek köré építettek, az már nem fedi a valóságot.
Hiába hivatkoznak rá, hogy ő ezt tanította, de a külső körülmények nem mutatják azt a szeretetet, harmóniát, amit Ő hátrahagyott az utókor számára.

Az én eddigi tanulásaim folyamán, amit a bibliából és más spirituális könyvekből olvastam, nem tudtam egy szintre hozni magamba azokat a nem oda illő magatartásokat, amit ott tapasztaltam. Folyamatosan csak arról volt a téma, hogy a gyógyító (a nevét nem említem) az élete folyamán mit csinált, hol gyógyított stb. Én, amikor bekerültem azt hittem, hogy itt is fognak Istenről beszélni, de csak nagyon ritkán került megemlítésre, mert itt nem Ő volt a fontos, hanem az a gyógyító.

Nekem ebből állandó hiányérzetem volt, mert én eddig ilyen közösséget még nem tapasztaltam meg, mert több helyen voltunk eddig a 20 év alatt.
Mindez a beetetés csak azok számára volt leginkább furcsa, akik nem csak itt kezdték az útjukat, hanem már éveket töltöttek el más közösségekben. Azok mindenképp mást vártak. Volt, akivel beszéltem is erről a témáról, aki szintén nem kezdőként volt jelen ebben a közösségben, ő azt mondta, hogy ez a közösségi forma azok számára megfelelő, akik csak úgy "beesnek" az utcáról és nincs semmiféle előképzettségük a bibliából vagy más spirituális témában, és amit hallanak azt tökéletes igazságként el is fogadják.


folytatása a következőben
 
Naplózott Naplózott  
 
Módosítás: 2018.01.11 18:56 Név: Margit.
 
--
``Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek, Hogyha Istenem úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.``
  A hozzászólást mindenki csak regisztráció vagy bejelentkezés után teheti meg!
#4394
Margit (Adminisztrátor)
Adminisztrátor
Hozzászólások: 3469
graph
A felhasználó távol van Kattintson ide a felhasználó profiljának megtekintéséhez
Imre Margit - Az ÉN UTAM c. könyvem 1 hónapja, 1 hete  
.

folytatása az előzőnek


Az Én Utam c. könyv


5. Tudatos irányítás

A tudatos irányítás alatt nem azt kell érteni, hogy csak azt lehet tenni, ahogyan tanítanak, hanem a lélek által elszenvedett tudatosan a más tanítást élni.
Én nem azt mondom, hogy egyáltalán nem lehet tanulni, de csak bizonyos mértékig lehet az embernek a saját akarata szerint élni, mert ugyanis azért nem ismeri fel, hogy ez neki nem jó, mert még mást nem ismert meg. Nincs ismerete másféle tanításról. Ezért említettem az előzőekben, hogy annak megfelelő, aki még nem járt semmiféle ezoterikus – spirituális vagy vallási közösségekbe, mert annak nincs semmiféle ismerete és be tudja fogadni, azt, amit kap, mindegy milyen forrásból, nincs felismerése, tapasztalata, hogy az ott tanultak nem egyeztethetőek össze az Isteni szeretettel, Jézus tanításával.

Egyébként nem kellene ennyire komolyan venni azt, amit tanítanak, de akkor, amikor az ember ott abban a helyzetben benne van, akkor nem ismeri fel, ezt saját tapasztalatból tudom.
Minden embernek van egy életfeladata, amit ebben a földi életében el kell - kellene végeznie, ahhoz, hogy sikeres legyen a földi élete, amikor eltávozik erről a bolygóról. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, mindenkinek saját magának kell az életét, vagyis a szabad akaratát használni, hogy valóban, amit vállalt leszületése előtt azt tudja teljesíteni. Ezekre a feladatokra "nincsenek nagybetűvel ráírva, hogy ezek feladatok" ezeket fel kell ismernünk, azért van szükségünk a szabad akaratunkra, amit Isten adott az embereknek, hogy a döntéseinket mi magunk hozzuk meg, ne mások mondják meg, hogy mit csinálhatunk, és hogyan cselekedjünk. Mert amíg másokra hallgatunk, addig nem a saját életfeladatainkat éljük, hanem amit mások akarnak ránk erőltetni a szabályaikkal.

Az életben nagyon sok olyan esemény történik, amikor nagyon sokan nem tudják, hogy mit is csináljanak, hogyan haladjanak tovább a megkezdett útjaikon. Ilyenkor természetesen szükséges, hogy segítsünk embertársainknak jó tanácsokkal, de ezek nem kötelező jelleggel kell, hogy történjenek, hanem szeretet teli ajánlással. A döntés jogát mindig meg kell hagyni minden embernek, hogy ő döntse el, mi a jó neki, ha ezt folyamatosan végzi, a lelke belülről úgy is jelezni, fog, ha nem jól döntött.
De mindez csak akkor fog bekövetkezni, ha a lelkét nem hagyja mások által befolyásolni, a döntéseiben nem enged másokat erőszakos, fenyegető szavak hallatán (mert ha így cselekszel, a gonosznak a kezét fogod - jelszóval) befolyásolni.

Én is megtapasztaltam, amíg ott voltam hasonló eseményeket, nem csak magam részéről, hanem amit hallottam, hogy másoknak mondanak.
Így visszatekintve félelmetes helyzet volt, mert aki ott van, az teljes kiszolgáltatottságban van, nincs szavazati joga, nem tehet semmit a saját akarata szerint, csak a szabályok betartásával, ami nagyon szigorú és ellenőrzött.

Én tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy vannak olyan szabályok, melyek valóban fontosak egy Isten nevében összejövő közösségnél, hogy a tisztaság megmaradjon. De sajnos ezek nem erről szóltak, ezek hatalom által alkotott szabályok voltak, amelyek köszönő viszonyban sem voltak a szeretettel, az Istennel. Igaz nem is tartották fontosnak, hogy Istenről, Jézusról beszéljünk, mert nem az volt fő téma, néha szóba került, de a fő mondanivalója messze állt Jézus tanításától.

Az én számomra azért is volt furcsa, hogy nem lehet összekapcsolni a tanítást Jézussal, mert itt a cél, nem az embereknek az Istennel való megismertetése volt a cél, hanem az általuk "bálványként imádott" ember volt. Jézus is azt tanította, hogy ne imádjatok bálványokat. Mert " ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET.," és csak rajtam keresztül tudtok eljutni az üdvösségre.
Ha kikerülik, vagyis nem tanítják, akkor hová is lehet eljutni???

Az életutunk tele van rejtett tanításokkal, amiket fel kellene ismernünk ahhoz, hogy azt sikeresen meg is tudjuk oldani. Az Isteni tanítás azért fontos, hogy mindenki ahhoz tudja mérni a feladatának a tartalmát, hogy helyesen cselekedtem-e? De, ha nincs mérce, akkor azt tanítanak, amit csak akarnak.
A "gyógyító" akiről tanítanak, az ő idejében valóban a cselekedetiben is megnyilvánult, hogy a szeretetről beszél, de azóta, amit köré építettek, az már nem arról szól.

Az Isten minden embernek akarja adni az ő szabadságát, de nem kell minden embernek, mert inkább hagyják, hogy mások mondják meg, hogy mit is csináljanak, mert így könnyebb nekik, nem kell gondolkozni, nem kell felelősséget vállalni a tetteikért azt hiszik, csak arra nem gondolnak, hogy ezzel váltság díjként a saját szabad akaratukat adták el.

Én mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy legyen éber, mert bármikor bele lehet keveredni ilyen helyzetbe és akkor onnan már nagyon nehéz a helyes irányt megtalálni.



6. A szabályok betartatása


A szabályok betartatása komoly erőfeszítéseket tesz egy közösség életében, mert az nem arra szolgál, hogy a vele azonos gondolkodású embereket összetartsa, hanem a félelem és a terror hatására kell nekik ott maradni. A terror szón nem a tényleges terrort kell érteni, hanem a lelki terrort, ami a lélekben idéz elő olyan változást, hogy az ott lévő ember nem képes változtatni a helyzetén.

Az, amikor csak azt lehet tenni, amit mondanak, és azt lehet olvasni, amit ajánlanak, az nem a szabadság szimbólumát hordozza magában. Sok ember emiatt nem mer változtatni a sorsán, mert akkor azok a lényeges cselekedetek által lesz benne lelki ismeretfurdalás.
Holott csak el kellene neki gondolkodni, hogy mi az, ami őt ott tartja, mi az, amiért nem mer változtatni a helyzetén?
Idáig sajnos az emberek zöme nem jut el, mert időközben olyan változáson mennek át, hogy valóságos "agymosást" végeznek el rajta lelki szinten. Mindezt sajnos a páciensek zöme észre sem veszi, mert az ott zajló légkör magába szippantotta a lelkét, és az már nem tud úgy jelezni, hogy azt észre is vegye az a szerencsétlen ember, aki csak azért került oda, mert szeretett volna egy kicsit többet megtudni az adott közösség által képviselt tanításból.

Az emberiség sajnos nagyon hiszékeny és nem törődik azzal, hogy amit hall, az valóban megegyezik-e azzal az Isten által a földre hozott tanítás lényegével, amit ott tanítanak. Ez abból is adódik, hogy nincs az embereknek kellő ismeretük a bibliáról, még csak felszínesen sem ismerik az abban lévő Jézusi tanításokat, s így könnyen megtéveszthetőek.
Sajnos még a közösségek vezetői se nincsenek tisztában azzal, amit tanítanak, mert nagyon kevés az a vezető, akinek van tökéletes bibliai ismerete. Ezt saját tapasztalatomból tudom, mert ez velem történt meg, hogy egy beszélgetés során idéztem az evangéliumból egy éppen oda való tanítást, amire a vezető azt mondta, hogy ő ezt nem tudja, majd egy másik alkalommal is hasonlóan idéztem egy igerészt a beszélgetésbe, és arra is azt felelte, hogy ő ezt nem tudja. Szóval ennyire hitelesek azok az "Istent szolgáló" tanítók, akik csak a saját bálványukat képesek felismerni, mert abban érzik magukat otthon. Nincs olyan tanító, aki képes arra, hogy minden témában képes legyen otthon lenni, de a biblia az minden tanítás alapja, arra épül fel minden. (ami itt nem kell)

Ennek tükrében alkotnak szabályokat, amiket nagyon szigorúan betartatnak a közösség tagjaival. Aki nem hajlandó úgy cselekedni, ahogyan azt akarják vele, hogy cselekedjen, azt valósággal megbélyegzik. Ez lehet bármilyen apró dolog is, arra is nagyon ügyelnek, hogy nehogy valaki másképpen próbáljon cselekedni, mint ahogyan azt megmondják.
Erre példaként, ami eszembe jutott, ennyi év után, hogy például, nem lehetett úgy ülni, vagyis nem oda ülhettünk ahova szerettünk volna a teremben, hanem ahová mondták. Nem lehetett egyetlen üres helyet sem hagyni a sorokban. Hiába akartunk másként ülni, ránk szóltak, hogy jöjjünk előre és foglaljunk el szorosan minden széket. Számomra ez nagyon furcsa volt először, de idővel ezt én is megszoktam.
Mint már említettem, aki oda bekerül, valósággal agymosáson esik át, ezt én is megtapasztaltam, mert amíg ott voltam, nem láttam tisztán, vagyis amióta elszakadtam ettől a közösségtől már mindent másként látok. Felismerem, hogy mekkora hibát követtem el azzal, hogy hamarabb nem ismertem fel, ezt tébolydúlt rendszert, amit emberek alkotnak, a másik emberek megregulázására.

Innentől kezdve már nem a szabályokat figyeltem, hanem azt, hogy miért vannak ilyen kemény szabályok - az emberek megfélemlítésére és egyben tartására.
Volt olyan eset, amikor nagyon keményen megmondták, hogy aki nem hajlandó betartani a szabályokat, az nem vehet részt azokon az összejöveteleken, amit tartanak. Ha nem vagy hajlandó részt venni tájékoztató előadáson, amin le kell adni a személyi adataidat (név, lakcím, telefonszám stb.) akkor nem mehetsz el a közösségi órákra sem, ez csak egy a sok közül. Ha részt vettél a kötött előadáson akkor már szabad a pálya, elmehetsz, de minden alkalommal alá kell írni a jelenléti ívet, amiből tudják, hogy mikor voltál ott, ha nem mégy, akkor rád telefonálnak, hogy miért is nem jársz oda. Néha csak szépen, de előfordult már hallottam másoktól, hogy számon kérően történt, hogy valaki miért is nem jár a közösségi órára.

A szabályok betartatása nagyon szigorúan történik. Volt olyan eset, amikor nem tudtam elmenni a közösségi órára, mert nagyon nagy volt a köd, vagy rossz időjárási viszonyok miatt, és akkor nagyon gúnyosan kaptam rá választ, hogy nagyon nem vagyok tisztában azzal, hogy miért is nem tudok elmenni. Egyszer az történt meg velem, hogy nagyon jeges volt az út és az udvar is, és a lejtős kapukijárón nem tudtam kiállni a kocsival, mert annyira csúszott, és még 6 km-re kellett volna mennem, rettenetes útviszonyok mellett, és akkor úgy döntöttem, hogy nem megyek el.
Most már mennyire másként látom ezeket az eseményeket, így kívülről.
Hálát adok az Istennek azért, hogy segített nekem megszabadulni ebből a társaságból. Azóta béke és nyugalom van a lelkemben, örülök mindennek, szabad vagyok, azt gondolok, amit akarok, azt olvasok, amit akarok, arról beszélek, amiről szeretnék. Valóban most látom igazán, hogy mennyit ér a szabadság. Évekig másoktól függtem, mások akaratát tettem, mivel amit Isten adott minden embernek, a szabad akaratot, azt elvették tőlem, és nem csak tőlem, hanem minden embertől, akik hagyják, hogy mások kedve szerint éljék az életüket, mások mondják meg nekik, hogy mit csináljanak, olvassanak, vagy éppen milyen zenét hallgassanak.
Döbbenetes így kívülről látni, azt hogy az emberektől, hogyan veszik el a szabadságukat, a saját döntéseiket. Ez nem csak ebben a közösségben van így, hanem minden olyan helyen, ahol központi irányítás van, ahol az emberek szabályokat alkotnak abból a célból, hogy rendet tartsanak, de ez nem a rend, hanem a szabadság megcsorbítása. Ott ahol az ember be van szabályozva, nem beszélhet másról, csak amit megengednek, a kötött téma, nem lehet kérdezni előadás közben, ott csak hallgatni szabad, szólni nem.

Az emberiség történetében nem ez az egyetlen ilyen közösség, mert nekem nagyon sok tapasztalatom van ilyen téren, mert az elmúlt 20 évben már sokféle tanítást megtapasztaltam, sokat olvastam, és több közösségben is részt vettem a tanításokon.
Ezek mind az én lelki fejlődésem szolgálták, és nagyon hálás vagyok Istennek, hogy megadta a számomra a tanulási lehetőségeket, ezeket az élethelyzeteket. Mert minden, amivel találkozunk, kapcsolatba kerülünk az számunkra egy tanulási feladat, ha felismerjük, akkor nagyon sokat segítünk az életfeladataink megoldásában, felismerésében.

Az én feladatom által nagyon sok olyan esemény megtörtént már, hogy képes vagyok felismerni, olyan helyzeteket, amiben az embereket befolyásolják, különböző szabályokkal elveszik a legnagyobb kincsüket a szabad akaratukat, a szabad döntés jogukat.

Az élet legnagyobb kincse az embernek a saját szabad döntése, aki ebben megakadályozza a másik embertársát, az olyan nehéz feladattal fog szembesülni, amikor befejezi a földi életét, hogy azt a sok embert megtévesztette és azok nem tudták a saját életfeladataikat felvállalni, mert mások által szabott életet éltek, nem a sajátjukat.

Én mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy legyen éber és figyeljen arra, hogy a lelke mit üzen a számára, ne hagyja, hogy mások irányítsák a szellemi életét, kövesse mindig mindenki azt, amit legbelül a lelkében érez.
Figyeljen mindenki arra, hogy mielőtt elkezd járni valamilyen közösségbe, győződjön meg róla, hogy valóban a lelke irányítja oda, vagy csak a kíváncsiság. A kezdetek kezdetén még könnyebb kiszakadni az ilyen helyekről, amíg nem járja át a lelkét az ottani szellemiség.
Mindez csak az én saját megtapasztalt véleményem, de mindenki cselekedjen a saját belátása szerint.



7. Nincs vélemény, nincs kritika


Mint ahogyan a címben is szerepel, a vélemény és a kritika az olyan kifejezés, amit nem minden ember képes elviselni.
A vélemény egy egészséges dolog, ha azt az egyik ember a másiknak szeretettel teszi, vagy akarja neki, hogy elmondja az ő saját véleményét, egy kialakult helyzetről, vagy éppen egy személyről.
Az még nem volna baj, ha csak az emberek a véleményüket mondják el valamiről, hanem annak tudatában már mást is megengednek maguknak, elkezdik azt az eseményt megváltoztatni, és nem mindig jó irányba.

Az embereknek nyitottaknak kell lenni, felismerni azt, hogy nekik mire van szükségük, ahhoz, hogy a feladatukat tudják felismerni és annak tudatában cselekedni. A feladat felismeréséhez kétségtelenül hozzátartozik az emberek véleménye is. Minden lehet jó és lehet rossz. Arra kell törekedni, hogy a vélemény csak addig vélemény, ameddig ahhoz nem fűzünk valamilyen trükkös történetet, vagy eseményt is. Ezért fontos az éberség. A felismerés által az emberek el tudnak jutni arra a szintre, hogy meg tudják különböztetni a véleményt és a rosszindulatú kritikát.

Nekem személy szerint ezzel nem is lenne problémám, ha abban a helyzetben, amiben én is benne voltam, nem tette volna rá a bélyegét az égész személyiségemre. Ugyanis a vélemény az nem attól vélemény, hogy én azt kitalálom, hanem attól, ha azt más is észre veszi és a tudomásomra hozza.

Nekem ebben a közösségben az volt a nagyon furcsa dolog, hogy nem lehetett semmiről és senkiről elmondani a véleményt. Ezzel az ember magára maradt, mert ha lett volna valamilyen más gondolata, véleménye az adott helyzetben, nem tehette meg, mert akkor azt már figyelmeztették, hogy nem szabad véleményt mondani sem kritizálni. Ezzel minden esetben bebiztosították magukat az illetékesek, hogy ne lehessen valamiben mást is mondani, esetleg jobb ötletet. Ezt annyira belevésték az emberek agyába, hogy nem mert senki sem mondani semmit, mert ha valamiről csak beszélt valakinek, akkor az már figyelmeztette, hogy ne kritizáljon, mert az gonosz cselekedet. Így minden csak abban az irányban haladhatott, ahogyan a vezetőség akarta. Semmilyen más közlési módszer nem volt arra, hogy valaki elmondja, ha neki valami nem tetszik, vagy nem úgy látja jónak, amit mondtak. Ezzel a magatartással kizártak minden olyan lehetőséget, ami megkérdőjelezhette volna az egész szervezet helyes működését.

Én egyetértek azzal, ha valaki rosszindulatúan viselkedik ilyen helyzetben, az valóban helytelen, de az egészséges vélemény és kritika építő jellegű, mert ha valaki felismeri a saját hibáit abban a szituációban, akkor az a feladatában tovább tud lépni. Semmi sem történik véletlenül, mindennek szerepe van a feladatunkban. De aki ezt nem ismeri fel és nem is akarja felismerni, az csak bántónak érzi, és elzárja a lehetőségét annak, hogy mások segítsenek neki, az a feladatában elmarad, egyedül nem képes továbblépni, a saját szellemi gőgje akadályozza meg.

Az én tapasztalatom ebben a közösségben az volt, amit már így utólag egészen másként látok, hogy addig, amíg valaki betartja azt, amit elvárnak tőle, addig nyugton hagyják, de ha valamiben elkezd "másként látni", akkor már baj van. Az ilyen zárt szekta jellegű közösségek sajnos magukat teljesen elzárják a külvilágtól, csak a maguk által alkotott törvények szerint élnek, cselekednek, és ezt várják el minden tagtól is. Akkor jó tag valaki, ha mindenben megfelel az elvárásoknak. Ha netán más véleménye lenne valamiben, akkor azt mondják rögtön, hogy "ne kritizáld a közösséget", pedig csak jó szándékkal szeretett volna valaki elmondani valamit.

Minden ember azt teszi, amit a lelke diktál a számára, csak az a baj, hogy egy idő után a lélek nem tud megnyilvánulni, mert elhallgattassák a sorozatos figyelmeztetéssel. Egy idő után mindenki azt érzi, hogy lenne valami véleménye, de nem lehet elmondani, nem lehet róla beszélni, mert akkor már a "gonosszal került kapcsolatba", mondván ilyet nem szabad mondani. Lehet az bármilyen szeretetteli gondolat is, de ha ellentétes a vezető gondolatával, akkor az már nem jó. Mert az igazság mindig a vezetőnél van, ő tudja a tutit.

Ilyen és ehhez hasonló eseteket megtapasztaltam, ami arra enged következtetni, hogy Isten nem egy embernek adja az igazságot, hanem minden jóakaratú, tisztaszivű ember képes hordozni a lelkében a szellemi igaz tanítást.

Hogyan lehet azt elképzelni egy emberről, aki még a bibliai tanításokat sem ismeri, hogy az igazság nála van, az ő szavait nem lehet megkérdőjelezni, nem lehet róla vélemény mondani, mert azzal őt kritizálják, és a kritika a gonosztól van azt mondja, és ezzel megakadályozza az embereket, hogy tisztán lássanak, a félelem által tartsák az embereket egyben, mert ha kimeri valaki mondani azt, amit érez, akkor megbélyegzik a gonosz jelzővel.

Én személy szerint azt ajánlom mindenkinek, hogy nagyon figyeljen, aki belép egy új szellemi közösségbe, hogy ne vegyék el a saját tulajdonát, a szellemi szabadságát, a szabad akaratát, amit Isten adott minden földi embernek.



8. A feladat meghatározása

A feladat általában azt jelenti, hogy valakinek, valamit el kell végezni, de az nem mindegy, hogy azt a feladatot, hogyan és milyen körülmények között végzi el az ember. Egy feladat lehet olyan mint az, amikor csak tesz valaki valamit, de nincs jelentősége, vagyis nincs benne érdekeltsége.
Itt ebben a közösségben a feladat az valójában szerves része volt a közösség életének és működésének. Minden alkalommal, amikor csak azt olvasom valahol, hogy emberek tesznek valamit valakiért, rögtön az jut az eszembe, hogy ez nem is olyan feladat, amit segítésnek hívnak, hanem ez egy komplett része annak a szervezetnek, amelyiket képviseltem. Mert e nélkül a segítés nélkül működésképtelen lett volna

Az én számomra is nagyon sokat jelentett az, az eddigi életemben, amikor valakinek, vagy valakiknek segíthettem. Az én számomra a segítés szó az a szolgálatot jelenti, mert ugye Jézus is, amikor a tanítványaival élt, ő is szolgálta őket, ellátta őket fizikai táplálékkal (gondolok itt amikor a háló tele volt hallal) és szellemi táplálékkal - a tanítással.
Itt is az történt, csak más formában, itt nem szolgálatnak hívták ezt a cselekedetet, hanem segítőnek. Minden a szervezettel kapcsolatos intézkedéseket, itt most ezeket nem akarom megnevezni, azt mind a tagok végezték szabad idejükben, (természetesen fizetség nélkül), mert ugye, akinek van a lelkében szeretet, az törekszik arra, hogy abból másnak is adjon, vagyis segítse, szolgálja embertársait.

Tekintettel arra, hogy nem akarom megnevezni a társaságot, bőven ezekről nem beszélek, csupán azt, hogy én is részese voltam egy ideig annak a csapatnak, ahol tehettem valamit, szolgálhattam embertársaim. Ennek csupán annyi előnye volt, hogy, aki ilyen feladat"t vállalt, az már bekerült a "belső kőrbe"), vagyis az ő számára már minden szabad volt, lehet, hogy éppen csak tegnap lépett be, de aktív, vagy kíváncsi volt, akkor már más volt, mint aki csak eljár, a közösségi órákra lehet, hogy több éve.
Mindezt a munkát, nem túl sokáig végeztem, mert a más véleményeimmel nem tetszést váltottam ki a vezetőben, és így ritkábban jártam el a közösségbe, és ennek következtében vissza is adtam, minden olyan feladatot, ami kapcsolódott ehhez a társasághoz. Akkor már teljesen függetleníteni akartam magamat, hogy e feladat által ne kapcsolódjam azokhoz az emberekhez, akiknek a lelkében nem éreztem a szeretetet, csak képmutatást.
Volt rá eset, hogy már szinte parancsolóan osztotta ki a tennivalókat, ami nem egy kellemes érzés volt, egy olyan helyen, ahol a szeretetről kellene szólnia mindennek.



9. Figyelmeztetés a titkok betartására, betartatására


Minden belépő tagnak kötelessége a titkok betartása, amikről kifelé nem illik beszélni. Valójában én ezeket nem is tartanám titkoknak, mert nincs miért, csak a szabályaik szerint nem tudhat más az ott folyó tanításról, csak ha csatlakozik hozzájuk.

Ezek a titkos dolgok kb. abból állnak, hogy az ott tanultakat, és az ott vett könyveket, "nem illik", illetve nem szabad tovább adni olvasásra, "illetékteleneknek" aki nem tartozik oda.
Mert ugyanis csak az olvashatja azokat a könyveket, írásokat, filmeket, akik "oda"tartoznak. Nálam ez teljesen kiverte a biztosítékot, mert ha tiszta Isteni tanítást tanítanak, akkor mi annak az akadálya, hogy más ember is megismerje azt, hátha kedve támad és elindul az Isteni útra.

Én is kaptam ezért úgymond szóbeli figyelmeztetést, hogy miért adtam oda másnak "idegennek" a könyvet olvasni. Az én számomra teljesen természetes, volt eddig is és ezután is, hogy ha van valamim azt igyekszem megosztani másokkal, hogy azok is tanulhassanak, mert csak így lehet(ne), hogy szaporodjanak azok az emberek, akik felismerik, hogy van más út is.

Nekem még abban is volt szóbeli megjegyzés a számomra, hogy nem tartom be a szabályokat, nem szabad másoknak tudni arról, csak ha oda tartozik. Soha nem értettem, mert én még ilyennel soha nem találkoztam azelőtt. Nekem a bensőmből fakadó tulajdonság, hogy ha van, valamim azt megosztom másokkal is.

Ennél durvább esemény is volt, amit úgy szintén nem tudtam, hová tegyek az ismereteimbe. Pl. ha volt egy összevont találkozás, ahol külön csoportok jöttek létre, mondjuk, aki a könyvekkel foglalkozik, a másik a közösség vezetésével, a többi stb. Pl. nem lehetett hallani, hogy miről beszélnek, holott abba a közösségbe járt, de nem volt titulusa, így azt elküldték, onnan, hogy ne hallgatózzon. Döbbenetes!!

Én egyszer véletlenül kerültem ilyen helyzetbe, nem akartam én sehol sem hallgatózni ott a teremben a külön csoportok között, de mivel nekem nem volt semmiféle titulusom, így nem tartoztam sehová sem és csak a táskámhoz akartam menni, hogy az ásványvizes üvegemet elhozzam onnan, mert szomjas voltam és már rám szóltak, " hogy menj innen" Nekem az annyira rosszul esett, hogy szinte elsírtam magam és kimentem, mert nem akartam, hogy mások is lássák az esetlenségemet.

A másik nagyon durva dolog, hogy még a nem beavatott családtag sem nézheti meg mondjuk a filmet, vagy könyvet, azt mondták, ha éppen azt nézzük, kapcsoljuk ki, ha valaki bejön. Hát ez nekem megint kiverte a biztosítékot, mert nincs abban semmi titok, ha más is látja.

Szóval ilyen és ehhez hasonló események zajlanak egy "bezárt " közösségben.
Én hálát adok az Istennek, hogy ezeket megtapasztalhattam, most így utólag már látom, hogy ezek nagy tanítások voltak a számomra. Beleláthattam egy "más világba" mint amit eddig tanultam és képviseltem.
Számomra még mindig nem tiszta, hogy miért kell ennyire titkolózni, bezárkódni? Ha nincs semmi féltenivalójuk.
Egyetlen magyarázat lehet rá, hogy az irányítást keményen befolyásolják és ezzel az embereket magukhoz láncolják, félelemben tartsák. (Mert ha megszeged, akkor a gonosszal cimborálsz”)

Volt még többek között még egy másfajta esetem is ez is a titkos dolgokhoz fűződik. Elég hosszú lenne leírni, megpróbálom röviden.
Az egész szervezett "össz. közösség", így próbálom megnevezni, az internetes világot kihasználva rendszeresen tartottak élő előadásokat (több országra kiterjedően, részvételükkel), melyen "aki részt vehetett" az ott volt azon az előadáson, természetesen a név látható volt, és ha valaki belépett oda olyan, aki mondjuk "nem oda való" máris ki küldték, annyira ragaszkodtak ezekhez a gyáva, titkolózásokhoz, hogy hihetetlen. De ez a besorolást nem attól tették függővé, hogy ki mennyire fejlett szellemileg, hanem milyen feladatot vállal, (mondjuk pénztáros, vagy könyvet árul stb.), mert aki nem vállal feladatot, az nem vehet részt semmilyen élő adáson és egyebeken, lehet bármennyire fejlett szellemileg, az nem számított. Lehet, hogy az segítő csak tegnap lépett be, de már nagyobb hatalma volt, mint, aki már több éve ott van, ilyen tekintetben.

Szóval történtek furcsaságok még ezen kívül nagyon sok, de ezeket nagyon hosszú lenne leírni, ezért ismét azt mondom, legyen mindenki éber, mert a kis részletekben rejtőzik az "ördög" olvastam valahol.



12. Barátaim


Az embereknek vannak barátai és vannak igaz barátai. A kettő között az a lényeges különbség, hogy az igaz barát az nem válogat, bármi történik is körülötte, és a másik ember körül, az számára nem fontos. A körülmények nem fontosak, csak az emberi lelkekből kisugárzó szeretet energia, amely mindent megváltoztat.
Azok az emberi barátságok, melyek csak értelemből fakadóak, azok nem képviselik az igazságot, ott a fontos dolog az érdek, vagy a saját érdeke, vagy mások érdeke, mely előtt mélyen meghajol, ha a másik emberről olyan megalapozatlan véleményt hall is, amely valójában nem is igaz, de behódol, hogy ő jó színben legyen feltüntetve, ha megkérdezik a véleményét.
Az ilyen barátokból sokat ismerek a környezetemből, a jelenlegi ismerőseim és a régebbi ismerőseim közül is.
Először azt a barátaimat szeretném megemlíteni, akik csak addig voltak a "barátaim", amíg ott voltam abban a társaságban. Addig nagyon nagy szeretet kapcsolatnak látszott, de amikor voltak véleményeim és én ezt megpróbáltam elmondani, igaz nem az előadáson, mert ott nem lehetett, ott nincs hozzászólás, nincs vélemény, hanem telefonon, és levélben. Onnantól kezdve megszűnt a látszatra lévő jó barátság, mert az érdek felülkerekedett. Ez nem is egy esetben fordult elő, és több embernél is, nem csak a vezetőnél, a mindeneseknél is.
Nekem akkor az olyan hihetetlennek tűnt, hogy el sem akartam hinni, hogy ilyen megtörténhet velem, hogy akikkel éveken keresztül rendkívül közeli barátságban voltam, hogy azok ilyen módon fognak viselkedni.

Nagyon naiv voltam, azt hittem mindenki aki, szeretetet mutat, az azt is érez a másik iránt, tévedtem. Ezek az emberek nem szeretetet éreztek irántam, amikor eljöttem a közösségből, hanem haragot, csak éppen szépen csomagolták, hogy ők nem haragszanak, de a levelükből, egyáltalán nem a szeretet sugárzott ki, hanem a negatív energia.

Az egész "barátságra", azt hiszem az tette fel az Í-re a pontot, hogy nagyvonalúan, jól megmagyarázva ki lettem, illetve lettünk a párommal zárva a közösségből. Amikor ez megtörtént, én írtam egy kör - emailt az országban lévő barátaimnak (akiket annak hittem) a közösségekből, hogy elköszönjek tőlük, ha már nem találkozhatunk ezután. Amikor a vezető ezt megtudta, gyorsan írt egy lejárató levelet azoknak az embereknek, akiknek én írtam, hogy elköszönjek tőlük. (valaki elküldte neki az én levelemet,), ami neki nem tetszett, és olyan alaptalan, rágalmazó szöveget írt, hogy majdnem elájultam, amikor az egyik személy nekem ezt elküldte, "hogy nézd már mit írt rólad".
A továbbiakban én hagytam nem írtam senkinek, mert ő mindenkinek megírta, hogy mi már más úton járunk, valójában a "gonosz kezét fogjuk", mondta.

Én úgy voltam vele és vagyok most is, hogy az Isten tudja az igazságot ebben az esetben is, és nincs miért mentegetőznöm, ha ő ezt írta rólam, csak azért, hogy magát mossa, azért mocskolt be másokat. Többek között azoknak az embereknek is megváltozott a véleménye, akiknek írtam, mert ő azt is írta nekik, hogy most már nem kell velünk foglalkozni. Valóban nem is foglalkoztak velünk tovább. A nagyvezető szava szent, és mindenki behódol, mert senki nem mer ellent mondani, mert úgy jár, mint én és a párom, ki leszünk rúgva.

Nem érdekes eset, hogy Istennek álcázott közösségből kirúgják az embert.
Én mondtam neki, amikor ezt mondta, hogy kitöröl a közösségből, mondtam, nem teheti, mert Isten útjáról nem rúghat ki, Ő csak nevetett. Megtette, megtehette!!!

Őszintén megmondom, nem szeretnék a helyében lenni, amikor elhagyja ezt a Föld nevű bolygót és szembesül a másik világban, azzal a sok helytelen cselekedetével, amit tett másokkal.
Ő arra hivatkozott, hogy ez a szabály. Szabályokat az emberek alkották, és csak arra jó, hogy akadályozzák a jóakaratú embereket a haladásukban.

Ennek ellenére azért vannak még "igaz" barátaim is, akik azóta sem hagytak el (4 éve), találkozunk személyesen és telefonon is tartsuk a kapcsolatot. Ezeket az embereket valóban szeretet ereje vezéreli azóta is, nem szakadt meg a kapcsolatunk, mert a "szeretet összetart, a szeretetlenség (képmutatás) szétszakít."

Egy idézettel szeretném befejezni ezt a részt, amit nem régen olvastam.

"Isten azért ad másokat az életünkbe, hogy hatással legyünk rájuk. Keresd Istent a másikban!
"A barátok olyan angyalok, akik felsegítenek bennünket, ha úgy tűnik, hogy szárnyaink már nem képesek repülni".

------------------------------------------------------------------------------------------------


később majd folytatása következik
 
Naplózott Naplózott  
 
Módosítás: 2017.12.28 21:49 Név: Margit.
 
--
``Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek, Hogyha Istenem úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.``
  A hozzászólást mindenki csak regisztráció vagy bejelentkezés után teheti meg!
#4441
Margit (Adminisztrátor)
Adminisztrátor
Hozzászólások: 3469
graph
A felhasználó távol van Kattintson ide a felhasználó profiljának megtekintéséhez
Imre Margit - Az ÉN UTAM... c. könyvem 6 napja, 21 órűja  
.
folytatása következik az előzőnek



3. rész.


Szerkesztő megjegyzése: a további részek írása folyamatosan fog következni, addig is szíves türelmüket kérem.

Imre Margit




.

 
Naplózott Naplózott  
 
Módosítás: 2018.01.11 19:09 Név: Margit.
 
--
``Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek, Hogyha Istenem úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.``
  A hozzászólást mindenki csak regisztráció vagy bejelentkezés után teheti meg!
Az elejére Hozzászólás a témához
Támogatja a FireBoardegyenesen az asztalra hozza a legújabb hozzászólásokat